Beiktatták Oláh Emesét Kolozsvár alpolgármesteri tisztségébe. A keddi tanácsülés keretében Nistor Dániel tanácsos is letette a hivatali esküt.
Hadat üzen a gyorshajtóknak a rendőrség, amely újabb, a legkorszerűbb technológiával felszerelt közúti sebességmérők vásárlására készül.
Egy kórház közelségére hivatkozva próbálja megakadályozni a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal azt, hogy a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) 2018-ban is tiltakozó felvonulást tartson Marosvásárhelyen március 10-én, a székely szabadság napján.
Nem kifejezetten lelkesedtek a Maros megyei Gernyeszeg lakói, amikor kiderült, két és fél éven belül országos kiképzőközpontot hoznának létre a településen a sürgősségi alakulatok leendő szakemberei számára.
Az EMNP háromszéki szervezete a közigazgatási bíróságon próbálja elérni annak a sepsiszentgyörgyi tanácshatározatnak az érvénytelenítését, amely szerint a Kós Károly-
szakiskola elveszíti önállóságát a következő tanévtől kezdődően.
Az eddigi tapasztalatok szerint figyelmesebbek és óvatosabbak lettek az autóvezetők Kolozsváron, amióta a helyi rendőrség ismét elszállíthatja a szabálytalanul parkoló gépkocsikat. Szebenben elsejétől szállítják el a tilosban állomásozó gépkocsikat.
Zaggyal szennyeződött hétfő este az Aranyos folyó vize, miután meghibásodott a Cupru Min bányavállalat Sesely-völgyi ülepítőjének visszapumpáló rendszere.
Döntő kamaraként elfogadta hétfőn a szenátus azt a törvényjavaslatot, amelynek értelmében ingyenétkezésben és -szállásban részesülhetnek azok a tanulók, akik legalább hároméves szakiskolai képzésben vesznek részt.
Zajlanak a kihallgatások Gyergyószentmiklóson a pénteki tűzeset kapcsán, a rendőrség és a csendőrség pedig folyamatosan felügyeli romák lakta városrészeket.
Immár biztosan le kell mondania az elméleti képzést nyújtó 9. osztályáról a kolozsvári Brassai Sámuel Elméleti Líceumnak a 2017/2018-as tanévtől, a Kolozs megyei tanfelügyelőség ugyanis nem változtatta meg erre vonatkozó döntését.
Évtizede „kipipált” jogok megsértéséről tájékoztatták erdélyi magyar civil jogvédők az Európa Tanács (ET) szakértőit, akik a kisebbségvédelmi keretegyezmény ratifikálásakor tett romániai vállalások tiszteletben tartásáról tájékozódtak Kolozsváron.
Az RMDSZ a kisebbségvédelmi keretegyezmény ratifikálásakor vállalt romániai kötelezettségek folyamatos megsértéséről tájékoztatta Kolozsváron az Európa Tanács (ET) szakértői küldöttségét.
Vádat emeltek Székelykocsárd volt polgármesterének feltételezett gyilkosa ellen, miután a Fehér megyei törvényszék négy hónapon keresztül közel száz személyt hallgatott ki és több törvényszéki és kriminológiai vizsgálatot végeztetett az ügyben.
Teljes egészében megújul a bihardiószegi Zichy-kastély, miután várhatóan május végén bejelentik a még felújítatlan rész restaurálására vonatkozó kivitelezési szerződés aláírását – közölte Mados Attila polgármester a Krónika érdeklődésére.
Száz erdélyi magyar oktató, kutató, véleményformáló írta alá azt a levelet, melyben a felsőoktatási törvény tervezett módosításának visszavonására szólítják a budapesti kormányt. Szerintük ellehetetlenedhet a Közép-Európai Egyetem budapesti működése.
Villámcsődület keretében adtak hangot többen nemtetszésüknek és ellenvetéseiknek vasárnap Magyarország kolozsvári főkonzulátusa előtt a külföldi egyetemekre vonatkozó magyarországi jogszabálytervezettel kapcsolatban.
Vaklármának bizonyult, hogy a marosvásárhelyi Református Kollégium léte is veszélybe került. Az illetékesek nyilatkozata alapján úgy tűnik, ismét a városháza iskolákért felelős igazgatósága hibázott.
A romániai magyar pártoknak és civil szervezeteknek címzett, az interetnikus kapcsolatok normalizálására vonatkozó határozatot fogadtak el szombaton Székelyudvarhelyen a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma közgyűlésének résztvevői.