Székely volt a magyar sportirodalom úttörője: Molnár Lajosra emlékezünk

– Többször elolvasta Molnár Lajos könyveit. Mi fogta meg bennük?

– Szerénységére vall, hogy bár doktori címe volt, soha nem hivalkodott ezzel, és soha nem használta. Megérdemli hálánkat, tiszteletünket, mert

Csíkban született a magyar sportirodalom úttörője (részlet Boda Jenő szakdolgozatából)

Molnár Lajosra, a magyar atlétika első szakkönyvének szerkesztőjére, a sportág magyar nyelvű „bibliájának” megírójára emlékezünk.

Csíkszereda szülötte határtalan szerénységével, kiváló munkaszeretetével és szakismeretével egyedülállót alkotott, ő az első magyar atlétikai művek szerzője, a magyar atlétikai irodalom megteremtője, s mint ilyen, ő vetette meg az alapját a sport tudományos irodalmának. Molnár Lajos 1857. május 24-én született Csíkszeredában.

Atyja vármegyei főorvos volt, s ugyanezt a tisztet töltötte be nagyatyja is. Neves író volt anyai ágon való nagyatyja, Kállay Ferenc hadbírókapitány, akit munkásságáért a Magyar Akadémia tagjává választott. Több testvére volt: József ügyvéd, majd neves országgyűlési képviselő, másik fivére, Károly, kórházi főorvos volt Csíkszeredában, László dr. csíkszentmártoni ügyvéd és Lőrinc, aki Alsócsernátonban élt. Három leánytestvére, Ilka, Lotty és Mari mint fiatalasszonyok haltak el.

Molnár Lajos a gimnázium nyolc osztályát Csíksomlyón végezte. Alig múlt 17 éves, amikor érettségi vizsgát tett, s utána a pesti egyetemen a jogra iratkozott, de a családi hagyományoknak megfelelően ő is író akart lenni. Vágya hamarabb beteljesült, mint ahogy azt remélte volna: már ősszel bejutott a pesti Reform című napilap szerkesztőségébe. Kissé hihetetlennek tűnik, hogy egy tizennyolcadik életévében lévő gyerekember az ország egyik legrangosabb lapjához kerülhetett. De volt, aki az útját egyengesse, ugyanis atyai nagybátyja, Molnár György országosan ismert színész volt, jó ideig a budai Népszínház igazgatója, 1870-ben pedig a Nemzeti Színházhoz szerződött rendezőnek. Ilyen minőségében megkérte barátját, Rákosi Jenőt, aki alapítója és mindvégig szerkesztője volt a Reformnak, hogy helyezze el a lapnál unokaöccsét.

Molnár Lajos nagy lendülettel fog bele a munkába. Négy hét sem telik el, s már előadást tart az egyetemi hallgatók részére, és rövidesen lelkes cikkben ismerteti gróf Esterházy Miksa életét, a külföldi sporttal való kapcsolatait és hazai terveit. Molnár boldogan említi cikkében egy hamarosan sorra kerülő klub megalakulását és az ez iránt tanúsított érdeklődést. 1875. április 8-án a Nemzeti Lovardában megtartották az alakulógyűlést, és ezen a grófot elnökké választják, Molnár pedig bekerül a 18 tagú igazgatóválasztmányba. Nagy megtiszteltetés ez a fiatal csíkszeredai újságírónak.
Az atlétika kezdetét Magyarországon a Magyar Athletikai Club (MAC) megalakulásától szokás számítani. Az új egylet tervbe veszi, hogy az atlétikát országszerte megkedvelteti. Legelőször az erdélyi végekre gondolnak. Felkérik Molnárt, menjen le szűkebb hazájába, s próbáljon az atlétikának is polgárjogot szerezni.

A kolozsvári Kelet c. lap Athléták a Királyhágón innen című cikkében örömmel jelenti Molnár jövetelét, aki 1875. július 27-én megérkezik Kolozsvárra, majd július 28-án du. 5 órakor megtartja előadását a Városháza tanácstermében. Az alakulógyűlést őszre, a lóversenyek idejére tervezték, s az egyletnek a Kolozsvári Athletikai Club (KAC) nevet szánták. Sajnos a klub tulajdonképpeni megjelenése eltolódik 1883 őszére.

Molnár összegyűjti az atlétika széles körben való megismertetése céljából készült írásait, kiegészíti újabb fejezetekkel, megírja klubja alapításának történetét, az első viadal részletes lefolyását, a klub alap- és viadalszabályait, és az egészet megjelenteti egy kötetben, Athlétika címmel. Molnár Lajos e művében mélyrehatóan tárgyalja az atlétikát történelmi, bölcsészeti és műszaki szempontból. „Jóravaló mű jelent meg, amely hazánkban rövid idő óta oly melegen felkarolt athlétikai sportnak mintegy kézikönyve és első irodalmi terméke” (Nagyvilág, 1875. december 19-ei szám).

Molnár Lajos e mű megjelenése után újabb könyv megírására szánja el magát, s míg az első úgymond bölcselkedő vitairat az atlétikai sport megismertetése és népszerűsítése érdekében, addig az 1879-ben megjelent Athlétikai gyakorlatok már szakkönyv a javából. Művének végét szűkebb hazájában, Csíkszeredában írta meg, mert időközben befejezte tanulmányait és a kormány Csíkszeredába helyezte ki az adóhivatalhoz.

Molnár túlzott egyszerűségéről és szerénységéről vall az a tény, hogy már a címlapon a szerzőség a következőképpen van megjelölve: „Gr. Esterházy Miksa (Viator) cikkeivel bővítve összeállította Molnár Lajos”. Az előszóban több helyen utal is a közös munkára. Megemlíti, hogy már első műve, az Athletika megírására gróf Esterházy ösztönözte. Az Athletikai gyakorlatokról pedig ily módon vélekedik: „A második könyv, alig mondhatnám, hogy az én érdemem. Az érdem belőle részemre legfeljebb csak a fáradtság, mellyel e munka összeállítása járt.” Mint azt tehát Molnár is lojálisan beismeri, a könyv kettőjük közös munkája.

Időzzünk el egy keveset Molnár Lajos személyiségénél! Neves, tekintélyes család gyermeke volt, választékosan öltözködött, hosszabb időt töltött a fővárosban, és sok előkelő barátja volt ott fenn. Jó megjelenésű, szép szál ember volt, ügyes, kellemes társalgó. Nem volt titok, hogy szép jövő vár reá pályáján, így aztán érthető, hogy szívesen látták mindenütt. Állandó alakja volt az akkoriban Erdélyben divatos Kalikó-estélyeknek, amelyeken kartonruhás tündérek utolérhetetlen bájjal lejtették a csárdást és a Gentry-keringőt.

Molnár Lajost mindenki kedvelte, szerette. Tivai Nagy Imre Cirkálások szeredai emlékeimből (Csíkszereda, 1925) című könyvében a következőképpen emlékszik meg róla: „Szeredában a legelső korcsolyázó Molnár Lajos (pénzügyigazgató) volt, aki a saját telkén átfolyó patak vizével jeget csinált, s ott legelőbb egyedül korcsolyázgatott a '70-es években.” Mindamellett hivatalát komolyan vette, és feljebbvalói mindenkor elismeréssel beszéltek róla. Sajnos egészségi állapota korán megromlik és egyre rosszabbá válik. 1897-ben a pénzügyminiszter áthelyezte Székelyudvarhelyre, Csík és Udvarhely vármegyék pénzügyi igazgatójává nevezték ki – pénzügyi-tanácsosi ranggal. Udvarhelyről a maga fogatán járt át Csíkszeredába, a közigazgatási bizottsági ülésekre. 1903-ban nőül vette unokanővérét,

Molnár Flórát, aki odaadóan ápolta, de már csak enyhíteni tudta szenvedését.
1905. június 8-án ébredt fel utoljára, este 10 órakor megváltotta a halál gyötrelmes szenvedéseitől. Ő is a csíkszeredai (régi) temetőben nyugszik, ahol szeretett atyja, akinek ő állíttatott emlékoszlopot a következő felirattal: „Állíttatta e sírkövet egyetlen szintén a sír szélén álló fia, Molnár Lajos és az elhunytak unokái”.

„Könyvének tiszta jövedelmét – írja – alig ajánlhatnám föl nemzetiesebb célra, mint a Székelyegylet alaptőkéje javára. Nemcsak fenyvesek övezte kis hazám iránti szeretetemnek, de a magyar faj védbástyáját képező székely nemzetnek századokon át szűzi tisztaságban megőrzött férfias erényei iránt táplált vonzalmamnak is akartam ezáltal szerény kifejezést adni! Írtam az Olt mentén Csík-Szeredában, 1879-ik év augusztus havában.”