A trianoni kérdéskörnek nem elszakító, hanem összekötő tényezőnek kellene lennie, hiszen ez ugyanúgy a magyarság, mint a románság története – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Murádin János Kristóf történész.
Arany János-szobrot avattak szombaton Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetem ünnepélyes tanévzárása keretében: Mihály Gábor Munkácsy-díjas szobrászművész egész alakos alkotását az egyetem épülete előtt leplezték le.
Életét vesztette két fiatal Beszterce-Naszód megyében, miután autójuk villanyoszlopnak ütközött – tájékoztatott a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője, Crina Sîrb.
Az RMDSZ nem kíván beavatkozni a román kormánykoalíció egyik pártján belül kialakult belső konfliktusba, és csak közvetlenül a szavazás előtt dönt arról, hogy megszavazza-e a bizalmatlansági indítványt – jelentette ki szombaton Kelemen Hunor elnök.
Középkori műemlék templomok újulnak meg Kovászna és Brassó megyében európai uniós finanszírozásból. Az EU összesen 9 millió lejjel finanszírozza a nagyszabású munkálatokat Nagyajtán és Barcaszentpéteren.
Bakk Miklós politológus, a kolozsvári Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem docense kapta idén a Kisebbségekért - Pro Minoritate Alapítvány által alapított, kiemelkedő külpolitikai, nemzetpolitikai tevékenységért odaítélt Lőrincz Csaba-díjat.
Egyéves születésnapjának alkalmából szervez rendezvénysorozatot az Én is szeretnék játszani! elnevezésű közösségi projekt. Könczei Zsolt, a kezdeményezés kommunikációs felelőse a Krónikának számolt be a szombaton kezdődő esemény programjáról, a megvalósított tervekről, valamint a projekt dédelgetett álmairó
Elhunyt a brassói gyerekkórházban egy 17 éves páciens, további nyolc fiatalt pedig a járványkórházban kezelnek agyhártyagyulladás tüneteivel. A fiatalok néhány nappal korábban Tatrangon vettek részt egy születésnapi mulatságon.
Az interneten is csatlakozni lehet csütörtöktől a Minority SafePack európai polgári kezdeményezéshez, amely az őshonos európai kisebbségek jogainak európai uniós szabályozását javasolja.
Külhoni magyar családi vállalkozásokat támogat a magyar kormány, számukra 830 millió forint értékben hirdettek pályázatokat – jelentette be Potápi Árpád János államtitkár pénteken Gyulán.
Jelentős mennyiségű esőre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM). Az elsőfokú riasztás szombat reggel 10 órától vasárnap hajnali 3 óráig érvényes az ország 32 megyéjére, köztük az erdélyi és részben a nyugati megyékre is.
A nagyváradi magyarság megmaradását célzó, átfogó és hosszú távú terv elkészítését jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei szervezetének elnöke.
A Szatmár megyei Vetés község közelében veszélyes szennyeződést észleltek, és kimutatták a fertőző E. coli-baktérium jelenlétét a Szamos folyóban a nemrégiben elvégzett laboratóriumi vizsgálatok eredményeként.
Lezárta a kézdivásárhelyi ügyészség a Wass Albert-utcanév miatt a helyi önkormányzati képviselők ellen indított eljárást.
Az EB-nek nincs hatásköre oktatási és kisebbségvédelmi kérdésekben, ezek kizárólag a tagállamok kompetenciájába tartoznak – véli a román külügyminisztérium, amely tájékoztatta Brüsszelt a marosvásárhelyi katolikus iskola és a MOGYE helyzetéről.
Az Emberi Jogok Európai Bíróságán fellebbezi meg az irgalmasok által épített nagyváradi pénzügyi palota visszaállamosításáról szóló döntést a katolikus egyház. Böcskei László megyéspüspök szerint itthon is új pert indítanak.
Megújul a marosvásárhelyi Kultúrpalota, a magyar szecesszió egyik emblematikus épülete.
Bukaresti tiltakozó akciót szervez a Sanitas egészségügyi szakszervezet Kovászna megyei fiókja, amelynek tagjai szerint kizsákmányolják a gyógyturizmusban dolgozókat.