A fogyatékkal élők munkahelyeken való alkalmazása jelenleg több szempontból is akadályba ütközik
Fotó: 123RF
Közösen kell megoldásokat találni a fogyatékkal élők széles körű támogatására, foglalkoztatásukat elő kell segíteni. A munkaadóknak rugalmasaknak, empatikusaknak kell lenniük – mondta el a Krónikának Makkai Péter, a Munkaügyi és Szociális Védelmi Minisztérium államtitkára.
2022. március 28., 19:002022. március 28., 19:00
A fogyatékkal élők akár 23 000 lej értékű utalványt is kaphatnak, amit segédeszközökre és hozzáférési technológiák vásárlására használhatnak fel, ám nagyon kevesen élnek ezzel a lehetőséggel.
Az európai uniós támogatást az Országos Munkaerő-foglakoztatási Ügynökség (ANOFM) pályázta meg és a fogyatékkal élőkért felelős szakhatóság (ANDPDCA) segítségével bonyolítja már negyedik éve. Azt vállalták, hogy
Ennek ellenére 2019 óta 1295 személy részesült tanácsadásban, 544 utalványt adtak ki, és 440 fogyatékkal élőt sikerült alkalmazni. A projekt egy éven belül lejár. Makkai Péter, a Munkaügyi és Szociális Védelmi Minisztérium államtitkára lapunknak elmondta, a projekt jó elgondolás volt, ám a kivitelezés során szembesültek a szakhatóságok, hogy mennyi akadályba ütköznek.
Az államtitkár, akinek a nevéhez számos, a fogyatékkal élők számára létrehozott intézményrendszer kiépítése fűződik, lapunknak elmondta, a projektet koordináló hatóságok nem tartoznak a fennhatósága alá, ám abban bízik, hogy feltérképezik a nehézségeket, levonják a következtetéseket, és lesz előrelépés a fogyatékkal élők alkalmazása terén. Nem elég egy szegmenst megerősíteni, a fogyatékkal élőket támogatni, ez egy többszereplős történet, amit holisztikusan kell látni, több tényezőt egybefűzni a siker érdekében, mondta az államtitkár.
– mondta Makkai Péter. Kifejtette, a fogyatékkal élők alkalmazása reális probléma, ennek egyik oka, hogy az érintettek attól tartanak, elveszítik a támogatásokat, ha munkát vállalnak. A nyugdíj, a támogatás biztos jövedelem, a munkahely viszont bizonytalan, a fogyatékkal élők félnek attól, hogy mégsem állják meg a helyüket, és végül elveszítik az állást. Az államtitkár úgy fogalmazott, sok esetben az egészséges emberek számára is traumatikus, amíg beilleszkednek egy új munkahelyre, ez a fogyatékkal élők esetében hatványozódik, az alkalmazók sem tesznek különösebb erőfeszítéseket, hogy segítsék őket, sok fogyatékkal élő feladja, hogy munkát vállaljon, vagy megtartsa az állását.
A munkahelyeket is elő kell készíteni, akadálymentesíteni, a munkaközösség részéről is szükség van támogatásra, rugalmasságra, empátiára, a munkaadónak segítenie kell a fogyatékkal élőt, hogy betanuljon, a feladatát elvégezze, sorolta a szakpolitikus. Hozzátette,
Vannak konkrét esetek, például protéziscserére lett volna szükség, de az érintett nem hívhatta le a támogatást, mert már volt munkahelye. Kovászna megyében több mint hatezer fogyatékkal élőt tartanak nyilván, közülük mindössze 250 személynek van munkahelye, vagyis a foglalkoztatottságukat az 5 százalékot sem éri el. Ez az arány egy normális társadalomban legalább 60 százalék, mutatott rá az államtitkár. Kovászna megyében eddig nyolc kérést nyújtottak be az utalványra.
A Kolozsvártól bő húsz kilométerre fekvő Magyarfenesen áthaladó főúton sokan megállnak a László-Rigó porta előtt friss zöldségért. Videós riportunkban a gazdacsalád farmbéli teendőit jártuk körül.
Több mint 50 százalékkal megemelték az Aradi Nemzetközi Repülőtér igazgatótanácsi tagjainak a havi illetményét, de az intézmény többségi tulajdonosa, a megyei önkormányzat elnöke megvétózta a fizetésemelést.
A belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályának (DSU) tájékoztatása szerint 18 óráig számos erdélyi megyében is károkat okozott a viharos időjárás.
Európai szintű támogatást kapott a romániai ösztöndíjak megnyirbálása ellen fellépő diákmozgalom. Az EU-s diákszervezetek támogatásának jelentőségéről, a nyugat-európai ösztöndíjrendszerek jó gyakorlatairól Kassay Ákos, a MAKOSZ külügyi referense beszélt.
Régóta nyomoz a rendőrség annak a 37 éves Maros megyei férfinak a bűnügyeiben, akit azzal gyanúsítanak, hogy rágyújtotta élettársára a lakást Mezőméhesen. A férfi ellen több bűncselekmény miatt folyik eljárás.
A Temes megyei rendőrség keresi azt a személyt, aki megrongálta a magyar nyelvű táblát a temesvári református templomon, ahol Tőkés László szolgált.
Körözést adott ki a rendőrség kedden egy 37 éves Maros megyei férfi ellen, aki a gyanú szerint reggel felgyújtott egy házat Mezőméhesen. A tűzben egy fiatal nő életét vesztette.
A duális képzést népszerűsíti a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) új képzési formaként: a hallgatók a felsőfokú tanulmányaik végzésével egy időben egy munkáltatónál is gyakorlatozhatnak, kipróbálhatják az egyetemen tanultakat.
A tordai sóbányában is sürgős biztonsági és megerősítő munkálatokra van szükség, hogy ne következzen be a parajdihoz hasonló tragédia. Slănic Prahova hatalmas sóbányája is veszélyben van.
A helyi vészhelyzeti bizottság újabb 30 nappal, augusztus 8-ig meghosszabbította a veszélyhelyzetet Parajdon – számolt be kedden a Hargita megyei prefektusi hivatal.
szóljon hozzá!