Édes élet száz méhcsaláddal: gazdálkodásra váltotta íróasztalát egy Bihar megyei méhész

Február utolsó hétvégéjén tartották meg az Érmelléki Gazdák Egyesületének (ÉGE) szervezésében az idei első Érmellék Ízei és Termékei nevű kirakodóvásárt Nagyváradon, a Rogériusz negyedi Magnólia parkban a kézműves termékeket, házi készítésű élelmiszereket, zöldséget és gyümölcsöt kínáló környékbeli kistermelők részvételével. A 2015-ben először megszervezett kistermelői vásár visszatérő árusa a Nagyváradtól 24 km-re fekvő magyar falu, Siter méhésze, Țica Beatrice, akit a vásárlók Bea asszonyként ismernek kiváló minőségű mézeiről és egyébb méhészeti termékeiről.

A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem filológia szakán román nyelvtanári diplomát szerzett Țica Beatrice egy ideig óvónőként, majd szerkesztőként dolgozott,

mígnem 17 évvel ezelőtt a négygyerekes család újratervezte életét.

Az ipari alpinistaként dolgozó férje is támogatta felesége elképzelését abban, hogy hagyják hátra Nagyváradot, és telepedjenek ki falura. A méhészkedésbe kezdő Bea asszony előbb Nagyváradtól negyven kilométerre talált egy olyan helyet, ahol kaptárait biztonságban tudhatta, de a napi ingázás nem bizonyult jó elképzelésnek, ezért úgy döntöttek, hogy a Hegyköz vidékén található Siterbe költöznek. A 15 évvel ezelőtt meghozott döntés jó befektetésnek bizonyult: a mára százcsaládos méhállományá fejlődött gazdaság biztos lábakon áll, termékeit pedig elkapkodják a vevők.

Késő délután érkezem Siterbe, de még van annyi időnk, hogy napvilágnál Bea asszony terepjárójával kimenjünk az egyik méhtelepre. Összesen három van, amiből az egyik a ház mögötti telken meghúzódó kaptárak telephelye. A legoptimálisabb megoldás arra, hogy itthoni környezetben jól kihasználják a falu méhlegelőit. Siter határában szép akácos erdő húzódik, az első nagyobb mézhordás innen indul. Utána kezdődik el a vándoroltatás: az első állomás egy Kolozs megyei akácos, de Bea asszony arra törekszik, hogy lehetőleg a környék településeit ne hagyja el.

A közelebb fekvő Érmihályfalva szomszédságában található akácerdők túlzsúfoltak, emiatt egyre több a feszültség a méhészek között, ezt elkerüli.

„A zsúfoltság számos méhbetegség terjedésének kedvez. Olyan veszély ez, mint nálunk, embereknél a koronavírus-járvány. Ha nem vigyázunk, hamar elkapjuk, és viseljük a következményeit. A méhész körültekintően kell döntsön, hogy hova vándorol és ki mellé telepszik le” – magyarázza. A szállításban és a kaptárak mozgatásában elsősorban férje segíti, de a két-három hetes vándorlás egyéb dolgait rendszerint egyedül végzi. A család viszi és hozza az utánfutós kaptárszállító járműveken, ő azonban így is örömmel vállalja a méhészkedés tucatnyi teendőit. Négy gyerekük közül három már kiröppent a családi fészekből, a legkisebbik, a 14 esztendős fiuk itthon van a szülőkkel.

Amikor arról faggatom, hogy a család mennyire tudna méhészetből megélni, Bea asszony elmagyarázza, hogy

régebb 150 család méh kellett egy méhészcsalád eltartásához, de ez mára megváltozott, jóval nagyobb állományra van szükség. Ilyenformán tehát jövedelemkiegészítő foglalkozásának számít Bea asszony méhészete.

„A méhészkedés legnagyobb gondja, hogy a gyors időjárásváltozás nem kedvez ezeknek az apró és szorgos bogaraknak. Csökken a méztermelés, túlterheltek a méhlegelők, amit csak úgy tudok ellensúlyozni, ha minden méhészeti terméket begyűjtök és forgalmazok. Arra törekszem, hogy évről évre új választékkal lépjek piacra” – meséli vendéglátóm.

Az öndidakta módon elkezdett méhészkedés nem újdonság Erdélyben. Sokan a kisebb uniós vagy hazai pályázatok hatására hozták meg a döntést, mert úgy gondolták, ha például megnyerik az öt évig tartó, évi 1500 eurós bevételt, akkor megfogják a főnyereményt.

Aki csak üzletet látott a méhészetben, annak azonban óriási csalódást okoz.

Bea asszony példája azt bizonyítja, hogy előképzettség nélkül, autodidakta módon is el lehet kezdeni a méhészkedést. Szakkönyvek átböngészése után méhcsaládjai körében gyűjtötte össze lépésről lépésre a szakmai tapasztalatokat. Megfizette a tanulópénzt is, hiszen egy-egy méhbetegség kései felismerése és kezelése miatt több méhcsaládja elpusztult, de a kezdeti nehézségeken túltette magát. Amikor már valamennyit értett a méhészkedéshez, egy nagyváradi méhésztanfolyamot is bevállalt, amiről viszont kiderült, hogy sokat nem ér: diplomát, és nem szaktudást kapott. Az egyetemet végzett ember azonban eleve igényesebb a szaktudás iránt, ezért második egyetemként elvégezte a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem mezőgazdasági mérnöki szakát.

– fogalmaz a siteri méhész.

Bea asszony szerint a méhészetet csak szenvedélyből érdemes elkezdeni, ahogyan ő is tette. 17 év alatt lépésről lépre építkezve jutott el a mostani szintre. Amikor egyedi feliratú üvegkannákban kínálja termékeit mintegy kétszáz törzsvásárlójának. A tudatos vásárlóknak számító ismerettségi köre telefonon vagy emailban rendel rendszeresen méhészeti termékeket. A rendeléseket összegyűjtve hetente egyszer vagy kétszer bemegy Nagyváradra, és házhoz szállítja az árut. Sokat segítenek a kistermelői vásárok is, ahol két nap alatt a megpakolt csomagtartó teljes választéka gazdát cserél.

– magyarázza mosolyogva Bea asszony. A siteri méhész szerint méhészetüket nem befolyásolja, hogy a kereskedőknél mennyivel csökken a méz nagybani felvásárlási ára. A nagybani mézeladást soha nem tartotta járható útnak, ez inkább a kényelmesebb méhészek értékesítési módja. Ehelyett arra törekedett, hogy kiépítse saját törzsvásárlói körét, akikre mindig számíthat. Țica Beatrice tapasztalatai szerint növekszik az elkötelezett vásárlók tábora, ami a kistermelő méhészeknek is kedvez.