Könyvek és kávé a pulton: beszélgetés Szende Tímeával, a kolozsvári Koffer kávézó baristájával

Jakab Mónika 2022. október 09., 09:04 utolsó módosítás: 2022. október 09., 11:49

Napi egy kávéadag egészséges és jó hatással van a szervezetre, mondják sokan. Sőt több helyen olvashatjuk, hogy az infarktus kockázatát is csökkenti, ellentétben a hiedelemmel, ami szerint szívproblémákat okozna. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a kávé egy kis boszorkánysággal kevert bájital, amitől a fogyasztója erőre és energiára kap. Csak tudni kell jól megkeverni a hozzá szükséges adalékokat. Erről Szende Tímea baristával beszélgettünk a kolozsvári Koffer kávézóban, ahol könyvet is olvashatunk a napi feketénket fogyasztva.

Könyvek és kávé a pulton: beszélgetés Szende Tímeával, a kolozsvári Koffer kávézó baristájával
galéria
Szende Tímea már nyolc éve dolgozik a kolozsvári Koffer kávézó vezetőjeként, illetve baristájaként Fotó: Forrás: Szende Tímea

Kolozsvár első magyar könyves kávézója, a Koffer egy apró könyves tér, kávézóval kiegészítve. A 2014-ben indított kis színes zug nemcsak az ott dolgozók számára nyújt otthonos teret, hanem a vendégeknek is. A sok könyves polc és a kreatív tér, bőröndökből készített asztalok, régi tálcák, nagyszülőktől örökölt „ezeréves” tortadobozok és a különböző országokból összegyűjtött kávés-teás készletek asztalhoz csalják a vendégeket. A plüssökkel, hintalóval és gyerekkonyhával kialakított gyerektérről nem is beszélve.

Fotó: Jakab Mónika

A Koffer a Koinónia Kiadóhoz tartozik. Egy erdélyi könyvkötő közösség munkálkodik azon, hogy aki a könyves kávézóba betér, ne csupán egy, hanem mindjárt egy stóc olvasmánnyal távozzon. Jó érzés betérni a kincses városi kávézóba, az embernek olyan érzése támad, mintha átlépnénk a mesék birodalmába. Ezt az érzést megtapasztaltuk akkor is, amikor a kávézó baristájával, Szende Tímeával beszélgettünk. A tér és mesék iránti szeretet benne van Tímea minden gondolatában. 

– Könyvek, kávék és ínycsiklandozó teák egy térben, mindez Kolozsvár belvárosában. Te hogyan látod a könyvtér és kávézó egyesítését? 

– Nyolc éve „kulcs- és háztájörző szerepemben” vigyázom a Koffert és közösségét. Kipling úgy nyilatkozott, hogy „a kanna alja az univerzum”, vagyis szükséges, hogy az italod végére érj ahhoz, hogy feltáruljon a tudás. Nem éppen így van ez a könnyvekkel is? Nem csak én állítom, hogy könyv és kávé kéz a kézben jár.

Véleményem szerint a kalandhoz, kultúrához ízek és emberek társulnak.

Olvasás közben a papír tapintása, a lapok sercenése, kávézás közben pedig a porcelán koccanása és az ital kóstolása is annak a folyamatnak a része, amely során az érzékeink felébrednek. És miért ne egyesíthetnénk ezeket az érzéseket? 

– Hogyan kerültél a Kofferbe? Hiszen nemcsak baristaként dolgozol, hanem vezeted is a kávézót.

– Kezdetben a Koffer volt a boszorkánykonyhám. Fontos számomra a minőségi alapanyagokból készített ital és a folyamat közbeni személyes kapcsolat. A Kofferben megleltem mindezt: nyitott bár, őszinte arcok és kreatív áramlás. A Koffer az a hely, ahol ízletes presszót szolgálhatok fel Zsolnay porcelánban, vagy tejben főzött fűszeres teákat kínálhatok a vendégeknek. De szívesen ajánlok italt-könyvet a hozzánk betévedteknek egyaránt.

A tér gyerekrészlege nemcsak könyvektől színes: míg a szülők kávéznak, a gyereknek is van hely játszani Fotó: Jakab Mónika

– Hogyan és miért lettél barista, kitől tanultad a szakmát?

– Először a teamesterséget tanultam meg, aztán kávédiplomát szereztem Budapesten. Már régóta érdekelt a szakma, a baristákat olyannak láttam, mint az artistákat. Annyi különbséggel, hogy a baristák a csuklójukra edzettek, hogy könnyű legyen a latte art, azaz a tej és kávé elegyítése. Magabiztosság sugárzott belőlük, és jó (kávé) illatuk volt. Vonzott a bár is. Úgy gondolom, hogy egy liturgia rejlik minden egyes ital mögött. Én celebrálok, az irányítás a kezemben van azért, hogy a nap végére ne csak egy italt, hanem több csészényi innivalót is jól készítsek el.

Fotó: Jakab Mónika

– Mi a finom kávé titka? Hogyan tudunk otthon olyan kávét készíteni, mint amivel a kávézókban találkozunk?

– Az egyik legfontosabb dolog, hogy tudd, honnan jön az alapanyagod. Fontos, hogy amennyire csak lehet, ellenőrizhető legyen a vándorlása, amíg a konyhádba jut. Frissen őrölt kávébabból több aromát nyerhetsz, pörkölők is őrölnek kérésre, sőt kisegítenek az ajánlott szemcsemérettel is. A minőségen túl a megfelelő arányok sokat változtathatnak a kávé ízén. Egy filteres fekete esetében 15 gramm kávéból 220 ml vízzel már meglepően merész kávéba ütheti az ember az orrát.

De mindenki a maga kotyogósa kovácsa, minél jobban meg kell ismerni az otthoni készüléket, és a kísérletezés során emelni-csökkenteni a kávéadagot, a főzetidőt, a víz hőmérsékletét, hogy a számunkra kedvelt kávét megleljük.

Sőt, megsúgom, az is számít, hogy miből kortyoljuk, porcelánból minden kávé finomabb.

Fotó: Jakab Mónika

– A kávék alapanyaga a Kofferben is elsőrendű kávébab. Honnan származnak ezek az alapanyagok?

– Valóban így van, nemcsak azért finomak a kávéink, mert hozzáértő kezek készítik. A frissen őrölt kávéinkat Yume néven ismert helyi, specialty (világos pörkölésű) pörkölőtől vesszük. Termőterületig visszavezethető, minőségi alapanyagot kínálnak, úgy is fogalmazhatnék, hogy egy megvalósult álmot, olyan, mintha Afrika vagy India a szomszédod lenne. 

– Speciality kávézóként emlegetik a Koffert. Alternatív kávéfőzési technikákat is alkalmaztok, ha jól tudom, egyebek közt a Brew-bár technikát is. Beavatsz egy kicsit ezeknek a technikáknak a részleteibe?

– Jelen esetben filteres kávéfőzési módszerekről van szó. Ez azt jelenti, hogy papír és üvegszűrők segítségével a kávé „alkímiáját”, tudományát kínáljuk. A jól elkészített kávénak van karaktere, aromája, a csersavak egyensúlyban dolgoznak benne, gazdag ízvilágot képezve. Ezt nevezik a kézműves módszernek, amely a tradíció és tudás ötvözete.

Az is számít, hogy miből kortyoljuk: porcelánból minden kávé finomabb Fotó: Jakab Mónika

– Milyen italkínálattal csalogat még a kávén kívül a Koffer?

– Felhőt is ízlelhetsz nálunk! Az indiai chai kultúrkörből ismert, tejben készített fekete fahéjas teákra gondolok most. De az erős, egészséges őrlemények kedvelőjeként szén-, cékla-, pillangóborsóvirág-főzetet is találsz a Kofferben. A forrócsokoládé-választékunk is különleges: választhatsz magadnak madártejes, mogyoróvajas, levendulás vagy akár chilis-étcsokoládés ízt is.

A menünk csupa egészséges alapanyagból áll össze. A gyümölcsöt, zöldséget frissen facsarjuk, de száraz borok is előkerülhetnek az éjszaka ínyenceinek.

Alternatív tejkínálat, cukor-, laktóz-, gluténmentes édességek, helyi kereskedők terményei szerepelnek a kínálatunkban. Az egész kis tér Pandora szelencéje, sosem tudhatod, hogy épp „mit húzol ki” a dobozból, azaz a menüből. A süteményekről már nem is szólva, mindig hét-nyolc féle falással csábítunk.

„A baristákat olyannak láttam, mint az artistákat. Annyi különbséggel, hogy a baristák a csuklójukra edzettek, hogy könnyű legyen a latte art, azaz a tej és kávé elegyítése” – mondja Szende Tímea barista Fotó: Jakab Mónika

– Mit jelent számodra a Koffer, lehet csupán egy munkahely, vagy ez ennél sokkal több?

– Az elmúlt évek alatt a Koffer az életem része lett. Ha be kell mutatkozni, óhatatlanul felöltjük egymást lelki síkon. Nemcsak a Koffer, hanem a kávék, a „bájitalok” keverése is hozzátartozik már az életemhez.

Baristaként azt vallom, ahhoz, hogy igazán jó és finom kávékat adhassak ki a kezemből, jó szándék szükséges, anélkül nem is kell hozzáfogni.

Kapcsolódni vágyunk mindannyian: hogy a kávé kortyolása közben egy jó szóhoz vagy a társunkhoz, aki épp velünk van, azt mindenki maga döntse el. Mi, baristák, ezt a lehetőséget teremtjük meg.

Fotó: Jakab Mónika

Fotó: Jakab Mónika

Fotó: Jakab Mónika

Egy polcnyi könyv, egy régi kávéfőző, ilyen a Koffer Fotó: Jakab Mónika

Cikkünk eredetileg a Székelyhon napilap hetente megjelenő gasztronómiai kiadványában, az Erdélyi Gasztróban látott napvilágot szeptember 7-én.
Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.



Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Cookie-kezelési tájékoztató

A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID kronikaonline.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél
cX_G brat.ro/sati 365 nap Harmadik fél
cX_P brat.ro/sati 365 nap Harmadik fél
cX_S brat.ro/sati munkamenet Harmadik fél
evid_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap Harmadik fél
evid_v_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap Harmadik fél
evid_set_{customer_id} brat.ro/sati 1 nap Harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ kronikaonline.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, cX_G, cX_P, cX_S, enr_cxense_throrrle, evid_{customer_id}, evid_v_{customer_id}, evid_set_{customer_id}.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.

Székely Sport