Hét éve költözött ki Németországba Kánya Tamás, aki ifjúsági szinten négy évet a Krefelder EV, hármat pedig az Eisbaren Berlin színeiben hokizott. Nyáron a német profi jégkorongbajnokságban (DEL, Deutsche Eishockey Liga) szereplő Bremerhaven Fischtown Pinguins szerződtette, játszott is két meccset a Bajnokok Ligájában, de ott sajnos egy korong eltalálta a bokáját, bokatörés miatt kényszerszünet következett. Ezt követően az északnyugat-németországi csapat kölcsönadta a második ligás Eispiraten Crimmitshau együtteséhez, a DEL 2-be. A szászországi kisvárosban értük utol a székely fiatalembert.
– Hol és hogyan ismerkedett meg a hokival, mikor jutott ki Németországba? Kik voltak az első edzők, akik útját egyengették, fejlődésében segítették?
– Csíkszeredában ismerkedtem meg a hokival, négyéves voltam, amikor a szüleimnek mondták a barátok, hogy van korcsolyaoktatás, és így elvittek engem is. A kezdés egyáltalán nem volt könnyű.
Györgypál Tamás, Janovits Endre és Barta Csaba voltak az első edzőim, a Csíkszeredai ISK kölyökcsapatában játszottam. Sokat köszönhetek első edzőimnek, mert ők nemcsak a korcsolyázásra tanítottak meg, hanem a jégkorong alapjaira, fegyelemre, amit Györgypál Tamás örökké megkövetelt. A 2012/13-as szezonban, amikor az U12-es korosztályból kinőttem, a szüleimmel és a húgommal kiköltöztünk Németországba, Krefeldbe. A szüleim otthon felszámolták a cégüket annak érdekében, hogy legyen jó iskolai végzettségem és érjem el a céljaimat, mivel már kisgyerekként az volt az álmom, hogy magas szinten hokizzak, profi jégkorongozó legyek.
– Melyik ificsapatoknál játszott Romániában, majd Németországban, hogyan történt a felnőttek között a bemutatkozás?
– Romániában az U12-ig a Csíkszeredai ISK-nál játszottam. Utána, Németországban a krefeldi együttesnél, az U14-től az U16-ig. Ezt követően szezon közben váltottam, a berlini U19-es együtteshez kerültem, mert – sajnos – problémák voltak régi csapatnál.
Sajnálatos módon az elmúlt két évben a koronavírus miatt a rájátszások elmaradtak. Ennek csak annyi előnye volt számomra, hogy jobban fel tudtam készülni az érettségi vizsgáimra.
Az idei szezont Bremerhavenben, a német profiligában, a DEL-es Fischtown Pinguins csapatánál kezdtem. Oda szól a szerződésem, náluk játszottam felkészülési mérkőzéseket, és részt vettünk a jégkorongozók Bajnokok Ligájában (Champions Hockey League – szerk megj.), ahol Európa legjobb csapatai játszanak. Én jégre léptem a BL első két mérkőzésén.
Akkor azt hittem, hogy csak egy zúzódás, és folytattam a mérkőzést. Két nappal később pedig a svéd bajnok Växjö Lakers ellen játszottunk. Mivel akkor még mindig azt hittem, hogy csak egy kemény zúzódás, azt a mérkőzést is lejátszottam – törött bokával. Nagyok voltak a fájdalmak, de nem akartam kihagyni a meccset, mivel ekkora lehetőség nem mindennap adatik meg. Miután hazarepültünk Németországba, csak akkor derült ki, hogy ez egy nagyobb sérülés. Addig az időpontig nagyon jól ment a játék, pozitív visszajelzéseket kaptam az edzőktől és a csapatmenedzsertől.
– Hol játszik jelenleg, és milyen esélyek vannak arra, hogy a DEL-ben szerepeljen?
– Sajnos a bokasérülés miatt ki kellett hagynom nyolc hetet, így leküldtek a DEL2-be, az Eispiraten Crimmitschauhoz. A fiatal játékosok fejlődésének érdekében együttműködik a két csapat, így több jégidőt, játéklehetőséget kapnak. A DEL2-ben eddig öt mérkőzésen léptem jégre. Sajnos az elején még nem voltam teljesen formában. Aztán javult a teljesítményem, de múlt héten elkaptam a koronavírust, ezért karanténba kellett mennem.
De talán még ebben a szezonban is, hiszen azt mondták, hogy ha felépülök, formába lendülök, akkor – ha a Fischtownnak több sérültje lesz – rám is számítanak, bemutatkozhatok a DEL-ben. De ez mind a jövő titka.
– Mit lehet tudni a válogatottságáról? Melyik válogatottban szerepelt eddig?
– Még egyetlen válogatottban sem szerepeltem. Három állampolgárságom van: a magyar, a román és a német. A magyar válogatottba sajnos nem tudok menni, mivel ahhoz két évet kell játszanom Magyarországon. Eddig nem kaptam meghívást sehova, de jelenleg nem is tervezem, hogy részt vegyek valahol, ameddig az utam nem tiszta.
– Melyek a közeli és távlati céljai?
– A közeli cél az, hogy minél hamarabb felépüljek a sérülésemből és kigyógyuljak a fertőzésből. Az, hogy elérjem azt a formámat, azt az erőnléti állapotot, ahol a sérülés előtt voltam. Az, hogy még ebben a szezonban biztos helyem legyen a DEL2-ben.
– Követi a székelyföldi hokit? Mi a véleménye az Erste Ligáról, a székelyföldi hokis utánpótlás-nevelésről?
– Természetesen követem a székelyföldi hokit. Sok barátom és ismerősöm van, akik a székely csapatoknál hokiznak. Az Erste Liga szerintem évről évre egyre jobb, és egyre minőségibb külföldi játékosok érkeznek a csapatokhoz, akik emelik a színvonalat.
– Tartja a kapcsolatot más, Németországban hokizó magyarországi vagy székelyföldi játékossal?
– A hokivilág nem túl nagy, így nekem sikerült szinte minden magyar vagy székely hokissal Németországban megismerkedni. Többjükkel tartom a kapcsolatot.
– Többéves németországi tapasztalat van ön mögött. Mit ajánlana azoknak a székelyföldi gyerekeknek, akik magas szinten szeretnének hokizni? Mit tartsanak szem előtt?
Mindennap 10–20 percet pluszban kell edzeni, legyen az jégen vagy szárazon, bottechnikaedzés vagy lövésedzés. És szabad nagyot álmodni. Keményebben kell edzeni, talán évekig kell várni, amíg ez kifizetődik, de a végén ez lesz az, ami a különbséget adja. Nekem ez a tapasztalatom, és ezt én is csak az utolsó időszakban tapasztaltam meg a legjobban. Nagyon sok mindent fel kell áldozni, de ha az ember ezt szívből csinálja, és élvezi, amit csinál, akkor nem esik nehezére a sok áldozat. Nekem ez a hozzáállás segített a legtöbbet. Fontos, hogy ez a szorgalom saját magunkból jöjjön, nem a szülőkön keresztül.
Szükség van a hozzájárulásához!
Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.
A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.
A sütik feladata
Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.
Mi a süti?
A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.
A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.
A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása
A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.
A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.
Alapműködést biztosító sütik
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
Alapműködést biztosító sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató / Funkció | Süti lejárata | |
PHPSESSID | kronikaonline.ro Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között. |
munkamenet | saját |
cookieControll | kronikaonline.ro Feladata a süti beállítások megjegyzése |
365 nap | saját |
cookieControlPrefs | kronikaonline.ro Feladata a süti beállítások megjegyzése |
365 nap | saját |
_ga | google.com | 2 év | Harmadik fél |
_gat | google.com | 1 nap | Harmadik fél |
_gid | google.com | 1 nap | Harmadik fél |
cX_G | brat.ro/sati | 365 nap | Harmadik fél |
cX_P | brat.ro/sati | 365 nap | Harmadik fél |
cX_S | brat.ro/sati | munkamenet | Harmadik fél |
evid_{customer_id} | brat.ro/sati | 90 nap | Harmadik fél |
evid_v_{customer_id} | brat.ro/sati | 90 nap | Harmadik fél |
evid_set_{customer_id} | brat.ro/sati | 1 nap | Harmadik fél |
Preferenciális sütik:
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
Preferenciális sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató / Funkció | Süti lejárata | |
newsvote_ | kronikaonline.ro Cikkre való szavazás rögzítése |
30 nap | saját |
Hirdetési célú sütik
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.
Hirdetési célú sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
__gads | google.com | 2 év | harmadik fél |
_fbp | facebook.com | 3 hónap | harmadik fél |
ads/ga-audiences | google.com | munkamenet | harmadik fél |
DSID | google.com | 1 nap | harmadik fél |
fr | facebook.com | 100 nap | harmadik fél |
IDE | google.com | 1 év | harmadik fél |
pcs/activeview | google.com | munkamenet | harmadik fél |
test_cookie | google.com | 1 nap | harmadik fél |
tr | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
Közösségimédia-sütik
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
Közösségimédia-sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
act | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
c_user | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
datr | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
fr | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
locale | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
presence | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
sb | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
spin | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
wd | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
x-src | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
xs | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
urlgen | instagram.com | munkamenet | harmadik fél |
csrftoken | instagram.com | 1 év | harmadik fél |
ds_user_id | instagram.com | 1 hónap | harmadik fél |
ig_cb | instagram.com | 1 nap | harmadik fél |
ig_did | instagram.com | 10 év | harmadik fél |
mid | instagram.com | 10 év | harmadik fél |
rur | instagram.com | munkamenet | harmadik fél |
sessionid | instagram.com | 1 év | harmadik fél |
shbid | instagram.com | 7 nap | harmadik fél |
shbts | instagram.com | 7 nap | harmadik fél |
VISITOR_INFO1_LIVE | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SSID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SIDCC | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SAPISID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
PREF | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
LOGIN_INFO | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
HSID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
GPS | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
YSC | youtube.com | munkamenet | harmadik fél |
CONSENT | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
APISID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
__Secure-xxx | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása
A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:
Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage
Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy
Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu
Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/
Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies
A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik
A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.
Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?
A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, cX_G, cX_P, cX_S, enr_cxense_throrrle, evid_{customer_id}, evid_v_{customer_id}, evid_set_{customer_id}.
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak
Preferenciális sütik listája: newsvote_
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg
ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg
Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak
Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.