– magyarázta.

T. Szabó Csaba úgy véli, a régészeti helyszínek bemutatásával nem állunk túl jól. A feltárás megtörténik, de többnyire pénzhiány miatt nem közlik a régészeti anyagot, amit kiásnak, nem szerveznek kiállításokat, hogy bemutassák a leleteket és az eredményeket. Holott rendkívül hasznos lenne rekonstruálni és interaktívan bemutatni ezeket.

„Ráadásul sok olyan régészeti helyszín van, amelyeket már Téglás Gábor és társai, a 19. századi nagy magyar régészek leírtak, de nincsenek felvezetve az országos listára. Így történhetett meg, hogy amikor a Szeben megyei Alkenyér (Șibot) településen az autópályát építették, letarolták egy majdnem teljesen fennmaradt római kori település nyomait. Holott Téglás leírta, hogy ott római téglák és más tárgyak kerültek elő. A bukaresti kollégák azonban Téglás feljegyzéseit nem ismerik, nem értik, nem tudnak róla” – magyarázta a történész.

A dákokból is sokféle törzs élt, néha együtt voltak, néha rivalizáltak. „De kontinuitásról beszélni nem lehet, magát a fogalmat is a történészek találják ki” – tette hozzá.

Nyitni a nagyközönség felé

T. Szabó Csaba fontosnak tartja, hogy a régészek, a szakemberek ne csak maguk között osszák meg írásaikat, hanem nyissanak a nagyközönség felé. Hiszen ha a gyermekek és a felnőttek megértik, hogy a földben lévő kerámiadarabok, tárgyak valamikor egy közösséghez tartoztak, ha megismerik az akkori népek életmódját, akkor jobban meg tudják becsülni a múzeumi tárgyakat.

Rómában a római fórumon egy alkalmazás révén a telefonod képernyőjén épül fel a fórum, láthatod, hogyan nézett ki 1800 évvel ezelőtt. Ennek erősebb hatása van, mint tíz könyvnek” – magyarázta a szakember.

Úgy látja, az elmúlt 5–6 évben nálunk is történt előrelépés ezen a téren, de még sok a tennivaló. Az illetékes minisztérium, valamint a megyei és helyi önkormányzatok például kezdhetnék azzal, hogy valamivel több pénzt fordítanak a múzeumokra. T. Szabó Csaba egyébként nemrég tette közzé Erdélyi régészet című könyvének első kötetét, amely szabadon letölthető és tanulmányozható.

Ami egykor sci-fi volt, ma a valóság

De hogyan is néz ki egy régész munkanapja? A csíkszeredai Botár István húsz éve dolgozik a szakmában, amelynek – mint a legtöbb hivatás esetében – vannak kevésbé érdekes és kifejezetten érdekfeszítő részei. Ilyenkor télen többnyire irodában dolgoznak, rajzolnak, digitalizálnak, cserepeket mosnak, helyneveket gyűjtenek.

Amikor a terepmunka van terítéken, gyakran előfordul, hogy izgalmas lelőhelyeken dolgoznak, csapatban, látványos eredményeket elérve, érdekes leleteket feltárva. De arra is van példa, hogy egy régészeti lelőhely közelében kialakított építőtelepen, egy markológép mellett álldogálva biztosítanak régészeti felügyeletet. Ilyenkor azt figyelik, hogy a kitermelt földben van-e elszíneződés, olyan jel, ami arra utalhat, hogy a föld bolygatott volt, van-e benne faszén, vörösre égett agyag, esetleg csont.

Mint Botár Istvántól megtudtuk, volt olyan időszak, amikor a térképeket nem lehetett lefénymásolni és terepre vinni, amikor a Vásárhelyről felszálló repülőgépet kérték meg, hogy kerüljön egyet Csíkszék felé is és készítsen felvételeket, vagy amikor valósággal könyörögni kellett egy digitális fényképezőgépért.

„Ma rákattintok a telefonra, és centiméternyi pontossággal megmondja a GPS, hogy hol vagyok. Alaprajzot, magasságot tudok mérni, rajzolni. Korábban elképzelhetetlen volt, hogy mi Csíkszeredában C14-vizsgálatot végeztessünk, vagyis a szén 14-es izotópját megvizsgáltassuk. A földből kikerülő leletek esetében a C14 vizsgálatával objektíven ki tudják mutatni egy független laboratóriumban, hogy melyik században került a földbe a lelet. Ma már drónokkal, jó felbontású szatellitfelvételekkel dolgozunk. Arra is van lehetőség, hogy talajradart végeztessünk, ha valahol falakat, nagyobb objektumokat sejtünk – ezáltal kiderül, hogy hol, milyen mélyen vannak az objektumok. Ez korábban sci-fi kategória volt” – magyarázta a régész.

Kincsvadászok a Csíki-medencében

A múltat egyébként nemcsak a régészek kutatják: nálunk is találkozni fémdetektorral felszerelt kincsvadászokkal, akik a törvényszegéstől sem riadva vissza kiássák a leleteket, és a feketepiacon kereskednek azokkal. A törvény ugyan tiltja a régészeti lelőhelyeken a fémdetektoros kutakodást, de ezek a helyszínek sokszor nincsenek kijelölve, így bármikor arra tévedhetnek jóhiszemű kincskeresők is.

Tudomása szerint jelentősebb fémlelet nem került a Csíki-medencéből a feketekereskedelembe.

Régészeti lelőhelyek és turizmus

Azzal kapcsolatban, hogy a régészeti lelőhelyeket milyen mértékben lehetne bekapcsolni a turizmusba, a szakember rámutatott: a föld alatti leletek nem kifejezetten látványosak, viszont turisztikai szempontból a föld felszínén lévő objektumok – templomok, várak, halmok – izgalmasak lehetnek. Pozitív példaként említette, hogy a csíkszépvízi önkormányzat a Pogány-havason rendbe tette a Szent László-kápolnát, Udvarhelyszéken pedig Kustaly várát tették látogathatóvá. „Van erre irányuló törekvés, de több kellene, mint egy-egy falcsonk bemutatása. Szükség lenne rekonstrukcióra, makettekre, reklámokra, és az sem ártana, ha a helyszínen tartózkodna valaki, aki mesélni tud a látványosságról” – magyarázta a régész.

„Egy kezünkön megszámlálhatjuk, hogy Kolozsváron hol lehetett ilyen nagyszerű munkát végezni. Hiszen itt nem veszítettünk értéket, nem kergették el a szakembereket, hanem név szerint megemlítették a tervezőtől az utolsó szakmunkásig azokat, akik a restaurálást elvégezték.”

Szintén a tulajdonos nyitottságának köszönhetően sikerült óriási újdonságot felfedezni a Maros megyében lévő keresdi Bethlen-kastélynál. A reneszánsz kori erődített kastély mellett azért végeztek ásatásokat, hogy egy külső hasznos helyiséget hozzanak létre, amikor megjelentek a kora középkori erődrendszerek. Ha az első tervnek megfelelően végezték volna a munkálatokat, akkor nem lehetett volna régészeti ásatásokat végezni, és nem bővült volna egy új korszakkal, a középkorral a létesítmény és környéke.

– magyarázta a műemlékvédelmi szakember.

Guttmann jó példaként említette a székelyudvarhelyi Székelytámadt vár jelenleg zajló restaurálási munkálatait is. Mint elmondta, igaz ugyan, hogy nem voltak megfelelő előzetes kutatások, de nagyon lelkes a helyi régészcsapat, és az ő segítségükkel igyekeznek megfelelőképpen módosítani a dokumentációt.

„Ott a katalizátor az uniós pénzalap, amelyet a romtorony helyreállítására kaptak. Ebből az alapból megtörténik a romkonzerválás, tető alá kerül a romtorony. Ami igazán érdekes, az az átellenben lévő bástya, ahol látható, hogy vannak lőrések, csak fel vannak töltve. De itt maximálisan érdemes kitisztázni a helyzetet, az épített örökség megőrzése szempontjából. Itt hat méter mélységben is vannak régészeti elemek, és megpróbáljuk azokat bemutatni anélkül, hogy újra eltemessük. Egy újabb komoly, építészeti szempontból közmunkát igénylő feladatra vállalkoztunk. Erre kell egy érzékeny csapat, amelynek tagjai vállalják a közmunkát. Nem egy könnyű feladat, nem előnyös gazdasági szempontól, mert időigényes és állandó átgondolást igényel. Ha nem fáradunk bele, akkor az eredmény jóval összetettebb lesz, mint elsőre gondoltuk – olyan történelmi és épített örökséget tud bemutatni, amiről eddig nem tudunk” – fejtette ki Guttmann Szabolcs.