Persze ennek alapfeltétele a rendes felkészülés. Igaz, a tehetséges, technikásabb sportolók hajlamosak kevesebbet edzeni. Ekkor megtörténhet, hogy az erős és akaratos győz, hiszen a másik hamarabb elfárad.

– Emlegetik az ökölvívásban az „üvegállat”, ami azt jelenti, hogy egy bizonyos ütést van, aki jobban bír, mások kevésbé. Ez legenda, vagy valóban létezik?

– Ez egy létező dolog. Velem is megesett, hogy olyan ellenfelet kaptam, akit üthettem három meneten keresztül, de ő csak jött és jött előre. Vannak olyanok, akik semmivel sem törődnek, mert jól bírják az ütéseket.

– A gyerekekről általában hamar kiderül, melyik sportra alkalmasak. Meg tudják állapítani, hogy kinek van érzéke az ökölvíváshoz?

– A tehetség egyből észrevevődik a gyereken. Összhangban van a mozgása, jó a felfogóképessége, a hozzáállása, leleményes.

– Két évtizedig a kolozsvári katonacsapatnál dolgozott. Hogyan kezdődött edzői karrierje? Nem csábították a fővárosba?

– Ez egy érdekes történet. Az öcsémmel – aki szintén ökölvívó – egy versenyen voltunk.

Kezdtem mint oktató, aztán elvégeztem az edzőiskolát, jól éreztem magam Kolozsváron, persze voltak csábítások, de nem akartam máshova menni. Remek mestereim voltak nekem is – Mihalik Jóska, Ion Chendreanu, Vasile Boga és a híres Florea Stanomir –, amit csak tudtam, mindent elsajátítottam tőlük, az edzéseken azt lestem, mit mondanak, hogyan dolgoznak, miket magyaráznak.

Az edző pedig ideje egy részét azzal tölti, hogy pénz után jár, keresi a szponzorokat, havereket, akik anyagilag be tudnának segíteni a csapatba. Néha jön egy kis pénz a helyi meg a megyei önkormányzattól, de a költségek ennél jóval nagyobbak.

– A gyerekeket viszik még a szüleik bokszolni?

– Volt egy hullámvölgy, de most már mintha más lenne a hozzáállás, főleg a szülők részéről.

A boksznak nagyon jó karakterformáló ereje van. Volt tanítványaim, akik régen abbahagyták a sportot, mindig elmondják, mennyi fegyelmet, ambíciót, határozottságot, kitartást táplált beléjük az ökölvívás, amit a magánéletben is kitűnően tudtak kamatoztatni. Nagyon vigyázunk a gyerekekre, nálunk alapszabály, hogy a balegyenes az Isten ostora, és igyekszünk technikás, ügyes, elegáns bokszolókat kinevelni. Aki hozzánk jön, azt megtanítjuk sakkozni is, hiszen a két sportág között igen sok a hasonlóság: gondolkodni kell, ésszel játszani, a nehéz pillanatokban gyorsan kell dönteni, kitalálni az ellenfél következő lépését. Ha lehet, ne fussunk bele a pofonba.

– Romániában és Magyarországon is szeretik az emberek az ökölvívást, de az utóbbi időben mintha elmaradnának az eredmények. Mi lehet ennek az oka?

– A magyaroknál felfelé ível a sportág, főleg amióta Erdei „Madár” Zsolt a szövetség elnöke.

Az edzőteremből például egy 700 férőhelyes mérkőzésterem nyílik, minden a fiatalok felkészülését szolgálja. A román ökölvívás az utóbbi tíz évben nagyon maga alatt volt, mivel nem fektettek hangsúlyt az utánpótlásra. Nem voltak már edzőtáborok, ahova továbbképzésre összegyűjtsék a fiatal tehetségeket. Botrányok is voltak, eltűntek pénzek, emiatt a szövetség évekig nem kapott semmiféle állami támogatást. Rengeteg kihágást követtek el a vezető személyek, kiszállási pénzekkel nem tudtak elszámolni, hatalmas hiány keletkezett. Talán most kezd tisztulni a helyzet, és pénzügyileg is rendbe jön a szövetség.

– Létezik női ökölvívás is, Ön is tanít lányokat bokszolni. Nem furcsa egy kicsit, hogy hölgyek ütik egymást a ringben?

– Előbb a cselgáncsba törtek be a lányok, után páran nekifogtak bokszolni. Hosszú idő telt el, mire nekik is lett szövetségük, elkezdtek versenyeket rendezni, de szép lassan felfejlődött a női ökölvívás is. Ma már az olimpián is összecsapnak három súlycsoportban.

– Hogyan néz ki az ökölvívás jövője?

– Reménykedünk, hogy lesz még egyszer egy olimpiai bajnokunk, hiszen Nicolae Linca nagyon régen, 1956-ban Melbourne-ben nyerte a sportág egyetlen aranyérmét.