A sokféle fánk, pánkó kiszorítani igyekszik az olajban készült kőttesek sorából a kürtőst. Míg kelt a sárgálló hozzávaló, erről beszélgettünk Recsenyéden Nagy Edittel és asszonytársaival, Péter Hajnallal és Nagy Ildikóval.

Se fánk, se fánk

A jó tenyérnyi kistepsi látványa eszembe juttatta nagyanyám kályháját, a mozdulatsort, ahogyan rákészült a kürtőssütésre. Elővette a zsírosbödönt, kikanalazta-belehalmozta a hosszúkás, kalácssütőre emlékeztető tepsibe, ami előbbinél feketébb volt. A füttő szélén olvadozó zsírhalom egy idő után belehelyezkedett a tepsibe, színt és állagot váltott. És szállt a képzeletem. Máris összefutott a nyál a számban, amint elkezdte lereszelni a citrom héját, lisztet szitált a sok paskolást megélt alkalmatossággal.

A mainál valamivel nagyobb, de a parázson sült kürtőskalács sütőfájánál kisebb volt „a zsíros kürtős” fahengere. Egyetlen darab készült egyszerre, amit viszont ki kellett várni. Álltuk is a kályha melegét és az esetleg kicseppenő zsír füstjét az ízélményért. Volt annak valami páratlan és ritka alkalmat sejtető hangulata!

Sok kéz többet tesz

Nem egykezes játék a kürtőssütés. Tudták ezt a szomszédasszonyaink is. A szép emlékű, szemben lakó Erzsike néni asztalos férje gyártotta le a fahengereket, a faluban készültek a tepsicskék is.

Nem volt szégyen kölcsön kérni azokat, mert mire a kőttest sodorni, tekerni kellett, édesanyám sosem volt egyedül, és mindkét család ünnepet ült aznap. Egyik asszony tekerte, a másik forgatta, majd koppant a sütőfa a deszkán, és máris szállhatott a vaníliás porcukorfelhő.

Kürtőst enni boldogság!

Recsenyéden, a Nagyhomoród panzió konyhájában, ami még nem ért meg ilyen sütögetést, hárman szorgoskodtak. Közben felemlegették: még úgy tíz évvel ezelőtt is milyen sok kis kürtőst sütöttek nőszövetségi vendégvárásokra, teadélutánokra. Meglátszott, mert kezükben van a mozdulat. Noha nem segítettem nekik, kis pillangók repdestek a gyomrom tájékán: sikerüljön! És hipp-hopp, máris olajozottan haladt a munkálat, és az itatóspapír felitta a felesleges zsiradékot.

Köszönjük a recsenyédi asszonyoknak az élményt. Próbálják ki! Ha nincs sütőrúd, szabható a cirokseprű nyeléből – tudják ezt az asszonyok.

Induljon a sütögetés!

Hozzávalók: 1 kg liszt, 10 dkg cukor, 5 dkg élesztő, 20 dkg margarin, 5 dl tej, 2 egész tojás, egy citrom lereszelt héja, egy kávéskanál só. A szóráshoz vaníliás porcukor.

Elkészítése: A száraz hozzávalókat helyezzük dagasztótálba. A szobahőmérsékletű lisztet szitáljuk át, keverjük hozzá a cukrot és a sót. A langyos tejben keverjünk el egy kanálnyi cukrot, morzsoljuk bele az élesztőt, és futtassuk fel. A lisztes keverékhez adjuk hozzá a kissé felvert tojásokat, az olvasztott margarint, valamint az élesztős tejet. Alaposan dolgozzuk össze, dagasszuk selymesre, hólyagosra. Tiszta konyharuhával letakarva kelesszük egy órányit, majd nyújtsuk ki a tésztát, és vágjunk belőle vízszintesen kb. egy centi széles csíkokat. Körkörösen is fel lehet szabni a tésztát, de van, aki kisujjnyi rudakat sodor belőle.

Sodorjuk rá kissé ferdén a tésztacsíkokat úgy, hogy ne fedjék egymást. Görgessük meg a deszkán vagy pulton, hogy ne maradjanak rések a tésztán. Forró olajban, forgatva süssük karamellszínűre. Végül a sütőfáról leütögetjük a kürtöskalácsot, felitatjuk róla a zsiradékot, és megszórjuk vagy beleforgatjuk vaníliás, esetleg fahéjas porcukorba. Ha kisebb méretű a sütőfa, tejszínhabbal vagy pudingalapú vaníliakrémmel tölthetjük.