Jóváhagyták a bérpótlékokat szabályozó rendeletet

Jóváhagyták a bérpótlékokat szabályozó rendeletet

A képviselőház jóváhagyta kedden a 2010/1-es sürgősségi kormányrendeletet, amely a közalkalmazottak bruttó fizetésébe építi bele a bérpótlékokat.
2010. október 19., kedd

Bemutatta kormánya második akciótervét Orbán Viktor

Bemutatta tegnap az Országgyűlés előtt kormánya második akciótervét Orbán Viktor magyar miniszterelnök (képünkön), a lapzártánkkor még tartó vita után az előzetes bejelentések értelmében szavazásra is sor került. A miniszterelnök beszédében kiemelte, a kormány most arra tesz kísérletet, hogy letérjen az eddigi 20 év útjáról, amelyben mindig a megszorítás volt a megoldás a problémákra.
Bemutatta kormánya második akciótervét Orbán Viktor
2010. október 19., kedd

Sürgetik a magyar–román autópálya-határátkelők megjelölését

Mielőbb meg kell születnie a megállapodásnak Románia és Magyarország között az autópálya-határátkelők helyéről, hiszen tarthatatlan, hogy Magyarországnak a szomszédai közül most már szinte csak Romániával nincs autópálya-határmetszése – állapította meg a hét végén Bukarestben Becsey Zsolt, a Nemzetgazdasági Minisztérium külgazdasági államtitkára a Magyar–Román Kormányközi Gazdasági Együttműködési Vegyes Bizottság ötödik ülését követően.
Sürgetik a magyar–román autópálya-határátkelők megjelölését
2010. október 19., kedd

Üzemanyagválság tombol Franciaországban

A szeptemberi tanévkezdés óta hatodik alkalommal hirdetnek mára országos tiltakozó napot a francia szakszervezetek a nyugdíjreform ellen: az utcai tüntetések mellett számos szektorban tartanak ismét munkabeszüntetést. Eközben tegnap a francia benzinkutak mintegy tíz százaléka küzdött üzemanyaghiánnyal az olajfinomítóknak a nyugdíjreform elleni sztrájkja miatt, miközben a teherszállítók és a vasutasok sorra foglalják el a nagy olajtárolókat, hogy...
Üzemanyagválság tombol Franciaországban
2010. október 19., kedd

Felszámolná az IMF-et Klaus

A közép- és kelet-európai országok gazdasági fellendülése a válság után gyorsabb lesz, mint a nyugat-európai országoké – jelentette ki Václav Klaus cseh államfő tegnap Prágában.
Felszámolná az IMF-et Klaus
Felszámolná az IMF-et Klaus
2010. október 19., kedd

Felszámolná az IMF-et Klaus

2010. október 19., kedd

Jól megy a Citigroup

A Citigroup a vártnál nagyobb profitot ért el az idei harmadik negyedévben, részben amiatt, hogy csökkent a bedőléssel fenyegető hitelek fedezésére tartalékolt tőke. A Citigroup ezzel már a harmadik egymást követő negyedévet zárta profittal.
Jól megy a Citigroup
Jól megy a Citigroup
2010. október 19., kedd

Jól megy a Citigroup

2010. október 19., kedd

Megháromszorozta nyereségét a Philips

Az előző évi háromszorosára növelte adózott nyereségét a harmadik negyedévben a Philips Electronics NV. A társaság július–szeptemberben 524 millió euró adózott nyereséget ért el az egy évvel korábbi 174 millió után.
Megháromszorozta nyereségét a Philips
2010. október 19., kedd

Nagyobb minimálbér, kevesebb adó?

A jelenlegi 16 százalékról 12 százalékra csökkenne az egységes adókulcs, a társadalombiztosítási hozzájárulás 3 százalékkal lenne alacsonyabb, miközben a minimálbér 600 lejről 700 lejre nőne, ha a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is rábólintana az Adriean Videanu PDL-alelnök által a demokrata-liberális honatyáknak bemutatott gazdasági tervezetre.
Nagyobb minimálbér, kevesebb adó?
Nagyobb minimálbér, kevesebb adó?
2010. október 19., kedd

Nagyobb minimálbér, kevesebb adó?

2010. október 19., kedd

[origo]: a kormány a felelos a recesszióért

Hozzá nem értő és egyhelyben toporgó kormány, megkésett válságtudat, a fogyasztás visszaesése és az élénkíteni nem hajlandó jegybank – ezek mind szerepet játszottak az elhúzódó román recesszióban az [origo] magyarországi hírportál által közölt összeállítás szerint.
[origo]: a kormány a felelos a recesszióért
2010. október 19., kedd

Készül az új bérezési törvény

Várhatóan már szerdán kiderül, hogyan alakul jövőre a közalkalmazottak bérezése. Ioan-Nelu Botiş munkaügyi miniszter tegnap a tiltakozó tanügyi szakszervezetek vezetőivel folytatott egyeztetést követően bejelentette: október 20-ára elkészül a bérezési törvény végleges formája. „A minisztérium kész a továbbiakban egyeztetni a jogszabályról. Kedden folytatjuk a tárgyalásokat a szakszervezetekkel, s csütörtökön ismét tárgyalóasztalhoz ülünk” –...
Készül az új bérezési törvény
Készül az új bérezési törvény
2010. október 19., kedd

Készül az új bérezési törvény

2010. október 18., hétfő

A cégek állnak sorban a vevőnél

Ha a megrendelő nem tolakodik az építkezési cikkeket és belső berendezési tárgyakat forgalmazó cégeknél, ezek kénytelenek felkutatni a potenciális vásárlókat – derült ki a hét végén immár ötödik alkalommal megrendezett marosvásárhelyi DecoDesign & Construct Expón.
A cégek állnak sorban a vevőnél
A cégek állnak sorban a vevőnél
2010. október 18., hétfő

A cégek állnak sorban a vevőnél

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

2010. október 18., hétfő

Mély a válság Háromszéken

Két kézdivásárhelyi cég bizonyult Kovászna megye legeredményesebb vállalkozásának. A Kovászna megyei Kereskedelmi és Iparkamara által összeállított rangsor élén az üzleti forgalom alapján a Domo Retail Rt. áll, az elektromos és elektronikus berendezéseket forgalmazó vargavárosi vállalkozás tavaly 171,7 millió eurós üzleti forgalmat bonyolított le.
Mély a válság Háromszéken
Mély a válság Háromszéken
2010. október 18., hétfő

Mély a válság Háromszéken

2010. október 18., hétfő

Szinergiát sürget Winkler

Az Európai Unió 2013 utáni költségvetésének vitájával párhuzamosan tárgyalni kellene az európai régiók költségvetési hatásköreinek összehangolásáról is, mégpedig oly módon, hogy ezek között nagyobb legyen a kompatibilitás, függetlenül attól, hogy a régió mely tagállamhoz tartozik – jelentette ki Winkler Gyula, RMDSZ-es európai parlamenti képviselő.
Szinergiát sürget Winkler
Szinergiát sürget Winkler
2010. október 18., hétfő

Szinergiát sürget Winkler

2010. október 18., hétfő

Újabb tiltakozások Franciaországban

Szeptember óta az ötödik alkalommal szerveztek szombatra országos tiltakozónapot a francia szakszervezetek a nyugdíjreform ellen, miközben az olajfinomítókban folytatódó sztrájk üzemanyaghiánnyal fenyegeti a párizsi repülőtereket.
Újabb tiltakozások Franciaországban
Újabb tiltakozások Franciaországban
2010. október 18., hétfő

Újabb tiltakozások Franciaországban

2010. október 18., hétfő

Berlin optimistább

A német kormány rövidesen körülbelül 3,5 százalékra emeli a gazdaság ez évi bővüléséről szóló, hivatalos előrejelzését – értesült a Focus magazin.
 Berlin optimistább
 Berlin optimistább
2010. október 18., hétfő

Berlin optimistább

2010. október 15., péntek

Átadták az Arad és Szeged közötti földgázvezetéket

Átadták csütörtökön az Arad és Szeged közötti földgázvezetéket, a 109 kilométer hosszú vezeték évente 3 milliárd köbméter földgáz szállítására alkalmas. Orbán Viktor miniszterelnök az átadás alkalmából a Csanádpalota mellett tartott ünnepségen hangsúlyozta: csak ott vannak sikeres nemzetközi kapcsolatok, ahol az együttműködés magasabb formái alakulnak ki.
Átadták az Arad és Szeged közötti földgázvezetéket
2010. október 15., péntek

Épülhet az ipari park Sepsiszentgyörgyön

Ipari park létesítésére nyert támogatást a sepsiszentgyörgyi önkormányzat – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Antal Árpád polgármester. A létesítményt a városhoz közeli Szépmezőn, a város tulajdonában levő 16 hektáros területen alakítják ki, a tervet 9 millió euróval támogatja a Regionális Operatív Program az ipari létesítmények rehabilitálását elősegítő pénzösszegekből.
Épülhet az ipari park Sepsiszentgyörgyön
2010. október 15., péntek

Az agrárminiszter a bankkölcsönök miatt aggódik

Tárgyalni hívja a bankok képviselőit Valeriu Tabără mezőgazdasági miniszter, mert úgy véli, a gazdák által igényelt támogatások lehívásának eljárását jelentősen megnehezíti, hogy a termelők nehezen jutnak hozzá bankkölcsönhöz. Hangsúlyozta ugyanakkor: a román mezőgazdaság fejlődése a bankokkal való együttműködéstől függ, ezért a minisztérium első számú prioritása lesz a bankszektorral való kapcsolat felújítása.
Az agrárminiszter a bankkölcsönök miatt aggódik