Gyógyüdülés inkább a közelben

A közeli üdülőhelyek népszerűbbek a nyugdíjasok körében, az ingyenes és ártámogatott gyógykezelési beutalókkal sem szívesen utaznak a távolabb fekvő településekre, hiszen a vonatjegy nagyobb távolság esetén többe kerülhet, mint a kedvezményes jegy.

Bíró Blanka

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2015. június 10., 19:252015. június 10., 19:25

Köllő Piroska, a Kovászna megyei nyugdíjpénztár szóvivője elmondta, erre az évre összesen 1609 kedvezményes és ingyenes beutalót kaptak, ebből eddig 401-et értékesítettek.

A háromszéki nyugdíjasok körében Kovászna és Tusnádfürdő a legnépszerűbbek, a távolabbi fürdőhelyekre, mint például Amara, Dorna vátra, Căciulata, Călimăneşti vagy Herkulesfürdő, nem szívesen utaznak, bár a szóvivő szerint ott hasonlóan jó a szolgáltatások minősége.

Köllő Piroska kérdésünkre elmondta, a 16 napos gyógykezelési beutaló egy kétcsillagos szállodában 1388 lejbe kerül, míg a háromcsillagosban 1452 lej, a nyugdíjasoknak minden esetben a havi bruttó nyugdíjuk 50 százalékát kell befizetniük. A politikai vagy etnikai alapon üldözöttek, a háborús veteránok és a fogyatékkal élők ingyenjegyeket kaphatnak, és ezekre sokkal nagyobb a kereslet, mint a rendelkezésükre álló jegyek száma. Kovászna megyében például minden ciklusban csak 15 ingyenjegy van, holott ennél sokkal többen érdeklődnek a lehetőség iránt.

Hasonló tapasztalatai vannak egyébként a Mehedinţi megyei nyugdíjpénztár vezetőjének is. Ioana Richard az Agerpres hírügynökségnek nemrég arról beszélt, hogy visszaesett az érdeklődés a kedvezményes gyógykezelési beutalók iránt, eddig csak a rendelkezésükre álló jegyek egynegyedét tudták értékesíteni. Tapasztalata szerint a déli megyékből többek között Kovásznára sem szívesen utaznak a vendégek, valószínű a távolság miatt.

Szociális turizmusra építő szállodák

Ennek ellenére Kovásznán nem panaszkodnak, a szállodákban a leszerződött helyek beteltek. Vasile Neagovici, a Sanitas egészségügyi szakszervezet Kovászna megyei elnöke a Krónika érdeklődésére elmondta, a fürdővárosban a pályázók közül csak a Hephaisztosz Szálló nem tudott szerződést kötni az Országos Nyugdíjpénztárral.

„Erre a szociális turizmusra vannak berendezkedve, egymással marakodnak, perelnek, és megelégszenek az ingyenes és támogatott gyógykezelési beutalókkal érkező vendégekkel” – fogalmazta meg a szakszervezeti vezető, aki – amint arról beszámoltunk – már több ízben felrótta a kovásznai szállodák működtetőinek, hogy nem foglalkoznak komolyan az idegenforgalommal, nem dolgoznak ki stratégiát a turisták bevonzására, az állam által támogatott gyógykezelési beutalókkal érkező vendégekből élnek, ami azt jelenti, hogy tulajdonképpen csak fél évig tartanak nyitva.

„Ennyi idő alatt is hatalmas nyereségre tesznek szert. A féléves kiesést az alkalmazottak szenvedik meg, mert a leállás alatt fizetés nélküli szabadságra küldik valamennyiüket, vagy csak a bérük egy részét biztosítják számukra. Eközben a nyereségből semmit nem fektetnek vissza. Ez rablás” – szögezte le a Sanitas helyi elnöke. Hozzátette, tudomására jutott, hogy például a Montana Szállóban már harmadik hónapja késnek a fizetések, a szálló vezetői arra várnak, hogy az első kedvezményes ciklusért utalja át a pénzt az állam.

Neagovici egyébként azt javasolja, hogy a kedvezményes jegyek a szezonon kívül legyenek érvényesek, hogy főszezonban a szállodák próbáljanak fizetős turistákat bevonzani. A dokumentumot hamarosan minden érintett minisztériumnak elküldi, ígéri.

Mint arról több ízben is írtunk, Kovásznán az idegenforgalomban a kilencvenes évek elején mintegy 2500-an dolgoztak, jelenleg 600 alkalmazottat foglalkoztatnak a szállodák és az ezekhez tartozó gyógykezelő központok. A városban az egyetlen négycsillagos szálloda és a szívkórház működik egész évben szinte teljes kapacitással.

Egyensúly Tusnádon

Tusnádfürdőn más a helyzet, ott egyetlen hotel, a Tusnád Szálló van berendezkedve nagyobbrészt a kedvezményes gyógykezelésben részesülők fogadására, a többség bekapcsolódott az idegenforgalmi körforgásba, nyugdíjasokat, de fizetős vendégeket is fogadnak egész évben, mondta el megkeresésünkre Albert Tibor. Tusnádfürdő polgármestere kifejtette, a turistadömping valóban szezonban van, ilyenkor jönnek a nyugdíjasok, de több a fizetős turista is.

A vendéglátásban vállalkozók nem panaszkodnak, a fürdőhely népszerű, sokan látogatják, jó a klíma, a kezelések hatékonyak, és a szolgáltatások is jó minőségűek, sorolta az elöljáró. Albert Tibor kifejtette, az önkormányzat által működtetett élményfürdő is nagy vonzerőt jelent, a kezelések után általában a vendégek igénybe veszik a nemrég megnyitott létesítmény szolgáltatásait.

Félixfürdő is népszerű

Nagy a kereslet a Bihar megyei félixfürdői gyógyüdülés iránt is. A termálvizéről híres térségben több szállodát üzemeltető Turism Felix cég illetékese, Cătălin Şipoş tájékoztatása alapján változatlanul sokan akarják náluk felhasználni ingyenes jegyeiket. „Erre két hotelünkben van lehetőség. A háromcsillagosra felfejlesztett Poieniţa Szállodának már kilencvenszázalékos a telítettsége. Lassan több igénylést kapunk, mint amekkora a befogadóképességünk. A hatszáz férőhelyes Mureş Hotelben 150 helyünk van a kezelésre érkezőknek” – magyarázta.

Ez már a harmadik „csoport” idén, tapasztalata szerint vannak olyanok is, akik nyáron beutalóval jönnek, és utána ősszel visszatérnek mint fizető vendégek. „A térség többi vendéglátóegységéért nem vállalhatok garanciát, de mi igyekszünk mindent megtenni annak érdekében, hogy jó körülményeket, minőségi szolgáltatást nyújtsunk” – szögezte le Şipoş. Elmondása szerint bár később kezdődött nálunk a szezon, lassan benépesül az üdülő, vendégeik 20 százaléka külföldi.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Jólétmérés: Magyarország továbbra is megelőzi Romániát az emberi fejlettségi index szerint

Megjelent az ENSZ idei jelentése az emberi fejlettségi szintről, mely a hagyományos statisztikai mutatóknál komplexebb, pontosabb módon hivatott számszerűsíteni az emberi jólét mértékét egy index segítségével.

Jólétmérés: Magyarország továbbra is megelőzi Romániát az emberi fejlettségi index szerint
2025. május 08., csütörtök

Az európai autóipar megsegítésére irányuló módosítást fogadott el az EP

Az Európai Parlament csütörtökön elfogadta az új autók és kishaszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátási teljesítményszabványaira vonatkozó célzott módosítást.

Az európai autóipar megsegítésére irányuló módosítást fogadott el az EP
2025. május 08., csütörtök

Románia nem szorul az IMF „fájdalmas” reformjaira a miniszter szerint

Marcel Boloș európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter úgy véli, szóba se jöhet egy hitelmegállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ami szerinte az országos helyreállítási tervben foglaltaknál „fájdalmasabb” reformokat vonna maga után.

Románia nem szorul az IMF „fájdalmas” reformjaira a miniszter szerint
2025. május 08., csütörtök

Továbbra is Bukarest vonzza a legtöbb turistát, erdélyi megye a második helyen

Az év első három hónapjában 2,496 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), alig 1 százalékkal többet a 2024 januárja és márciusa között jegyzettnél.

Továbbra is Bukarest vonzza a legtöbb turistát, erdélyi megye a második helyen
2025. május 08., csütörtök

Napról napra kevesebbet ér a pénzünk: drágul az euró, rohamléptekben nő a kamat

Csütörtökön is folytatta lejtmenetét a román fizetőeszköz: a Román Nemzeti Bank (BNR) által 13 órakor kiközölt referencia-árfolyam 5,12 lej/euró volt a szerdai 5,0991 után, ami 0,0231 százalékos növekedést jelent.

Napról napra kevesebbet ér a pénzünk: drágul az euró, rohamléptekben nő a kamat
2025. május 08., csütörtök

Elemző a gazdaság alakulásáról: nincs pozitív forgatókönyv az idei évre

Nincs pozitív szcenárió, gazdasági szempontból az idei egy sötét év lesz – vetítette elő derűlátásra nem túl sok okot adóan a Krónika megkeresésére Rácz Béla Gergely, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának docense.

Elemző a gazdaság alakulásáról: nincs pozitív forgatókönyv az idei évre
2025. május 07., szerda

Magyarországon terjeszkedik egy romániai fogászati cég

Magyarországon és Horvátországban terjeszkedik a román fogászati vállalat, a Dental Holding – írja az economedia.ro a cég közleménye alapján.

Magyarországon terjeszkedik egy romániai fogászati cég
2025. május 07., szerda

Nem tetszik az Európai Bizottságnak, hogy kevesebbet fizetünk a gázért, az ársapka kivezetését követeli

Indoklással ellátott véleményt küldött az Európai Bizottság (EB) Romániának, amiért korlátozza a gáztermelők szabadságát a földgáz nagykereskedelmi árának megállapításában.

Nem tetszik az Európai Bizottságnak, hogy kevesebbet fizetünk a gázért, az ársapka kivezetését követeli
2025. május 07., szerda

Borús kilátások: 5,09 lejre nőtt az euró árfolyama, gyors tempóban emelkedik a ROBOR szintje is

Miután kétévnyi viszonylagos stabilitás után az elmúlt 5 évben tapasztalt legnagyobb, 2,5 százalékos ugrással kedden az árfolyam átlépte az 5 lej/eurós lélektani határt, szerdán is tovább gyengült a román deviza az európai fizetőeszközzel szemben.

Borús kilátások: 5,09 lejre nőtt az euró árfolyama, gyors tempóban emelkedik a ROBOR szintje is
2025. május 06., kedd

Átlagbérek Európában: Luxemburg és Svájc a jövedelmi lista élén, Románia az uniós átlag alatt

Bár Románia továbbra is az Európai Unió alacsonyabb átlagbéreket kínáló országai közé tartozik, a vásárlóerő-paritás (PPS) alapján már nem szerepel a sereghajtók között – derül ki az Euronews elemzéséből.

Átlagbérek Európában: Luxemburg és Svájc a jövedelmi lista élén, Románia az uniós átlag alatt