Al Caponéhoz hasonlította PSD-s elődjét a feljelentést tervező új pénzügyminiszter

Al Caponéhoz hasonlította PSD-s elődjét a feljelentést tervező új pénzügyminiszter

Fotó: Facebook/Florin Cîţu

Al Caponéhoz hasonlította szociáldemokrata hivatali elődjét, és bűnszövetkezet létrehozásáért akar ellene feljelentést tenni Florin Cîțu, a múlt héten hivatalba lépett jobbközép román kormány pénzügyminisztere.

MTI

2019. november 14., 14:182019. november 14., 14:18

2019. november 14., 15:362019. november 14., 15:36

Csütörtöki sajtóértekezletén Cîțu azt állította:

a Szociáldemokrata Párt (PSD) tisztségviselőiből alakult „bűnszövetkezet” tudatosan aláaknázta és politikai holdudvara szolgálatába állította az ország költségvetését, amelyből kettő is létezett, a hírhedt chicagói gengszter módszere alapján,

aki külön könyvelést vezetett az adóhatóság számára és egy másikat belső használatra. A miniszter szerint a költségvetés valós adatait az ellenzék és Románia nemzetközi partnerei elől is eltitkolta a nemrég leváltott PSD-kormány. Az államháztartási hiány tíz hónap alatt elérte a GDP 2,84 százalékát, és „ha nem tesznek semmit”, év végéig meghaladja a 4 százalékot – mondta.

Az első kilenc hónapban a költségvetés bevétele 22 milliárd lejjel maradt el a tervezettől, amelynek a fele behajtatlan adó, a másik fele pedig le nem hívott európai támogatás.

Cîțu szerint a PSD-nek nem is állt szándékában felhasználni a Románia rendelkezésére bocsátott európai alapokat, mert az állami beruházások visszaszorításával próbáltak forrásokat biztosítani populista intézkedéseikhez.

A társadalombiztosítási költségvetésben az előirányzott 2,9 milliárd lejes többlet helyett ugyanekkora hiány keletkezett, az egészségbiztosítási pénztár pedig 1,8 milliárd lejnyi táppénz megtérítésével tartozik a munkáltatóknak.

Az előző kormánynak pénzügyi „bűvészkedéssel”, a számlák kifizetésének halogatásával sikerült a GDP 3 százaléka alatt tartania az államháztartási hiányt. Bevett gyakorlattá vált, hogy az állam „meggondolatlan költekezésének” számláját a magánszférával fizettették ki, szándékosan elodázva az áfa-visszaigénylések átutalását – közölte kormánya múlt heti első ülésén Ludovic Orban miniszterelnök.

Cîțu csütörtökön azt ígérte: az áfa-visszaigényléseknél felhalmozott 4 milliárd lejes tartozást még idén kifizetik. Szerinte

az új kormány a hatályos törvény által előírt bér- és nyugdíjemeléseket is végrehajtja, és egyelőre az adóhatóság bevonásával tanulmányozza, hogyan lehetne mégis csökkenteni az államháztartási hiányt.

A PSD-kormány az utóbbi három évben 66 százalékkal növelte a minimálbért, a közszférában ötven százalékkal növekedtek a jövedelmek, míg a reálgazdaságban feleakkora volt a növekmény. Az átlagos nyugdíj is csaknem másfélszerese a három évvel korábbinak, Románia így ma már a költségvetése kétharmadát fizetésekre és szociális védelemre költi, a beígért állami beruházások nagy része pedig elmaradt.

Az Európai Bizottság múlt héten figyelmeztette Romániát, hogy az államháztartási hiány az idén GDP-arányosan 3,6 százalékra nőhet a tavalyi 3 százalék után, 2020-ban elérheti a 4,4 százalékot, 2021-ben pedig a 6,1 százalékot a tervezett jelentős bér- és nyugdíjemelések miatt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 12., péntek

Egy hajszálnyival nőtt februárban az átlagbér, óriási a különbség egyes ágazatok között

Februárban januárhoz képest 17 lejjel (0,3 százalékkal) 4876 lejre nőtt a nettó átlagbér – közölte az Országos Statisztikai Intézet. A bruttó átlagbér 7990 lej volt az idei második hónapban, 14 lejjel (0,2 százalékkal) több, mint egy hónappal korábban.

Egy hajszálnyival nőtt februárban az átlagbér, óriási a különbség egyes ágazatok között
2024. április 11., csütörtök

Ismét perrel fenyegetik a napelemszerelők a Környezetvédelmi Alapot

Egy vállalkozás kész beperelni a Környezetvédelmi Alapot, amiért a román állam nem fizet a cégeknek a napelemes áramtermelő rendszerek háztartási telepítését ösztönző Zöldház programban.

Ismét perrel fenyegetik a napelemszerelők a Környezetvédelmi Alapot
2024. április 11., csütörtök

Ciolacu olyan beruházás finanszírozását harangozta be, mely célja az oktatási rendszer összekapcsolása a munkaadók igényeivel

Az uniós forrásokból történő beruházások továbbra is „első számú prioritást” jelentenek, és a kormány kilenc új projektre különít el pénzt az EU helyreállítási alapjából lehívott összegekből – jelentette ki csütörtökön Marcel Ciolacu.

Ciolacu olyan beruházás finanszírozását harangozta be, mely célja az oktatási rendszer összekapcsolása a munkaadók igényeivel
2024. április 11., csütörtök

Egyetlen jelentkező „közül” is nehéz kiválasztani a győztest az egyre csak dráguló kolozsvári körgyűrűn

Sürgős döntéshozatalra szólította fel a kolozsvári hatóságokat a Pro Infrastruktúra Egyesület, amely érthetetlennek tartja, miért kell immár négy és fél hónapja várni a körgyűrű második szakasza ügyében kiírt versenytárgyalás eredményére.

Egyetlen jelentkező „közül” is nehéz kiválasztani a győztest az egyre csak dráguló kolozsvári körgyűrűn
2024. április 11., csütörtök

Bázisállomást hoz létre Nagyváradon a HiSky légitársaság

Nagyváradon hozza létre negyedik bázisát a HiSky moldovai légitársaság – jelentette be a cég vezérigazgatója csütörtökön.

Bázisállomást hoz létre Nagyváradon a HiSky légitársaság
2024. április 11., csütörtök

ANAF: ha nem ad nyugtát a fodrász, nem kell fizetni – Növelnék az adózási kedvet a szépségiparban

„Kérd a nyugtát a szépségszalonban! Ha a gazdasági szereplő megtagadja, jogosult vagy az ingyenes szolgáltatásra!” – tanácsolja Facebook-oldalán az ANAF, amely átfogó, a szépségiparban tevékenykedőket megcélzó kampányt indított márciusban.

ANAF: ha nem ad nyugtát a fodrász, nem kell fizetni – Növelnék az adózási kedvet a szépségiparban
2024. április 11., csütörtök

Drasztikusan vissza kell fogni a nagy tehergépkocsik és autóbuszok szén-dioxid-kibocsátását

Az Európai Parlament szerdán új, az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanáccsal már egyeztetett intézkedéseket fogadott el az új nehézgépjárművekre vonatkozó szén-dioxid-kibocsátás-csökkentési célok szigorítása érdekében.

Drasztikusan vissza kell fogni a nagy tehergépkocsik és autóbuszok szén-dioxid-kibocsátását
2024. április 11., csütörtök

Csökkent márciusban az infláció, de az árak még mindig jóval magasabbak, mint tavaly

Az Országos Statisztikai Intézet (INS) szerdán közölt adatai szerint a februári 7,23 százalékról 6,61 százalékra csökkent márciusban az éves infláció Romániában.

Csökkent márciusban az infláció, de az árak még mindig jóval magasabbak, mint tavaly
2024. április 10., szerda

Még el sem kezdték építeni a Nagyvárad–Arad gyorsforgalmi utat, máris „úttorlaszba” ütköztek

Rögtön az elején akadályokba ütközik a Nagyvárad és Arad között tervezett gyorsforgalmi út építése: óvás miatt felfüggesztik az egyik szakasz megépítésére kiírt közbeszerzési eljárást.

Még el sem kezdték építeni a Nagyvárad–Arad gyorsforgalmi utat, máris „úttorlaszba” ütköztek
2024. április 09., kedd

Újra drágultak az üzemanyagok – 7,5 lej felett a gázolaj literenkénti ára a piacvezetőnél

A romániai üzemanyagpiacot vezető Petrom kedden reggel ismét emelte a benzin és a gázolaj literenkénti árát – ez már a harmadik emelés ebben a hónapban.

Újra drágultak az üzemanyagok – 7,5 lej felett a gázolaj literenkénti ára a piacvezetőnél