Fotó: Gábos Albin
Romániában a koronavírus-járvány miatt kényszerszabadságra küldött alkalmazottak visszafogadásának, illetve az ötven év feletti, vagy fiatal munkanélküliek alkalmazásának támogatásáról fogadott el sürgősségi rendeletet a kormány – közölte pénteken az Orban-kabinet sajtóirodája.
2020. május 29., 13:362020. május 29., 13:36
A rendkívüli állapot március közepén történt bevezetése óta a koronavírus-járvány miatt kényszerszabadságra küldött alkalmazottak – saját bérük, illetve a nettó átlagbér 75 százalékáig terjedő – segélyezését a költségvetésből fedezték.
Tavaly év végén csaknem 6,5 millió érvényes munkaszerződés szerepelt a bukaresti munkaügyi minisztérium nyilvántartásában, ezek közül
A felfüggesztett munkaszerződésű (kényszerszabadságra küldött) alkalmazottak állami segélyezése május 31-én véget ér, azon vállalkozások kivételével, amelyek működését június elseje után is hatóságilag korlátozzák.
A bukaresti kormány mostani döntésével a kényszerszabadságra küldött dolgozók visszafogadását akarja ösztönözni.
Az állami segély a jól kereső alkalmazottak esetében sem haladhatja meg a bruttó átlagbér 45 százalékát, vagyis 2443 lejt.
A támogatást azonban kamatostól vissza kell térítenie a munkáltatónak, ha a kényszerszabadságról visszafogadott alkalmazott szerződését a segélyezés lejárta után fél éven belül – vagy a felvett munkanélküli szerződését a segélyezés lejárta után egy éven belül – felbontja.
A Moody's szerint a kormány első deficitcsökkentő csomagja fontos lépés a költségvetési egyensúly megteremtéshez, ám a felvállalt céloktól való bármilyen eltérés Románia leminősítéséhez vezethet.
Akár ötszörösére is megemelték egyes állami cégek vezetőinek a juttatásait az elmúlt hónapokban, miközben a kormány a takarékossági intézkedéseken dolgozott – közölte Radu Miruță gazdasági miniszter.
A bruttó hazai termék (GDP) az idei első negyedévben az előző negyedévhez képest stagnált, 2024 első negyedévéhez képest pedig 0,3 százalékkal nőtt – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közzétett előzetes adataiból.
Anyagilag egyre megerőltetőbb lesz gépkocsit fenntartani, vezetni, hiszen akár havi több száz lejes pluszköltséget generálhatnak az autótulajdonosoknak a kormány megszorító intézkedései, melyek egyéb drágulásokkal karöltve érkeznek.
Ilie Bolojan miniszterelnök takarékossági okokból arra utasította a minisztériumokat és a közintézményeket, hogy ritkítsák az alkalmazottak külföldi útjait.
A második deficitcsökkentő csomag a Környezetvédelmi Alap (AFM) programjairól is rendelkezni fog, beleértve a roncsautóprogramot is – nyilatkozta szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter.
Románia nagyon jó jelzést kapott az Európai Bizottságtól, miután a kormány felelősséget vállalt az első deficitcsökkentő intézkedéscsomagért, és ezzel mérséklődött az ország leminősítésének kockázata – véli Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Újabb, menetrendszerű tiltakozó akciókat hirdetett kedden az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) a kormány deficitcsökkentő intézkedései ellen.
Ilie Bolojan miniszterelnök kedd este azt nyilatkozta, ügyvivő államfőként meglepetéssel értesült arról, hogy a bírák és ügyészek átlagosan 48 éves korban vonulnak nyugdíjba és az átlagnyugdíjuk 5000 euró.
A költségvetési hiány korrekciója prioritás Románia számára – jelentette ki Alexandru Nazare pénzügyminiszter kedden, az uniós pénzügyminiszterek tanácsának (Ecofin) ülésén.
szóljon hozzá!