Meggyőződésem, hogy az Olaszországban és San Marinóban remekelő játékosok közül jó páran a felnőtt válogatott alapembereivé válnak. Nem máról holnapra, hanem fokozatosan. Most az a fontos, hogy a két nemzedék, a fiatalok és a tapasztaltak találják meg az összhangot és egy minél ütőképesebb csapattá kovácsolódjanak.

– Kik azok, akiknek már most ott van vagy lenne a helyük a nagycsapatban?

– Coman, Man, Hagi, Puşcaş, Rus, Paşcanu, Cicâldău, akik közül néhányan már bemutatkoztak a felnőtt válogatottban, mi több tehetségüket is bizonyították.

– Mennyire fontos egy focista nevelésében, hogy már kis korban belesulykolják a versenyszellemet? Vagy jobb, ha inkább játszadozni hagyják?

– Meg kell találni az arany középutat. És ez nem csak az edző feladata, a szülőé is. Nagyon fontos az otthoni modell, az, hogy anyuka, apuka miként viszonyul a sporthoz. Mert nem elég szeretni a sportot és a gyermeket arra biztatni, hogy járjon edzésre, törekedjen minél fennebb jutni a ranglétrán.

Nem mindegy, hogy sportszerűen buzdítjuk a csapatot vagy saját gyermekünk főedzője próbálunk lenni, okosabbnál okosabb tanácsokkal halmozva el, olyannyira, hogy a végén a kölyök már azt sem tudja, kire hallgasson. A szülőnek azt is meg kell értenie, hogy nem minden egyes gyerekből lesz futballista, még akkor sem, ha reggeltől estig rúgja a bőrt. Az állandó eredményhajszolással egy zsenge korban lévő gyermeket inkább elijesztünk a pályáról, mintsem megszerettessük vele a focit.

A jászvásáriak ellen elveszített döntő után Mircea Lucescu magához hívott, kezet adott, és gratulált. A mai napig pályafutásom egyik legfontosabb mérföldkövének tartom azt a pillanatot, amikor a felnőtt válogatott akkori edzője arra bátorított, hogy továbbra is így folytassam. Egy ilyen egyszerű, de mégis sokat érő gesztus minden gyerekre motiválóan hat.

– Mivel magyarázná, hogy elég sok ifjú tehetség, aki itthon bizonyít, amint külföldre szerződik, beleszürkül a mezőnybe?

– Nem könnyű egyik bajnokságból átállni a másikba, ezt a jóval tapasztaltabb játékosok is számos esetben megérzik. Azt se feledjük, hogy a hazai pontvadászat nem tartozik Európa legszínvonalasabb bajnokságai közé.

– Nem inkább mentális szempontból?

– Nem. Fizikai szempontból.

– Mi az oka? A legtöbb első és immár másodosztályos csapat erőnléti edzőt is foglalkoztat. Hajdanán nem volt erre szükség, elég volt két hétig térdig érő hóban szaladni.

– Persze, az is egy megoldás volt, és mint kiderült, nem is rossz. Az 1989 előtti edzésszokást a szaknyelv szovjet módszernek nevezte, ami a maga idejében teljesen helyénvaló volt. Azóta viszont nagyot változott a világ,

Ma sokkal inkább tudományos alapra helyezzük a fizikai felkészítőt.

Az eredmények itt-ott már jelentkeztek, elég ha csak a legutóbbi Eb-szereplésre vagy a Vidi tavalyi nemzetközi sorozatára gondolunk. Abból, hogy Magyarországon elsősorban az infrastruktúrát fejlesztik, mindenki nyer. Bárcsak a mi vezetőink is példát vennének!