2011. június 29., 07:362011. június 29., 07:36
„Az Európai Bizottság már hosszú ideje kéri a román hatóságoktól, hogy nevezzenek ki egy miniszteri rangú felelőst az európai források kezelésére” – nyilatkozták a nevük elhallgatását kérő források. Az ugyanakkor, hogy pontosan milyen formában és hatáskörrel jön létre ez a tisztség, a román kormányra van bízva.
Kormányközeli források szerint vezető uniós politikusok már korábban Emil Boc kormányfő tudomására hozták, hogy szívesen látnának egy ilyen, a közösségi források olajozottabb lehívását lehetővé tevő intézményt, mivel más országokban pozitív a hasonló kezdeményezések tapasztalata. Az Európai Bizottság szóvivője, Ton Van Lierop az ügy kapcsán tegnap csupán annyit mondott: az Európai Unió üdvözöl minden olyan kezdeményezést a tagállamok részéről, amely előmozdítja a rendelkezésükre álló uniós források hatékony felhasználását.
Az uniós források „miniszteri” tisztségének létrehozása még a koalíció hétfői ülésén merült fel, Varujan Pambuccian, a kormányt támogató kisebbségek frakciójának vezetője említette meg először a koalíciós egyeztetést követően. Sorin Frunzăverde, a legnagyobb kormányerő, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) első alelnöke kifejtette, az ülésen valóban szóba került a tisztség létrehozásának kérdése, de konkrét döntés nem született az ügyben.
Az uniós források nem elég hatékony lehívásának problémáját múlt szerdán Traian Băsescu államfő is szóvá tette, kijelentve: azon miniszterek, akik nem kezelték megfelelő hatékonysággal az uniós finanszírozású befektetéseket, nagy felelősséget hordoznak, és nem biztos, hogy a június végi teljesítményértékelőt követően is a kormány tagjai maradhatnak.
A román állam 18 új pályázati felhívást közölt bányászati koncessziós jog megszerzésére. A többek között arany-, grafit-, lignit-, feketekőszén-, érc- és sólelőhelyek közül hét helyszín Erdélyben található.
A Román Vasúttársaság utasszállító részlege túlélésre rendezkedett be: nem megy csődbe, nem állítja le a vonatokat, viszont a fizetésképtelenség veszélye fenyegeti – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján a vállalat vezérigazgatója.
Az eladó nélküli önkiszolgáló, más néven okosboltok olyan üzletek, amelyekben nincs szükség hagyományos kiskereskedelmi eladókra a vásárlók kiszolgálásához.
Ahhoz képest, hogy milyen villanyárak voltak két-három évvel ezelőtt, a most ajánlott díjszabások nagyon barátságosnak tűnnek, jókor liberalizálják a villamosenergia-piacot – jelentette ki a Krónikának Nagy-Bege Zoltán energetikai szakértő.
Amennyiben Romániát augusztusban leminősítik, és bekerül a befektetésre nem ajánlott, vagy bóvli (angolul junk) minősítésű országok sorába, a 2009-eshez hasonló helyzet alakulna ki – figyelmeztet Adrian Codirlașu, a CFA Románia elnöke.
A Környezetvédelmi Alap (AFM) szerdán bejelentette, hogy az új kormány megalakulásáig felfüggeszti finanszírozási programjainak elindítását.
A Mentsétek meg Románát Szövetség (USR) parlamenti képviselője, Oana Țoiu szerint a jövendőbeli koalíciót alkotó pártok megállapodtak a deficitcsökkentő intézkedéscsomag 80 százalékáról.
Márciusban 56,1 százalékra nőtt Románia GDP-arányos államadóssága – közölte szerdán a pénzügyminisztérium.
Rendkívüli támogatást igényel a román mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium az EU mezőgazdasági tartalékalapjából a gyümölcs- és szőlőtermesztőknek szánt kárenyhítő juttatásra.
Az energiaügyi minisztérium becslései szerint a villamosenergia-piac július 1-jei liberalizációja után mintegy 3,5 millió háztartás fog részesülni az áramszámlák kifizetésére nyújtott állami támogatásból.
szóljon hozzá!