A kormány, a munkavállalók és a szakszervezetek képviselőit tömörítő háromoldalú érdekegyeztető tanács szerdán ülésezett a Victoria-palotában
Fotó: Gov.ro
A kormány által kedden bejelentett intézkedéscsomaggal nem érhetők el az adóreform célkitűzései, és a gazdaság egyes ágazataiban nem sikerül felszámolni az adóelkerülést és a csalást az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) elnöke szerint.
2023. szeptember 20., 21:052023. szeptember 20., 21:05
2023. szeptember 20., 22:102023. szeptember 20., 22:10
Dumitru Costin a kormány, a munkavállalók és a szakszervezetek képviselőit tömörítő háromoldalú érdekegyeztető tanács szerda esti üléséről számolt be a sajtónak, amelynek fő napirendi pontja a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezet volt. Tájékoztatása szerint a tanácskozáson felhívta a figyelmet arra, hogy „semmi hír” a közbeszerzési törvény módosításáról, amire szerinte azért lenne szükség, mert a jogszabály előírásai kedveznek azoknak az ügyeskedőknek, akik alvállalkozókkal végeztetnek el munkálatokat.
Ezt azzal illusztrálta, hogy miközben az állami építőipari vállalatoknál az átlagfizetés meghaladja a 7000 lejt, a magáncégeknél ennek összege alig 4300 lej. Ez szerinte azt jelenti, hogy az utóbbi vállalkozások sok esetben feketén fizetik az alkalmazottaikat.
„Tehát a mi álláspontunk az, hogy az adóreform célkitűzéseit így nem lehet elérni, legfeljebb bizonyos jelenségeket lehet némileg visszaszorítani. Ezért én több társammal együtt feltettem a kérdést: uraim, mikor akarnak alaposan nekilátni azoknak az adóreformoknak, amelyekre Romániának valóban szüksége van?” – számolt be a szakszervezeti vezető. Costin beszélt annak a veszélyeiről is, hogy az étkezési utalványokat ezentúl készpénzzel helyettesítse a kormány. Szerinte ehelyett inkább az utalványokat kibocsátó cégek jutalékát kellene csökkenteni.
Marcel Ciolacu emlékeztetett, hogy a jogszabályjavaslatnak négy területre terjed ki: az állami kiadások csökkentése, az adóbehajtás növelése és az adócsalás visszaszorítása, a luxus, a káros szenvedélyek és az extraprofit megadóztatása, valamint az adófizetők közötti egyenlőség biztosítása. A miniszterelnök elmondta, hogy a törvénytervezet kidolgozásakor az állami kiadások lefaragása volt a kormány kiindulópontja. Ezért jelentősen csökkentik a közszférában a vezetői posztok számát, megszüntetik a betöltetlen állásokat, összevonnak és decentralizálnak intézményeket, korlátozzák a bérpótlékokat és a különböző juttatásokat. „Egy 8000 lejes fizetésű közalkalmazott nem kérhet üdülési és étkezési utalványt is” – jegyezte meg.
Ciolacu kifejtette, hogy a törvénytervezet egy másik fontos fejezete az adócsalás és az adóelkerülés visszaszorítását célzó intézkedésekről szól. Ezeknek megfelelően jelentősen növelik a törvénysértésért járó bírságokat és lehetővé teszik az adócsalásból származó javak széleskörű elkobzását. A miniszterelnök kiemelte azt az előírást is, hogy a magánszemélyek 70 százalékos adót fognak fizetni az igazolatlan eredetű jövedelmük után.
Emellett a bankokra extraprofitadót vetnek ki, és az 50 millió eurót meghaladó árbevételű vállalatok az üzleti forgalmuk 1 százalékának megfelelő adót fizetnek, ha a 16 százalékos profitadó ennél az összegnél alacsonyabb. Ciolacu megemlítette azt is, hogy a törvénytervezet előírja bizonyos adókedvezmények fokozatos kifizetését, amivel a kormány biztosítja az adófizetők közötti egyenlőséget. Közlése szerint ezek a kedvezmények évi 75 milliárd lejtől fosztják meg az államkasszát.
A kormányfő végezetül bejelentette, hogy október elsejétől a bruttó országos minimálbér 10 százalékkal 3300 lejre nő, az építőiparban pedig 12,5 százalékkal 4500 lejre emelkedik a minimálbér összege.
Hosszas előkészületek után közzétette kedden honlapján a pénzügyminisztérium a Románia hosszú távú pénzügyi fenntarthatóságát szolgáló intézkedések törvénytervezetét, amelyért a kormány felelősséget készül vállalni a parlament előtt.
Keddi parlamenti szakbizottsági meghallgatásán Mugur Isărescu kijelentette, hogy Román Nemzeti Bank (BNR) jelenleg nem tartja megvalósíthatónak az euró bevezetését.
A romániai vállalkozók mintegy 70 százaléka a következő 12 hónapban a személyi jövedelemadó, kétharmaduk pedig a profitadó emelkedésére számít az INSCOP által végzett, New Money vállalkozói barométer című közvélemény-kutatás szerint.
Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.
A magyar állami tulajdonú MVM energetikai vállalat megegyezett a német E.ON csoporttal az E.ON Energie romániai gáz- és áramszolgáltató vállalat felvásárlásáról – értesült a Hotnews.ro hírportál a tranzakcióhoz közel álló forrásoktól.
Az olasz Taffarello SpA, a Romanbag Production papírzacskó-gyártó cég tulajdonosa, úgy döntött, hogy bezárja erdélyi, a Kolozs megyei Désen található gyárát.
Simona Bucura Oprescu munkaügyi miniszter hétfőn bejelentette, hogy egy „szolidaritási együttható” bevezetésével fog növekedni a fogyatékkal élők nyugdíja.
Több mint 9300-an iratkoztak fel a központi régió megyéiből hétfőn a Zöldház program 2024-es kiírása keretében elérhető támogatásra.
Saját maguk tiszteletére emelhetik poharukat a csíkszeredai sörgyárban, mely immár 50 éve működik a székelyföldi városban. A kezdetekhez képest óriásit fejlődött a bő két évtizede egy multinacionális vállalat tulajdonában lévő sörgyár.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Aláírták pénteken a Prut folyó romániai és moldovai köztársaságbeli partját összekötő híd építésére vonatkozó szerződést – közölte a Facebookon Cristian Pistol, a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) vezérigazgatója.
szóljon hozzá!