Londoni felzárkózó piaci elemzők szerint kedvező, hogy a magyar kormányfő szerdai költségvetési programismertetőjében elkötelezte magát az idei és a jövő évi államháztartási hiánycél teljesítése mellett, de a piac jobban örülne a kiadási oldali reformoknak. A magyar államadósi törlesztéskockázat piaci megítélése ugyanakkor meredeken javult a londoni kereskedésben a miniszterelnöki beszéd után.
Majdnem 36 százalékkal csökkentek a külföldi működőtőke-befektetések az év első nyolc hónapjában a tavalyi év azonos időszakához képest – közölte tegnap a Román Nemzeti Bank (BNR).
Az idén még gyorsul, jövőre viszont már lassul a kőolaj-felhasználás növekedési üteme a világon – tette közzé tegnap a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA).
Megvonná a kormány a háborús veteránoknak, illetve a kommunista hatalom által politikai alapon üldözött személyeknek járó különböző kedvezményeket – derül ki a Jurnalul Naţional országos napilap birtokába jutott jogszabálytervezetből, amely 2011. január elsejétől lépne hatályba.
További válságadókat kíván bevezetni a magyar kormány, amelyet a távközlési, illetve telekommunikációs, az energetikai szektor és a kereskedelmi áruházláncok fizetnek be a költségvetésbe – jelentette be tegnap Orbán Viktor miniszterelnök.
Óriásiak jelen pillanatban a munkáltatókra és munkavállalókra rótt járulékfizetési terhek, s ez eltántorít a munkától, attól a tevékenységtől, amely biztosítani tudná a nagyobb összegű nyugdíjakat – jelentette ki Mugur Isărescu, a Román Nemzeti Bank (BNR) elnöke (képünkön) egy kedd esti tévéműsorban.
Első olvasatban vitatta meg tegnap délután a kormány a 2011-es évi állami költségvetés- tervezetét. Gheorghe Gherghina, a pénzügyminisztérium államtitkára elmondta, a sarokszámok megegyeznek a 2011–2013-as pénzügyi stratégiába foglalt számadatokkal. A szeptemberben elfogadott dokumentum értelmében jövő évben a román gazdaság két év recessziót követően 1,5 százalékkal fog nőni.
Spontán sztrájkba léptek tegnap a pénzügyminisztérium és az adóügyi hivatalok alkalmazottai, miután már második hónapja nem kapták kézhez az alapjövedelmüket adott esetben túlhaladó bérpótlékot. A tiltakozók sérelmezik, hogy fizetésük a legalacsonyabb a közszférában, ám Emil Boc kormányfő szerint egyetlen közalkalmazott sem jogosult automatikusan bérpótlékra, ez csak túlteljesítés esetén jár. Korábban Traian Băsescu államfő is szót emelt amellett,...
Nem tartható az eladósodási folyamat, a jelenlegi adósságválság nemcsak azért veszélyes, mert az országoknak nincs pénzük, hanem azért is, mert az adósság a hosszú távú növekedést is gátolja – véli Török Ádám, a magyarországi Költségvetési Tanács tagja (képünkön).
Miközben a Mezőgazdasági Termelők Országos Szervezete (FNPAR) szerint az idei év végéig mintegy 10–25 százalékkal drágulnak a különböző élelmiszerek, a mezőgazdasági tárca azt ígéri, hogy a sertés- és szárnyashús termelői ára a következő 3-4 évben a jelenlegi szinten marad.
Szeptemberben 5 százalékkal kevesebben dolgoztak a magánszférában a tavalyi év kilencedik hónapjához viszonyítva, azonban az egy főre eső átlagjövedelem 9 százalékkal volt magasabb – derül ki a PayLogic vállalat által tegnap nyilvánosságra hozott elemzésből.
A tavalyi év folyamán mintegy 300 ezer eurót kerestek a romániai bloggerek, akiknek 3 százaléka teljes mértékben az internetes napló írásából él – mutat rá a refresh.ro szakblog, illetve a Standout – BR 2009 on-line reklámcég elemzése, amelyet tegnap hoztak nyilvánosságra.
Lassult a világgazdaság növekedése augusztusban: több fejlett, illetve nagy feltörekvő gazdaság lefelé szálló ágban van a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szerint.
Az uniós tagországok pénzügyminisztereinek személyes képviselőiből álló adópolitikai munkacsoportot hívott össze tegnap Algirdas Semeta adóügyi EU-biztos.
Jelentősen nőtt az Avon részvényeinek árfolyama tegnap arra a hírre, hogy brit sajtóértesülések szerint a francia L’Oréal ajánlatot készül tenni a cégcsoportra.
Több mint 40 millió lejt szán egy, a gazdasági tárca által kidolgozott törvénytervezet a fiatal vállalkozók támogatására. A program célja a munkahelyteremtés és a gazdaság fellendítése.
Az IMF éves közgyűlésén a hétvégén nem sikerült megoldást találni a nemzetközi piacokat felbolygató „árfolyamháborúra”, a G20 jövő hónapban sorra kerülő tanácskozására halasztották el a vita folytatását – számolt be a Wall Street Journal.