Csíkszereda a második otthona volt: egyelőre pihen Valentin Suciu, a csíki futballcsapat korábbi vezetőedzője

– Honnan a futball iránti szeretet, hogyan emlékszik vissza, mikor fertőzte meg a labdarúgás? Hol, melyik csapatokban játszott?

– Az én gyermekoromban, a 1980-as évek végén, illetve az 1990-es évek elején még volt grundfoci. Akkor a tévében a román bajnokságot, a román klubcsapatok, a Steaua és a román válogatott aranykorának meccseit követtük. Amikor vége lett a tévében valamelyik meccsnek, egyszerre több száz gyerek jelent meg a sepsiszentgyörgyi lakótelepünkön, a tömbházunk környékén, csapatokba verődtünk, rúgtuk a labdát, mindenki Hagi akart lenni. Ők voltak a példaképek. Később szervezetten jártam edzésre a háromszéki csapathoz.

Később Kolozsvárra mentem egyetemre, voltam a Kolozsvári U játékosa, majd hazajöttem, újra a Szentgyörgy futballistája lettem, a harmadosztályból feljutottunk a másodosztályba. Közben az akkor az élvonalban szereplő Petrolul Ploiești keresett meg, de Hadnagy Attilával együtt nem mentünk el azon a télen a Petrolulhoz, csak nyáron, amikor a ploieștiek kiesetek a másodosztályba. Játékosként a másodosztályig jutottam, de azért, hogy nem játszottam az élvonalban, csak saját magamat tudom hibáztatni. Belső védő, illetve védekező középpályás posztokon játszottam.

– Mikor és hol kezdődött edzői pályafutása?

– Alig 28 évesen kértek fel, hogy az akkori Sepsi OSK-t játékos-edzőként irányítsam. Egy fiatalokból álló csapat volt, játszottunk a megyeiben, feljutottunk a harmadosztályba, de hamar rájöttem, hogy a kettőt együtt nem lehet csinálni. Vagy játékos, vagy edző – ezért az edzősködést választottam. Volt egy zágoni kitérőm is, azzal a csapattal a megyeiből feljutottunk a 3. Ligába.

Akkor kért fel Diószegi László a jelenlegi Sepsi OSK szakmai irányítására. Tudtam, hogy milyen projekt zajlik, rögtön elvállaltam. Arra, hogy ilyen példátlan menetelés lesz, akkor nem gondolt senki. A másodosztályig gondolkodtunk, de annál feljebb senki.

– A Sepsi OSK-t a negyedosztályból az élvonalig vitte. Ez csúcs. Van ehhez hasonló teljesítmény a romániai futballban? Mi volt a menetelést véghezvivő csapat titka?

– Nem tudom, van-e hasonló csúcs, arról tudok, hogy a harmadik ligából az élvonalig jutott csapatával egy edző, de hogy a negyedikből az élvonalba, arról nem. Egyrészt nyugodtság volt, nem volt eredménykényszer, másrészt sikerült olyan játékosokat toborozni, szerződtetni, akiknek a focin járt az eszük. Olyanok, akik akartak fejlődni, és ezzel a fejlődéssel a klubot is fejlesztettük. Karakterek voltak a csapatban, és ez az egyik titok.

– Elkezdte a munkát az élvonalban, de jött az a pillanat, amikor el kellett váljanak útjaik. Hogyan emlékszik vissza erre?

– Az elválás várható volt. A szezon előtt volt több beszélgetés a vezetőséggel, és mondtam is, ha jön egy tapasztalt edző, akkor félreállok, hogy tanuljak, fejlődjek. Akkor, az első élvonalbeli szezon elején a Sepsi OSK-nak nem volt meg az a fényes anyagi háttere, mint most, akkor nem tudtunk jó játékosokat szerződtetni. Visszagondolva az a periódus egy jó tapasztalat volt nekem.

– Ezt követően jött a képbe Csíkszereda…

– Egy szezont az FK Csíkszeredánál az U17-esekkel, a 2001-ben született gyerekekkel foglalkoztam. Ha jól emlékszem, csoportjában a negyedik helyen állt a csapat, amikor Végh Csongor elment. Kihívás volt, mivel még maradt tizennégy forduló.

Az Incze Hubával fémjelzett csapat volt, tehetséges gyerekek, akikből ma a felnőtteknél csak Gyenge Szilárd kapus folytatja. 

– Bálint László György (Gyuszi) távozása után felkérték az FK Csíkszereda felnőtt csapatának felkészítésére. Megbánta?

– Akkor, azon a nyáron nem sikerült feljutni a másodosztályba, és Szondy Zoltán elnök úr felkért, hogy vegyem át a csapatot. Nem bántam meg, mert volt sok szép mérkőzés,

tavaly bejutottunk a 2. Liga felsőházi rájátszásába. Voltak zűrzavarok, főleg amikor a koronavírus-járvány beleszólt. Volt egy periódus, amikor nagyon bő volt a keret, 34 játékossal kellett dolgozni. Mindenkinek játéklehetőséget akartunk adni, lehetőséget a bizonyításra. Visszagondolva egyebek közt azért is volt olyan ingadozó az elején a csapat játéka. Az első másodosztályos évben ezért is volt gyengébb az FK teljesítményre.

– Az elmúlt idényben felsőházba jutottak, ötödikek lettek. Ez azzal is magyarázható, hogy kialakult egy stabilabb csapat?

– Igen, lehet így is fogalmazni. Tavaly sokkal jobban tudtunk dolgozni, mivel kevesebben voltunk. Még az 5. helynél is többre vihettük volna, de a rájátszásra kevesen maradtunk: 13 felnőtt játékos mellett a többi mind ifjúsági volt, akiknek két fronton kellett teljesíteniük, ami nagyon nehéz. Összességében a tavalyi szezon jónak könyvelhető el.

– Rosszul kezdődött a 2021–22-es idény. Öt vereség. Ezt mivel magyarázná?

– Rosszul kezdődött minden. Már a felkészülés is. Hirtelen nagy változások lettek a stábon belül, és az ilyesmi általában a játékoskeretben mindig zavarokat okoz – vagy jó, vagy rossz irányban. Egy másik probléma, és ezt teljesen magamra vállalom, hogy a törökországi edzőtábor után hétnapos edzésciklust állítottam össze, de végül kiderült, hogy csak 11 nap múlva lesz meccsünk.

Az első fordulós vereség, a megváltozott erőnléti edzések, és más stresszfaktorok miatt a második fordulóban, ahol 90 percig mi birtokoltuk a labdát, hat játékosunk lesérült. Kidőlt a sorból például az egyik alapemberünk, Apró, akinek felépülésére két hónapot kellett várni.

– Nehéz pillanatokon mentek át, de a csapat a hatodik forduló után magára talált.

– Igen. Dolgoztunk, megvolt a csapategység, és lassacskán kezdtek jönni az eredmények. Volt abban a periódusban is két hazai meccs, Buzău és Slobozia ellen, ahol értékes pontokat veszítettünk, pedig bőven voltak helyzeteink.

– Jött a Brassó elleni hazai meccs, amelyen csak döntetlent értek el, és ezzel elúszott a felsőház. Kirúgták, vagy ön állt fel a kispadról? Hol folytatja?

– Fájdalmas az az eredmény, illetve abból a szempontból is fájó, hogy milyen lehetőséget szalasztottunk el. A találkozó utáni éjszakán számtalanszor visszanéztem a meccset. Fenntartom azt, amit a meccs után nyilatkoztam: akarat volt, csak nem volt meg a tiszta fej a játékosokban. Főleg a befejezéseknél, ahol átvétel kellett volna, ott kapura lőttek, ahol meg egyből lőni kellett volna, ott átvették a labdát.

Egyelőre kicsit pihenek, több időt töltök a családommal. Kerestek meg csapatok, de mindenkinek azt mondtam, hogy egy jó pár napig nem szeretnék senkivel tárgyalni.

– Fontosnak tartotta a szakmát, az állandó fejlődést, a képesítést, lépést tartani az új edzésmódszerekkel stb... Hol áll a szakmai ranglétrán, milyen edzői képesítése van?

– Az egyetem után immár tíz éve, hogy képezem magam. Most már megvan a legmagasabb edzői minősítésem, az UEFA Pro-licencem. Ami hiányzik az eddigi karrierből, az, hogy nem dolgozhattam másodedzőként neves, tapasztalt edzők mellett, mert eddig mindig vezetőedző voltam. Sok mindenre saját magamtól kellett rájönnöm, mindig saját káromon tanultam. Mit tévedtem, hol tévedtem, mit tudnék jobban csinálni… Csíkszeredában nagyon jó négy évet töltöttem el, jóval, rosszal, de ezek közül több volt a jó.

Érdekes, hogy tavaly senki sem adott nekünk esélyt a felsőházra, idén pedig mindenki oda várt minket. Második otthonomnak nevezhetem Csíkszeredát, mivel nagyon szép négy évet töltöttem el, nagyon befogadó és barátias társaság, közösség vett körül. Köszönet a szurkolóknak, a csíki embereknek. Nem mindig volt mindenkiével egyforma a véleményem, de ez nem jelenti azt, hogy bárkitől is haraggal váltam volna el.

– Mi a véleménye a Székelyföld Labdarúgó Akadémiáról, az FK Csíkszereda utánpótlásképzéséről? Milyen hiányosságaik voltak a felnőtt csapathoz érkező fiatal játékosoknak?

– Sok jó szakember van az akadémiánál, de én nem tudtam nap mint nap követni az egészet. Nekem csak az U19-esekre volt rálátásom, őket követtem. A versenyszabályzat szerint ifiket kell használni a felnőtt csapatban. Szerintem az U19-nél az kellene legyen a cél – de sajnos nem mindig az –, hogy a fiatal játékost minél könnyebben, minél hamarabb, minél gördülékenyebben tudjuk beépíteni a felnőtt csapatba. A felnőtt csapat kellene legyen a csúcs! Amíg nem fogják ezt megérteni, addig nehéz lesz játékosokat nevelni. A felnőtt csapat más, az ifi más.

Ott másabbak az elvárások. Szerintem el kell teljen minden fiatal játékosnál 3–6 hónap, amíg bevethető, jó teljesítményt tud nyújtani a felnőttek között. Akkor is arra kell számítani, hogy ingadozó lesz a teljesítménye, de ő azért nem hibás. Én úgy érzem, a szövetségnek is el kellene gondolkoznia azon, hogy a 19–23 éves játékosoknak teremtsen olyan játéklehetőséget, hogy saját korosztályukkal meccseljenek. Sok olyan játékost erőltetnek a másodosztályban, akik nincsenek felkészülve erre. Külföldhöz hasonlóan egy U20-as vagy U21-es bajnokság vagy egy B csapat lenne jó számukra azért, hogy ne vesszenek el, ne vesszen el a beléjük fektetett munka. Azon kellene dolgozni, hogy ne legyen a jelenleg érezhető nagy szakadék az ifik és a felnőttek között.

– A romániai foci a nemzetközi eredmények szempontjából, de más szempontokból is évek óta csúszik lefelé a lejtőn. Erről mi a véleménye? Van-e kiút?

– Ha a törvényeket, a szabályokat nem változtatják meg, akkor ez a csúszás nem áll meg. Van még lejjebb is. Addig, amíg egyeseket büntetnek, másokat nem, addig, amíg azokat a csapatokat, amelyek csődbe mennek vagy hatalmas anyagi gondokkal küszködnek, hagyják, hogy folytassák az élvonalban, addig nem lesz változás.

Az írott szerződés már nem annyira fontos. Ott van még az, hogy sok klubvezető beleavatkozik olyan dolgokba, amikbe nem kellene. De ez előbb-utóbb csapata kárára megy. Fentről kellene megtisztulnia az egésznek. Amíg nincsenek jó törvények és szabályok, addig ne számítsunk nemzetközi szinten eredményes román futballra. Amíg nem egészséges a bajnokság, nem lesz jobb a foci.