Nem váltanak azonnal jelenléti oktatásra a romániai felsőoktatási intézmények, átmeneti időszak következik

Nem váltanak azonnal jelenléti oktatásra a romániai felsőoktatási intézmények, átmeneti időszak következik

Nem lehet egy nap alatt visszatérni a régi normalitáshoz a felsőoktatásban – vallják egybehangzóan felsőoktatási intézmények illetékesei, akik azonban a veszélyhelyzet megszüntetése nyomán tervezik az online tanítás felszámolását.

2022. március 09., szerda

Aggódnak, rettegnek az otthon maradt emberek Kárpátalján – Ungvári lelkész: „kérjük, imádkozzanak értünk!”

Bár a szlovák határ melletti Ungvár környékén nincsenek harcok, az ott maradtak aggódnak, félnek, az élelmiszer-ellátás akadozik, az óvóhelyeket készítik elő – mondta el a Krónika megkeresésére Héder János, az Ungvári Református Egyházközség lelkésze. 

Aggódnak, rettegnek az otthon maradt emberek Kárpátalján – Ungvári lelkész: „kérjük, imádkozzanak értünk!”
2022. március 08., kedd

Krónika Live: azt fizetjük meg, hogy nálunk ne legyen háború

Már-már pánikhangulat is tetten érhető, ahogyan az emberek megpróbálják – készpénz formájában – valutába menteni tartalékaikat az orosz–ukrán háború kitörése után, erre utal az is, hogy a pénzváltóknál sokszor kifogynak az eurós vagy dolláros címletekből.

Krónika Live: azt fizetjük meg, hogy nálunk ne legyen háború
2022. március 08., kedd

Szerdán 16 óráig regisztrálhatnak a külhoni magyar állampolgárok az országgyűlési választásra

Fontos határidő jár le a külhoni magyarok számára: március 9-én 16 óráig tudnak még regisztrálni az április 3-ai országgyűlési választás választói névjegyzékébe a www.valasztas.hu oldalon.

Szerdán 16 óráig regisztrálhatnak a külhoni magyar állampolgárok az országgyűlési választásra
2022. március 08., kedd

Kapós lett a román és a magyar útlevél: a háború közelsége, de a járvány vége is közrejátszhat az igénylésszámok növekedésében

Országszerte jelentősen megnőtt az útlevelet igénylők száma, amelyet sokan az ukrajnai háború közelségével magyaráznak. 

Kapós lett a román és a magyar útlevél: a háború közelsége, de a járvány vége is közrejátszhat az igénylésszámok növekedésében
2022. március 07., hétfő

Közösen segítenek az ukrajnai bajbajutottaknak az erdélyi magyar történelmi egyházak

Az ukrajnai háború miatti segítségnyújtás lehetőségeiről egyeztettek hétfőn délután Szatmárnémetiben az erdélyi történelmi magyar egyházak vezetői és az egyházi segélyszervezetek képviselői.

Közösen segítenek az ukrajnai bajbajutottaknak az erdélyi magyar történelmi egyházak
2022. március 07., hétfő

A magyarországi parlamenti választásokon való részvételre buzdít a Székely Nemzeti Tanács elnöke

Izsák Balázs szerint közös feladat részt venni a magyarországi parlamenti választásokon, és „nemzeti érdekeinkre szavazni”.

A magyarországi parlamenti választásokon való részvételre buzdít a Székely Nemzeti Tanács elnöke
2022. március 07., hétfő

Erdély felett köröznek, de nem veszélyesek a NATO tartályrepülői

Talán soha nem követték annyian napi vagy még gyakoribb rendszerességgel a Flightradar24 nevű repülőgépkövető-alkalmazást, mint az Ukrajnában dúló háború kitörése óta. 

Erdély felett köröznek, de nem veszélyesek a NATO tartályrepülői
2022. március 07., hétfő

Tőkés: el kell kerülni egy újabb december 5-ét

A határon túli magyarok számára, így az erdélyi magyarok számára is létkérdés, hogy olyanok álljanak Magyarország élén, akik szívükön viselik a külhoni magyarok ügyét – hívta fel a figyelmet Tőkés László.

Tőkés: el kell kerülni egy újabb december 5-ét
2022. március 07., hétfő

Megnyitotta kapuit a látogatók előtt a nagyváradi városháza

Hétfőtől nyílt meg újra a látogatók előtt a nagyváradi városháza főbejárata, miután sikerült felújítani a műemlék épület több termét és előcsarnokát. Az adminisztratív épületet ezután a turisták is látogathatják.

Megnyitotta kapuit a látogatók előtt a nagyváradi városháza
2022. március 07., hétfő

Libegőt terveznek Félixfürdő és a Somló-hegyi „kráter” között

Európai uniós forrásokból libegőt építene ki Félixfürdő és a közeli Somló-hegy között a váradszentmártoni önkormányzat.

Libegőt terveznek Félixfürdő és a Somló-hegyi „kráter” között

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

2022. március 06., vasárnap

„Névre szóló facsemetét minden gyermeknek!” – Természetbarát és közösségépítő mozgalom indult Kolozsvárról

Természetbarát, ugyanakkor közösségerősítő kezdeményezés indult tavaly ősszel Kolozsváron, és szombaton nagy sikerrel folytatódott: névre szóló fákat ültettek gyerekeknek Ördöngösfüzesen.

„Névre szóló facsemetét minden gyermeknek!” – Természetbarát és közösségépítő mozgalom indult Kolozsvárról
2022. március 06., vasárnap

Egyre hidegebb idő, havazás is várható a következő napokban

Többnyire hó formájában lehulló csapadékra lehet számítani vasárnap délutántól az ország központi, déli és keleti területein – tájékoztatott az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Egyre hidegebb idő, havazás is várható a következő napokban
2022. március 06., vasárnap

Halálos áldozatokat követelt a lavina a Fogarasi-havasokban

Életét vesztette szombaton két síző, miután elsodorta őket a lavina a Fogarasi-havasokban, a Bârcaciu-menedékház környékén.

Halálos áldozatokat követelt a lavina a Fogarasi-havasokban
2022. március 05., szombat

„Tudjuk, hol mire van szükség” – Horváth Anna, az RMDSZ népszámlálási munkacsoportjának vezetője a cenzus előkészületeiről

Mivel hamarabb elkezdte a szervezési és tájékoztatási felkészülést, mint a felelős hatóságok, az RMDSZ népszámlálásért felelős munkacsoportjának már van egy tiszta képe arról, hol mire van szükség, kikkel és milyen módon tudnak segíteni.

„Tudjuk, hol mire van szükség” – Horváth Anna, az RMDSZ népszámlálási munkacsoportjának vezetője a cenzus előkészületeiről
2022. március 04., péntek

Tőkés László szerint a térség országainak az szolgálja a javát, ha kimaradnak az Ukrajnában zajló háborúból

Európa békéjéért könyörgött pénteki nyilatkozatában Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, aki azt is kijelentette, hogy anyanyelvtől, vallástól, nemzeti hovatartozástól függetlenül segíteni kell a szenvedőknek.

Tőkés László szerint a térség országainak az szolgálja a javát, ha kimaradnak az Ukrajnában zajló háborúból
2022. március 04., péntek

FRISSÍTVE – Torlódás alakult ki a nagylaki autópálya-átkelőnél, közel három óra a várakozási idő

Nagy a torlódás péntek reggel a nagylaki autópálya-átkelőnél, a sorban állók között sok az ukrajnai menekült. A román határrendészet szerint a magyar oldalon észlelhető személyzethiány miatt halad lassan az ellenőrzés.

FRISSÍTVE – Torlódás alakult ki a nagylaki autópálya-átkelőnél, közel három óra a várakozási idő
2022. március 04., péntek

Vizsgálják a palotaügyet: ha lehet, újraindítja a pert a kolozsvári Bánffy-épület tulajdonjogáért a megyei tanács

Alapjaiban kellene megdönteni a kolozsvári Bánffy-palota visszaszolgáltatását elérő fél érvelését – véli Vákár István, a Kolozs megyei önkormányzat alelnöke. Az RMDSZ politikusa szerint a megyei tanács legrosszabb esetben megvásárolja az ingatlant.

Vizsgálják a palotaügyet: ha lehet, újraindítja a pert a kolozsvári Bánffy-épület tulajdonjogáért a megyei tanács