Érkezik a General Motors?

•  Fotó: Rompres

Fotó: Rompres

A craiovai Daewoo-gyárnak a Ford által tervezett felvásárlása lavinaszerű befektetési áradatot indított el az országban, amelynek nyomán az autóipar a román gazdaság egyik legfontosabb húzóágazatává válhat. A hazai autóipar – a két gyártóval (Renault, Daewoo), valamint az őket kiszolgáló beszállítókkal együtt – tavaly közel 29 százalékos növekedés mellett 7,2 milliárd eurós forgalmat ért el az előző évi 5,6 milliárd euróhoz képest. Az idei év forgalma a gombamód szaporodó befektetéseknek köszönhetően várhatóan jóval túlszárnyalja majd a 2007-es adatokat.

Gazda Árpád

2008. február 27., 00:002008. február 27., 00:00

Már az év elején több forrásból is elterjedt a hír, miszerint a Daimler-konszern, többek között a Mercedes-Benz anyavállalata, Romániába tenné át a két legkisebb Mercedes-modell, az A osztály és a B osztály gyártását. Constantin Stroe, a romániai autógyártók egyesületének (ACAROM) elnöke múlt heti brüsszeli látogatása után egyértelműen kijelentette: a német gyártó Lengyelország és Románia közül végül az utóbbi mellett döntött. Bár a Daimler ezúttal is cáfolta a bejelentést, egyes lapok már korábban is tudni vélték, hogy a német autóipari óriás Kolozsvár mellett, a Nokia szomszédságában, Nemeszsukon 400 millió euróból építi meg üzemét. Az információk szerint a Tetarom III ipari parkban várhatóan 2011-re megépülő üzem futószalagjain a 4000 dolgozó évi 350 ezer gépkocsit szerel majd össze. A Daimler-csoport egyébként a Mercedes-Benz Romania importőrcég és a Fehér megyei autóalkatrész-gyártó Star Transmission Cugir tulajdonosaként már jelen van az országban.
A napokban szárnyra kapott piaci pletykák szerint egy újabb autógyártó vállalat, a General Motors (GM) is üzemet létesítene Romániában. A Business Standard című gazdasági lap meg nem nevezett forrásokból úgy értesült, hogy a GM 500 millió euróból épülő gyárából évente 300 ezer gépkocsi gurulna ki. A GM a tavaly privatizált craiovai Daewoo-gyárért is harcba szállt, ám az utolsó körben alul maradt a Forddal szemben. A román autópiacon a General Motors South-East Europe jelenleg az Opel, Chevrolet, Saab, Cadillac és Hummer márkák forgalmazója.
A nagy autógyártók mellett az alkatrészgyártók is szép számban képviseltetik magukat az országban, ugyanakkor újabb beszállítók egész sora jelezte befektetési, illetve bővítési szándékát. Szerződést írt alá például nemrég gyárépítésről a Kolbenschmidt Pierburg és a dési városvezetés. A német autóipari vállalat a 15 hektáron 100 millió euróból épülő motorblokkgyártó üzeme elsősorban a Porsche, Jaguar, Volkswagen és a BMW személygépkocsik részére gyárt majd alkatrészeket.
Az amerikai alkatrészgyártó, a Delphi ez év végétől Iaşi-ban kezdi el a dízelmotorpumpák, illetve befecskendezőrendszerek gyártását. John Hutson gyárigazgató szerint terveik között szerepel egy újabb gyár építése is a környéken. A 120 millió euróból épülő alkatrészgyár közel 1000 új munkahelyet teremthet majd. A Delphi 1999 óta képviselteti magát a román piacon, mára a borosjenői és nagyszentmiklósi gyárában több mint 10 ezer személyt foglalkoztat. A főként autóelektromossági kábelek gyártásával foglalkozó cég többnyire exportra termel.
További fejlesztésekbe kezd az osztrák tulajdonú Hirschmann Automotive is – tájékoztatta a Mediafax hírügynökséget Nagy István, a marosvásárhelyi ipari park igazgatója. A jelenleg 140 főt foglalkoztató alkatrészgyártó vezetősége a gyártási kapacitás bővítése céljából – a területi bővítés mellett – további 500 ember alkalmazását fontolgatja. A német TMD Friction befektetése helyszínéül Karánsebest szemelte ki magának. A fékrendszerek gyártásában hírnevet szerzett vállalat 2008 végére közel 10 millió euróból 14 ezer négyzetméteren építi fel új üzemét. Kapacitásbővítésbe kezd a francia Total leányvállalata, a brassói bázisú Hutchinson vállalat is. A gumiból készült alkatrészek gyártásával foglalkozó cég az Automobile -Renault, a Ford, a BMW, a Peugeot, az ACI, a Mahle, a Filtrauto, a Behr és a Bosch beszállítója. A francia vállalat 25 országban több mint 117 gyártóbázisával tavaly 2,9 milliárd eurós bevételt könyvelhetett el, melynek több mint 60 százaléka az autóiparból származott. A Külföldi Befektetések Romániai Ügynöksége (ARIS) szerint a Brassó mellett tízezer négyzetméteren működő gyár bejelentette: 2009 végére megkétszerezi gyárcsarnoka alapterületét.
A befektetői áradatnak látszólag csak az infrastruktúra, illetve a megfelelő nagyságú építési terület hiánya szabhat határt. Az előrejelzések szerint a romániai autóipar 10 százalékos növekedés mellett idén várhatóan több mint egymilliárd euró értékű befektetésekre számíthat.

Túrós-Bense Levente



Szárnyaló autópiacok Kelet-Európában
Az Európai Unió tagországaiban tavaly 1,1 százalékos növekedés mellett 15,959 millió új gépkocsit értékesítettek – adta hírül az Európai Autógyártók Szövetsége (ACEA). A növekedés a kelet-közép-európai országokban végbement keresletrobbanásnak köszönhető: a régióban 15 százalékkal, 1,164 millió gépkocsira ugrottak az eladások. A térség legnagyobb autópiaca jelenleg Románia, ahol több mint 26 százalékkal, 312,5 ezer darabra nőtt az értékesítés. Magyarország, Lengyelország mögött (293,3 ezer eladott gépkocsi) a harmadik helyen áll, ahol az ACEA adatai szerint 7,8 százalékkal, 173 ezer darabra csökkent az értékesítés. A januári adatok további növekedés prognosztizálnak. A gyengélkedő lej, illetve a rossz piaci hangulat ellenére az eladási adatok magasan a pozitív tartományban mozogtak, ami részben a regisztrációs adó körüli félelmeknek is köszönhető.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

Damoklész kardjaként lebeg a leminősítés kockázata Románia feje felett

A Moody's szerint a kormány első deficitcsökkentő csomagja fontos lépés a költségvetési egyensúly megteremtéshez, ám a felvállalt céloktól való bármilyen eltérés Románia leminősítéséhez vezethet.

Damoklész kardjaként lebeg a leminősítés kockázata Románia feje felett
2025. július 10., csütörtök

Gazdasági miniszter: számos állami cég vezetőinek nőttek a juttatásai az elmúlt hónapokban

Akár ötszörösére is megemelték egyes állami cégek vezetőinek a juttatásait az elmúlt hónapokban, miközben a kormány a takarékossági intézkedéseken dolgozott – közölte Radu Miruță gazdasági miniszter.

Gazdasági miniszter: számos állami cég vezetőinek nőttek a juttatásai az elmúlt hónapokban
2025. július 10., csütörtök

Nem túl biztatóak a román GDP-adatok

A bruttó hazai termék (GDP) az idei első negyedévben az előző negyedévhez képest stagnált, 2024 első negyedévéhez képest pedig 0,3 százalékkal nőtt – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közzétett előzetes adataiból.

Nem túl biztatóak a román GDP-adatok
Nem túl biztatóak a román GDP-adatok
2025. július 10., csütörtök

Nem túl biztatóak a román GDP-adatok

2025. július 09., szerda

Mennyire lesz luxus autót vezetni? Összefoglaló a sofőröket többszörösen sújtó intézkedésekről

Anyagilag egyre megerőltetőbb lesz gépkocsit fenntartani, vezetni, hiszen akár havi több száz lejes pluszköltséget generálhatnak az autótulajdonosoknak a kormány megszorító intézkedései, melyek egyéb drágulásokkal karöltve érkeznek.

Mennyire lesz luxus autót vezetni? Összefoglaló a sofőröket többszörösen sújtó intézkedésekről
2025. július 09., szerda

A külföldi utazások ritkítását várja Bolojan, aki maga hagyna jóvá minden kiszállást

Ilie Bolojan miniszterelnök takarékossági okokból arra utasította a minisztériumokat és a közintézményeket, hogy ritkítsák az alkalmazottak külföldi útjait.

A külföldi utazások ritkítását várja Bolojan, aki maga hagyna jóvá minden kiszállást
2025. július 09., szerda

Roncsautóprogram: homályba vész a folytatás

A második deficitcsökkentő csomag a Környezetvédelmi Alap (AFM) programjairól is rendelkezni fog, beleértve a roncsautóprogramot is – nyilatkozta szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter.

Roncsautóprogram: homályba vész a folytatás
2025. július 09., szerda

Pénzügyminiszter: mérséklődött az ország leminősítésének kockázata

Románia nagyon jó jelzést kapott az Európai Bizottságtól, miután a kormány felelősséget vállalt az első deficitcsökkentő intézkedéscsomagért, és ezzel mérséklődött az ország leminősítésének kockázata – véli Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

Pénzügyminiszter: mérséklődött az ország leminősítésének kockázata
2025. július 09., szerda

Folytatják a tiltakozást, „a megszorítások fekete doboza” elnevezéssel online kampányt indítanak a szakszervezetek

Újabb, menetrendszerű tiltakozó akciókat hirdetett kedden az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) a kormány deficitcsökkentő intézkedései ellen.

Folytatják a tiltakozást, „a megszorítások fekete doboza” elnevezéssel online kampányt indítanak a szakszervezetek
2025. július 09., szerda

A kormány célkeresztjében a különnyugdíjak, illetve a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatára

Ilie Bolojan miniszterelnök kedd este azt nyilatkozta, ügyvivő államfőként meglepetéssel értesült arról, hogy a bírák és ügyészek átlagosan 48 éves korban vonulnak nyugdíjba és az átlagnyugdíjuk 5000 euró.

A kormány célkeresztjében a különnyugdíjak, illetve a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatára
2025. július 08., kedd

Pénzügyminiszter: el kell kerülni az uniós források befagyasztását, Románia leminősítését

A költségvetési hiány korrekciója prioritás Románia számára – jelentette ki Alexandru Nazare pénzügyminiszter kedden, az uniós pénzügyminiszterek tanácsának (Ecofin) ülésén.

Pénzügyminiszter: el kell kerülni az uniós források befagyasztását, Románia leminősítését