Feketén bólingat az eperfa lombja: reneszánszát éli a faeper, más néven faszeder, a korábban méltatlanul elfeledett gyümölcs

Molnár Melinda 2019. július 31., 17:53

Aki pihent eperfa árnyékában, átérezte, miért volt a régi porták becses ékessége. Az utakat szegélyező fasorok a valahai vándorok, mezőn dolgozók éhét-szomját enyhítették. Senki nem vágja ki jó szívvel a nyaranta mézédes bogyókkal ajándékozó árnyékadót, ám a pálinkaínyencek eperfahordóban érlelik a legnemesebb nedűket. Noha a fehér vagy fekete eper nyersen a legízletesebb, készülhet belőle lekvár, turmix, pálinka, bor és ecet is. Barangoljunk gondolatban eme gyümölcs világában, amíg még kóstolható idén!

Az ágáról kívántatja magát a faeper Fotó: Veres Nándor

Mindenki betéve tudja, és sokaknak saját élményt idéz az Arany János által a Családi körben megénekelt feketén bólingató eperfa lombja, s örömmel fedezi fel Nagyszalontán a néhai ihletadó leszármazottját mint hűséges tanút.

Az egykori pionírok versengtek, ki tud a kötelező mennyiségen túli eperfalevelet gyűjteni az iskolákban tenyésztett selyemhernyóknak – a középkorúaknak ma is ilyen emlékeket idéz az eperfa említése.

A zsákmány leve és öröme is túlcsordul Fotó: Veres Nándor

A mindenkori szerelmeseknek legendás irodalmi emlékeket susog a vén eperfa lombja. Napjainkban találhatunk frissen ültetett eperfacsemetéket is a parkokban. Az idősek és a gyermekek szeretett gyümölcse egyre kedveltebb lesz újra. Rövid eltarthatósága miatt nem kapható faeper a piacokon, de bőséggel megajándékozza látogatóját és az alatta hápogó, karicsáló baromfit a lombos termőfa.

Egyszer volt, hol nem volt

A babiloni nemes ifjú, Pyramus és a szomszédos kertben lakó Thisbe megszerette egymást. Mivel szüleik ellenezték frigyüket, éjjelenként titkon találkozgattak a város falain kívül. A kőfal repedésén át suttogva beszélték meg légyottjaikat. Történt, hogy a Ninosz sírjánál álló eperfát jelölték meg találkahelyül. Thisbe hamarabb ért oda, de egy oroszlántól megriadva elszaladt. Pyramus csak az oroszlán véres szája által megtépett fátylát találta ott. Megrémült, hogy kedvesét tépte szét egy vadállat. Kétségbeesésében megölte magát.

Nincs az a magas eperfa, ami nem terem ingyen gyümölcsöt Fotó: Veres Nándor

Amikor Thisbe visszamerészkedett és szerelmét holtan találta, ugyanazzal a fegyverrel követte szerelmét a halálba.

A legenda szerint kiomlott vérük miatt vörös mindmáig az eperfa gyümölcse.

A történetet előbb Ovidius dolgozta fel Átváltozások című művében, majd 1604-ben Israel Samuel strassburgi lelkész dramatizálta, de Shakespeare Szentivánéji álom című vígjátéka révén vált igazán ismertté.

Ki tud ellenállni a kékesfekete bogyónak? Fotó: Veres Nándor

Az eperfa Kínában a selyemhernyó fő tápláléka volt. A középkori utazók hozták be Európába. Az Osztrák–Magyar Monarchia területén eme fa szegélyezte az utakat, ugyanakkor a selyemhernyó-tenyésztés miatt ültetvényeket telepítettek. Felvidéken és Délvidéken ma is elterjedt. A nagyölvedieket „szedresek” melléknévvel illetik. Farnadi barátaim kertjében két fa áll, egyiket beoltatták, gyönyörű nagy szemeket és sokat terem, de a másik sem marad el mögötte. Idén különösen bő volt az epertermés.

Fák és történetek

„A gyümölcsnek bizony nagyon alárendelt szereppel kellett megelégednie az alföldi tanyákon – írta Rapaics Rajmund 1940-ben. – A legelső időkben a ház régi barátja, az eperfa egyedül hirdette itt, hogy az ember erdőirtó és gyümölcskedvelő ősöktől származik.”

Ha nem eléggé érett, lehet fanyalogni Fotó: Veres Nándor

A „szegények gyümölcséről” Tamási Áron így írt:

Atyám, bár nevető kedve meg nem szűnék, derűje alól némi keservvel jegyzé meg mégis, hogy sohasem leszen jó, amíg emilyen emeletekben él a nemzet, vagyis uraimék fenn mulatnak, s mi pedig a szegény eperfa alól nyújtogatjuk a nyakunkat.”

Kortárs írókat is megihletett a jelképes fa: könyv született a vén eperfa árnyékáról és az eperfa nyolcadik gyökeréről is. Majoros Sándor regényének címadó epizódjában Károly bácsi így emlékezik: „Apám leszerelése egybeesett annak az eperfának a kitermelésével, amelybe 45 tavaszán belevágott a villám”. Egressy Zoltán Százezer eperfa címmel írt gazdag jelképtartalmú könyvet.

Szerethető és felettébb egészséges a szeder formájú faeper Fotó: Veres Nándor

Megénekelték már a vénséges eperfa ágán a kismadarat is. Soha nem tudtuk gurgulázó kacagás nélkül végigénekelni az Ettünk falombot, eperfalombot… tréfás szövegét. Aki pedig mély élményre vágyik, olvassa el újra Szép Ernő Szeretnék eperfa lenni című versét. Pilisvörösvár legöregebb fája, a háromszáz éves eperfa a település ékessége: 2017-ben döntős volt az Év fája versenyen.

Környékünk egyik legidősebb eperfáját Bencédben, Tófalvi Magdi néniék kertjében találjuk.

Papója ültette, úgy százötven éve. Magdi néni hetvenéves, úgy meséli, nyolcéves korában kis kosárban vitte a friss leveleket a bencédi tanító által nevelt selyemhernyóknak az iskolába. Akkoriban fele ilyen magas volt, most lombkoronája messze túlnyúlik a többi fáén. Idén is jól termett, noha apróbbak már a pirosló, feketedő bogyók.

Tófalvi Magdi nénit nagyapjára emlékezteti a vénséges eperfa és az egykori malom minden szeglete Fotó: Veres Nándor

A szintén alsóbencédi Benczédi Póli néniék kertjéből kihajlanak az utcára az eperfa ágai. Mosolyogva meséli, mennyire örvendenek ma is a gyermekek a lehulló érett gyümölcsöknek. Összemaszatolják vele a kezüket, arcukat is, de ezt senki nem bánja – gyógynövény minőségű a másfél hónapon át folyton érő csemege.

A máréfalvi tájház udvarán nem vén, de terebélyes eperfa áll. A néhai Kovács Piroska néni ültette 2002-ben, hogy árnyékot tartson a kinti tevékenységekhez – meséli Szallós-Kis Judit, a Kőlik Hagyományőrző Művelődési Egyesület elnöke. A csemetét Kovács Gyula bácsi nevelte, aki egy utazása alkalmával papír zsebkendőben hozott haza néhány eperszemet. A magokból több csemete sarjadt. Sajnos nem mindegyik termő, de a tájház udvarán lévő beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Később termőágból hajtatott új növényt Gyula bácsi. Már az is termőre fordult a kadicsfalvi Artera Alapítványnál.

Öreg eperfa, nem vén eperfa, hűségesen megtermi gyümölcsét Fotó: Veres Nándor

Úgy emlékszem, szülőfalumban egyetlen eperfa volt. A felszegi néni soha nem unatkozott nyáron, naphosszat ott kuncsorogtunk: a levelet az iskolai selyemhernyóknak kértük. A gyümölcs nyomát le sem tagadhattuk volna, pedig nem kellett kiöltenünk távozáskor a nyelvünket. Személyesen nem kedveltem a falánk selyemhernyókat. Zizegett az eperfalevél-takaró fölöttük, és reggelre csak a kocsányok maradtak. Nagy öröm volt, amikor végre elcsendesedtek, bebábozódtak és elszállították őket a számukra kialakított osztályteremből.

Úgy mondták, a „baráti Szovjetunióban” ejtőernyőselyem készül a legombolyított szálból.

A másfélszáz éves alsóbencédi eperfa égbe nyúló koronája tekintélyt parancsol Fotó: Veres Nándor

Ázsiában megbecsült gyógynövény

A faeper ágvége, a levele, a gyökérkérge és a termése is szerepel a hivatalos ázsiai gyógyszerkönyvben. Kutatások igazolják, hogy

a fehér eper levele csökkenti a vércukorszintet, erre már nálunk is használják. Hazájában a levél főzetét izomerő-fokozóként, a gyökérkérget fájdalomcsillapítóként, gyulladáscsökkentőként használják.

A hagyományos távol-keleti gyógyászat a leveléből készült teát megfázásra, köhögésre, szájüregi betegségekre alkalmazza, a gyökérkéreg főzetét ödémára és lázcsillapításra, a termést székrekedés és szédülés ellen, a vese tisztítására, fáradtság, vérszegénység kezelésére ajánlja – olvasható a szakirodalomban. Az eperfa nem igényel gondozást, de meghálálja, hogy nem engedjük kiveszni.

Az eperfahordó a pálinkaérlelés titkának tudója Fotó: Veres Nándor

Hasznos, jótékony és finom

A fehér és a fekete eper éretten lehull a fáról. Ekkor a legértékesebb: kiváló vitamin-, ásványianyag-, rost- és – főleg a fekete – antioxidáns-forrás.

Fenoltartalmuk révén jótékonyan hatnak a szívműködésre, ugyanakkor ajánlott a daganatos megbetegedések, illetve ízületi gyulladás kivédésére.

Fogyasztásával sokat tehetünk egészségünk megőrzéséért. Noha édes, feleannyi szénhidrátot tartalmaz, mint más bogyós gyümölcsök. A fekete sötétlila, szinte kimoshatatlan foltot hagy a ruhán, érdemes erre figyelni.

Csurran az aranyló, ízgazdag nedű Fotó: Veres Nándor

A fekete, aromásabb eperből befőttet, gyümölcslevet, eperbort, -pálinkát készítenek. A fehér nyers formájában a legfinomabb, de kiváló pálinka főzhető belőle, és ecet alapanyagaként is megállja a helyét. Bár mindkét színű gyümölcs eléggé leves és hamar összeesik, süteményekbe is használják. Divatossá kezd válni pohárkrémekbe, turmixba, gyümölcslevesbe, fagylaltba.

Ritka, ezért becses az eperfa. Keménysége miatt nehezen szegezhető. Kisméretű, pálinkaérlelő hordók nagyra becsült alapanyaga, a bognárok, kádárok használják fel. A pálinka íze az eperfahordóban teljesedik ki.

Az új hordóban már három hét után elnyeri konyakszerű, aranyló színét a szilvanedű – tudtuk meg az oroszhegyi Ambrus Leventétől. Minél régebbi a hordó, annál hosszabb időt igényel az érlelés. Ezért a kádárok szétszedik a hordót, lecsiszolják a belsejét, így újra megfelelő lesz a csersavtartalma a pálinkaérleléshez.

Az ínyencek eperfahordóból nyerik ki a koccintásra valót – a nyers alkoholos ital érlelve elveszíti karcosságát, ízei gazdagodnak Fotó: Veres Nándor

A környéken mi nem találtunk eperpálinkát, hiszen nincs annyi eperfa, hogy egy kisüstre való gyümölcs összegyűljön. A folytontermés miatt a cefréhez össze kell gyűjteni a gyümölcsöt ponyván, de hálózva is menthető a termés. Adagonként le kell fagyasztani, amíg a kellő mennyiség összegyűlik, azután kezdődhet az érlelés.

Még itt-ott felpiroslik, feketéllik az eperfa lombja között megbúvó finomság. Fogyasszák nyersen vagy eltéve – az élmény, a nosztalgia is kincset ér!

0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat