Az RMDSZ Ciucă váradi kijelentéséről: „ma már mindegy, ki örvendett és ki nem” a román hadsereg bevonulásának

Az RMDSZ Ciucă váradi kijelentéséről: „ma már mindegy, ki örvendett és ki nem” a román hadsereg bevonulásának

„Száz év távlatából nézve ma már teljesen mindegy, hogy ki örvendett és ki nem az eseménynek”, a román hadsereg nagyváradi bevonulásának – jelentette ki a Krónikának Hegedüs Csilla.

2022. április 20., szerda

Érvénytelenítették a Sepsiszentgyörgy zászlajának elfogadásáról szóló kormányhatározatot

Érvénytelenítette a brassói táblabíróság a Sepsiszentgyörgy zászlajának elfogadásáról tavaly júniusban hozott kormányhatározatot. A szerdán közölt végzés nem jogerős.

Érvénytelenítették a Sepsiszentgyörgy zászlajának elfogadásáról szóló kormányhatározatot
2022. április 20., szerda

Mire jó a gyorsforgalmi út? Előnyt kellene adni a közlekedésbiztonságnak

Sok sofőr megörült a nemrég elfogadott törvénynek, miszerint százhússzal is száguldani lehet a gyorsforgalmi utakon, ám sokan nem kapcsoltak: ilyen besorolású aszfaltcsík eddig – minden bizonnyal csütörtökig – nem is létezett Romániában.

Mire jó a gyorsforgalmi út? Előnyt kellene adni a közlekedésbiztonságnak
2022. április 20., szerda

Ciucă szerint a magyarok is éljenezve fogadták a bevonuló román katonákat Nagyváradon

Románok, magyarok és más nemzetiségű lakosok is éljenezve fogadták a 103 évvel ezelőtt, 1919. április 20-án Nagyváradra bevonuló román hadsereget – jelentette ki Nicolae Ciucă miniszterelnök szerdán a partiumi városban.

Ciucă szerint a magyarok is éljenezve fogadták a bevonuló román katonákat Nagyváradon
2022. április 20., szerda

Tető alatt a szórványkollégium: új bentlakás épül Szamosújváron, a gyerekek „kinőtték” a régi ingatlant

A kezdetben adódott nehézségek ellenére jó ütemben halad a szamosújvári magyar iskola szórványkollégiumának építése. Az illetékesek remélik, hogy ha csak részben is, de a mezőségi diákok már az ősztől belakhatják az épületet.

Tető alatt a szórványkollégium: új bentlakás épül Szamosújváron, a gyerekek „kinőtték” a régi ingatlant
2022. április 20., szerda

A kormány és a helyi hatóságok együttműködését dicsérte Ciucă a nagyváradi sportcsarnok avatásán

A román kormány és a helyi hatóságok közötti jó együttműködés példájának vagyunk tanúi – jelentette ki szerdán Nicolae Ciucă miniszterelnök, aki részt vett Nagyváradon az új sportcsarnok felavatásán.

A kormány és a helyi hatóságok együttműködését dicsérte Ciucă a nagyváradi sportcsarnok avatásán
2022. április 20., szerda

Ahol nemcsak az számít, hogy hány magyar van (X)

Bár a történelem során sohasem számított magyar többségű megyének, mégis olyan híres szülötteket adott nekünk, mint Csiky Gergely, Tóth Árpád vagy Jávor Pál.

Ahol nemcsak az számít, hogy hány magyar van (X)
2022. április 19., kedd

Kivágják a tusnádfürdői gyümölcsfákat, hogy ne legyen mit majszolni a medvéknek

Ki fogják vágni az út mentére ültetett gyümölcsfákat Tusnádfürdőn, hogy ezáltal is távoltartsák a medvéket a fürdővárostól. Butyka Zsolt polgármester szerint más megelőző intézkedésekkel is készülnek.

Kivágják a tusnádfürdői gyümölcsfákat, hogy ne legyen mit majszolni a medvéknek
2022. április 19., kedd

Cáfolja az ortodox püspökség, hogy ukrán menekültet molesztált volna az apát

Közleményben cáfolta a máramarosi és szatmári ortodox püspökség, hogy szexuálisan zaklatott volna egy ukrán menekültet a petrovai kolostor apátja. Az egyházi elöljáróság szerint le akarják járatni a menekülteket aktívan segítő kolostort.

Cáfolja az ortodox püspökség, hogy ukrán menekültet molesztált volna az apát
2022. április 19., kedd

Hol vagytok, székelyek? Van még behoznivaló magyar vonalon a népszámláláson

„Székelyföld nélkül nem lesz meg az egymillió erdélyi magyar” – figyelmeztet Horváth Anna. Míg a Partium jól, Maros és Kovászna megye a középmezőnyben teljesít, Hargita megye csak a 31. helyen áll az idei cenzus önkitöltős szakaszának 5. hetében.

Hol vagytok, székelyek? Van még behoznivaló magyar vonalon a népszámláláson
2022. április 19., kedd

Húsvét utáni torlódás: óriási kamionsorok az Arad megyei határátkelőknél

Mintegy 15 kilométeres teherautósor alakult ki kedden a 79A országúton a gyulavarsándi határátkelőhely előtt, ahol a sofőrök tíz órát várakoznak a határátlépésre. 

Húsvét utáni torlódás: óriási kamionsorok az Arad megyei határátkelőknél

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

2022. április 19., kedd

Ukrán férfi holttestére bukkantak a Tiszában Máramaros megyében

Egy elhunyt, valószínűleg ukrán férfi holttestére bukkantak a határőrök a Tisza folyó medrében, a Máramaros megyei Tiszakarácsonyfalva (Crăciuneşti) falu közelében, tájékoztatott kedden a máramarosszigeti határrendészet szóvivője.

Ukrán férfi holttestére bukkantak a Tiszában Máramaros megyében
2022. április 18., hétfő

Gyermekekre támadt a medve Szeben megyében

Egy 8 és egy 11 éves gyermekre támadt a medve hétfőn a Szeben megyei Örményszékes (Armeni) település határában; egyiküket kórházba szállították.

Gyermekekre támadt a medve Szeben megyében
2022. április 18., hétfő

Még napokig kitart a hideg idő országszerte

Fokozott lehűlésre, zúzmaraképződésre és havazásra figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Még napokig kitart a hideg idő országszerte
2022. április 17., vasárnap

„Láthatóvá teszik” az erdélyi műemlékeket: fontos történelmi ingatlanok felújítását fedezi a helyreállítási terv

Számos erdélyi műemlék kerül fel a turisztikai térképre a Hívogató Románia. Az országjáró projekt révén, melyet az országos helyreállítási terv keretében finanszíroznak. Több vár és kastély restaurálása mellett a kistérségek gasztronómiáját is bemutatnák.

„Láthatóvá teszik” az erdélyi műemlékeket: fontos történelmi ingatlanok felújítását fedezi a helyreállítási terv
2022. április 16., szombat

Felszabadító békességet ad a húsvéti hit ereje – Boldizsár Beáta az ünnepi lelki készülődésről, a reménység felragyogásáról

A húsvéti hit örömét, erejét nem lehet megmagyarázni, csak átélni, ez a fajta hit felszabadító békességet ad – fogalmazott lapunknak Boldizsár Beáta kolozsvári evangélikus lelkésznő.

Felszabadító békességet ad a húsvéti hit ereje – Boldizsár Beáta az ünnepi lelki készülődésről, a reménység felragyogásáról
2022. április 16., szombat

Folytatódhat a bihardiószegi Zichy-kastély felújítása

Újabb támogatást nyert a Zichy-kastély felújításának folytatására Bihardiószeg önkormányzata.

Folytatódhat a bihardiószegi Zichy-kastély felújítása
2022. április 16., szombat

Mintha „Jézus vérével mosdanának” Somoskán: a Bákó környéki csángómagyarok régi és mai szokásairól

Benke Paulinát, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének hagyományőrzőjét a Bákó környéki csángómagyarok húsvéti szokásairól, a régi és az újraélesztett hagyományokról faggattuk nagyhéten.

Mintha „Jézus vérével mosdanának” Somoskán: a Bákó környéki csángómagyarok régi és mai szokásairól