Fotó: Gecse Noémi
Már január 5-én, tehát a korábban bejelentettnél egy nappal hamarabb elkezdi a Román Posta a nyugdíjak folyósítását.
2023. január 04., 15:262023. január 04., 15:26
A vállalat szerdai közleményében rámutat, minden év januárjában, az új költségvetési év kezdetén a megszokottnál néhány nappal később kapja meg a nyugdíjak kifizetéséhez szükséges összegeket, és így a postai alkalmazottak is később kezdhetik csak el a juttatások folyósítását – írja az Agerpres.
emellett a kisösszegű öregségi járandóságban részesülők két egyenlő részre osztott, egyszeri nyugdíjkiegészítést kapnak, amit a kabinet a megemelkedett közüzemi számlákra hivatkozva nyújt.
Az 1500 lejnél kisebb nyugdíjra jogosult személyek 1000 lejes, az 1501 és 2000 lej közötti nyugdíjra jogosultak 800 lejes, a 2001 és 3000 lej közötti nyugdíjra jogosultak pedig 600 lejes támogatásban részesülnek, két részletben.
Csaknem 18 százalékkal nőtt január elsejétől a bruttó minimálbér, 10 százalékkal nőtt a közalkalmazottak, a köztisztviselők és a fegyveres testületek hivatásos tagjainak alapbére, a nyugdíjak pedig 12,5 százalékkal emelkedtek.
Ilie Bolojan miniszterelnök kedd este azt nyilatkozta, ügyvivő államfőként meglepetéssel értesült arról, hogy a bírák és ügyészek átlagosan 48 éves korban vonulnak nyugdíjba és az átlagnyugdíjuk 5000 euró.
A költségvetési hiány korrekciója prioritás Románia számára – jelentette ki Alexandru Nazare pénzügyminiszter kedden, az uniós pénzügyminiszterek tanácsának (Ecofin) ülésén.
Az első deficitcsökkentő csomagról szóló törvénytervezet idén a GDP 0,6 százalékának, jövőre pedig a GDP 3,35 százalékának megfelelő összeggel javít a költségvetési egyenlegen – állapította meg a Költségvetési Tanács.
A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.
A nyugdíjpénztárak alkalmazottai ezen a héten minden reggel kétórás munkabeszüntetéssel tiltakoznak a megszorító intézkedések ellen – közölte kedden a Társadalmi Szolidaritás Országos Szakszervezeti Szövetség elnöke.
Ilie Bolojan miniszterelnök szerint fennáll az a veszély, hogy Románia a jövő év közepéig nem tudja lehívni a rendelkezésére álló uniós helyreállítási forrásokat, ezért a kormánynak a megvalósítható beruházásokra kell összpontosítania.
Nicușor Dan kérte, hogy ne legyen áfaemelés, de az államháztartás helyzetének elemzése után a kormány döntése az volt, hogy ezt meg kell lépni – jelentette ki hétfőn este Ilie Bolojan miniszterelnök.
Kétszeresére emelték nemrég a Tarom román légitársaság igazgatótanácsi tagjainak illetményét. A döntést azzal magyarázzák, hogy a cég a 2024-ben profitot termelt, ami „példátlan” az elmúlt tíz évben.
A Romániai Prosumerek és Energiaközösségek Szövetsége (APCE) azzal vádolta meg Diana Buzoianu új környezetvédelmi minisztert, hogy a roncsprogramok és a Zöld ház program 2025-ös programjainak teljes leállítását tűzte ki célul.
Bár a Bolojan-kormány által az óriásira dagadt költségvetési hiány visszaszorítására kidolgozott megszorítások még csak ezután jönnek, a lakosság máris visszafogta a kiadásait.
szóljon hozzá!