Györgypál Tamás, Janovits Endre és Barta Csaba voltak az első edzőim, a Csíkszeredai ISK kölyökcsapatában játszottam. Sokat köszönhetek első edzőimnek, mert ők nemcsak a korcsolyázásra tanítottak meg, hanem a jégkorong alapjaira, fegyelemre, amit Györgypál Tamás örökké megkövetelt. A 2012/13-as szezonban, amikor az U12-es korosztályból kinőttem, a szüleimmel és a húgommal kiköltöztünk Németországba, Krefeldbe. A szüleim otthon felszámolták a cégüket annak érdekében, hogy legyen jó iskolai végzettségem és érjem el a céljaimat, mivel már kisgyerekként az volt az álmom, hogy magas szinten hokizzak, profi jégkorongozó legyek.

– Melyik ificsapatoknál játszott Romániában, majd Németországban, hogyan történt a felnőttek között a bemutatkozás?

– Romániában az U12-ig a Csíkszeredai ISK-nál játszottam. Utána, Németországban a krefeldi együttesnél, az U14-től az U16-ig. Ezt követően szezon közben váltottam, a berlini U19-es együtteshez kerültem, mert – sajnos – problémák voltak régi csapatnál.

Sajnálatos módon az elmúlt két évben a koronavírus miatt a rájátszások elmaradtak. Ennek csak annyi előnye volt számomra, hogy jobban fel tudtam készülni az érettségi vizsgáimra.

Az idei szezont Bremerhavenben, a német profiligában, a DEL-es Fischtown Pinguins csapatánál kezdtem. Oda szól a szerződésem, náluk játszottam felkészülési mérkőzéseket, és részt vettünk a jégkorongozók Bajnokok Ligájában (Champions Hockey League – szerk megj.), ahol Európa legjobb csapatai játszanak. Én jégre léptem a BL első két mérkőzésén.

Akkor azt hittem, hogy csak egy zúzódás, és folytattam a mérkőzést. Két nappal később pedig a svéd bajnok Växjö Lakers ellen játszottunk. Mivel akkor még mindig azt hittem, hogy csak egy kemény zúzódás, azt a mérkőzést is lejátszottam – törött bokával. Nagyok voltak a fájdalmak, de nem akartam kihagyni a meccset, mivel ekkora lehetőség nem mindennap adatik meg. Miután hazarepültünk Németországba, csak akkor derült ki, hogy ez egy nagyobb sérülés. Addig az időpontig nagyon jól ment a játék, pozitív visszajelzéseket kaptam az edzőktől és a csapatmenedzsertől.

De talán még ebben a szezonban is, hiszen azt mondták, hogy ha felépülök, formába lendülök, akkor – ha a Fischtownnak több sérültje lesz – rám is számítanak, bemutatkozhatok a DEL-ben. De ez mind a jövő titka.

– Mit lehet tudni a válogatottságáról? Melyik válogatottban szerepelt eddig?

– Még egyetlen válogatottban sem szerepeltem. Három állampolgárságom van: a magyar, a román és a német. A magyar válogatottba sajnos nem tudok menni, mivel ahhoz két évet kell játszanom Magyarországon. Eddig nem kaptam meghívást sehova, de jelenleg nem is tervezem, hogy részt vegyek valahol, ameddig az utam nem tiszta.

– Melyek a közeli és távlati céljai?

– A közeli cél az, hogy minél hamarabb felépüljek a sérülésemből és kigyógyuljak a fertőzésből. Az, hogy elérjem azt a formámat, azt az erőnléti állapotot, ahol a sérülés előtt voltam. Az, hogy még ebben a szezonban biztos helyem legyen a DEL2-ben.

– Követi a székelyföldi hokit? Mi a véleménye az Erste Ligáról, a székelyföldi hokis utánpótlás-nevelésről?

– Természetesen követem a székelyföldi hokit. Sok barátom és ismerősöm van, akik a székely csapatoknál hokiznak. Az Erste Liga szerintem évről évre egyre jobb, és egyre minőségibb külföldi játékosok érkeznek a csapatokhoz, akik emelik a színvonalat.

Mindennap 10–20 percet pluszban kell edzeni, legyen az jégen vagy szárazon, bottechnikaedzés vagy lövésedzés. És szabad nagyot álmodni. Keményebben kell edzeni, talán évekig kell várni, amíg ez kifizetődik, de a végén ez lesz az, ami a különbséget adja. Nekem ez a tapasztalatom, és ezt én is csak az utolsó időszakban tapasztaltam meg a legjobban. Nagyon sok mindent fel kell áldozni, de ha az ember ezt szívből csinálja, és élvezi, amit csinál, akkor nem esik nehezére a sok áldozat. Nekem ez a hozzáállás segített a legtöbbet. Fontos, hogy ez a szorgalom saját magunkból jöjjön, nem a szülőkön keresztül.