Mintha „Jézus vérével mosdanának” Somoskán: a Bákó környéki csángómagyarok régi és mai szokásairól

Különösen fontos a lelki felkészülés az ünnepre – mondta el a Krónika megkeresésére Benke Paulina, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének somoskai hagyományőrzője és oktatója, akit a húsvéthoz kapcsolódó szokásokról, hagyományokról kérdeztünk.

A Bákótól 24 kilométerre található, hivatalos adatok alapján körülbelül másfél ezer lakosú Somoskának tavaly óta van Magyar Háza, ahol többek között hagyományőrző tevékenységek zajlanak, például húsvét előtti tojásírás.

Benke Paulina hangsúlyozta, a lelki felkészülés kiegészül azzal, hogy a házat, a kertet is rendbe kell tenni. Kiemelte, náluk hagyományosan összekapcsolódik a húsvét előtti lelki megtisztulás a ház és a kert rendbetételével, az ültetéssel, a fák lefestésével, ezeket ekkor végzik el, mert úgy érzik, ekkor kell.

 – magyarázza. A lelki felkészülésre az olyan alkalmak is lehetőséget adnak, mint az Arany Miatyánk elnevezésű esemény, melyet virágszombaton, azaz a virágvasárnap előtti szombaton tartanak: összegyűlnek a környező falvakból, közösen imádkoznak, énekelnek.

Kiemelte, hogy ez az esemény azért is kiemelten fontos, mert „csángóföldön” nincs sok lehetőség, amikor tudnak közösen imádkozni, szent énekeket énekelni. „Szívérintő volt látni annyi embert összegyűlve. Minden faluból jött egy küsebb-nagyobb csoport, 4–14 ember falvanként” – idézte fel.

Hozzátette, volt eszem-iszom is, főleg „kásás gălușcát, galuskát”, azaz hús nélküli töltött káposztát ettek, illetve volt húsos változat is azoknak, akik nem tartják a böjtöt,

illetve volt „cozonac”, azaz kalács is. A különböző falvakból érkezők színpadon adták elő a „magukkal hozott” énekeket, majd a Magyar Házban tisztelték meg az összesen közel kétszáz főt „a jó ebédvel”.

A somoskai Magyar Házhoz hatvan gyerek jár a tevékenységekre, oktatásra, nekik nagyhéten tojásírást tart Benke Paulina, a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége által küldött kesicékkel írnak hagyományos mintájú tojásokat. Közös tevékenység a Magyar Ház ünnepi díszbe öltöztetése is.

„De a legfontosabbak az esti misék, el kell menni az esti misére mindenképpen, mindenkinek” – tette hozzá Benke Paulina, kiemelve, hogy ha mise van, akkor a gyerekeknek nem tartanak délutáni foglalkozást, átütemezik máskorra.

A gyerekekkel, fiatalokkal beszélgetnek a húsvét fontosságáról, a régi idők húsvétjairól, a hagyományokról, illetve tanulnak a húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódó énekeket is.

A húsvéti hagyományok kapcsán Benke Paulina elmesélte, hogy náluk az a szokás, hogy húsvét napján, vasárnap a gyerekek kolindálni mennek, végigjárják a rokonokat, ismerősöket, általában csoportokban.

A gyerekeknek „veresített tojást”, azaz festett piros tojást adnak, illetve szokás egy kevés édességet is, például Eugeniát (csokikrémes kekszet) adni nekik. A faluban még intenzíven él ez a szokás, szinte mindenki tartja, így például Benke Paulina minden évben 80–100 tojást fest pirosra, hogy legyen elég.

 – részletezte Benke Paulina. Húsvétkor azt mondják egymásnak, hogy: „dicsértessék Jézuskának szent neve”, így köszönnek például, amikor megérkeznek a misére, ami szintén elengedhetetlen része az ünnepnek.

Szintén fontos a húsvéti ebéd is, amikor a legfontosabb a húsos galuska, azaz töltött káposzta, de kerül az asztalra „oltott”, azaz kocsonya és bárányhús is. Az ünnephez desszert is tartozik, az úgynevezett kokennya vagy más néven béles, amihez az előző évi, előző nyári, már „csípős” túrót gyúrják össze krumplival, ez adja a sütemény töltelékét.

„Régebben csak ilen kokennyát csináltunk, melikben a túró kicsit csípős volt, sós volt nagyon, de nem es volt gond. Ez volt a sütemény akkor. Régen nem volt ennyi édesség” – idézte fel Benke Paulina, hozzátéve, hogy ma már a fiatalok gyakran tehéntúróval, édesebben készítik ezt a hagyományos süteményt.

A böjtöt viszonylag sokáig tartják, legalább nagyhéten, vagy nagyhét szerdáján és pénteken mindenképp. Sok babot, salátát, krumplit esznek.

„Amikor megyünk be nagyböjtbe van egy úgymond verekedés – ez egy legenda, úgy mondják, hogy csontkirályt legyőzi babkirály” – ez arra utal, hogy böjt idején a húst babra cserélik, bár Paulina szerint manapság olyan drága a bab, hogy ezt csak azok tudják megengedni maguknak, akik termesztenek otthon.

A térségben nem szokás az ételszentelés, Benke Paulina elmondása szerint ő csak a Gyimesekből ismeri, illetve idősektől hallotta, hogy nagyon régen itt-ott náluk is szokás volt, de ő „nem érte ezt”.

Sajátos szokás még náluk, hogy a piros tojást beleteszik egy tál vízbe, hogy a víz is „veressé” váljon, és akkor azzal a vízzel megmossák az arcukat, kezüket, mintha Jézus vérével mosdanának,

utána pedig keresztet vetnek mondván, hogy dicsértessék Jézusnak szent neve. Benka Paulina hangsúlyozta, hogy náluk hagyományosan nem volt szokás húsvétra tojást írni – csak most írnak, hogy éltessék a tradíciót” –, eredetileg húsvétra csak pirosra festették a tojást, és a következő vasárnapra, azaz mátkázó vagy fehér vasárnapra írtak tojást.

„Egy hétre rá, amikor jött mátkázó vasárnap, mindenkinek muszáj volt legyen írt tojása, minden családban kellett legyen írt tojás” – idézte fel, hozzátéve, hogy a településen voltak „mesterasszonyok”, akik egész héten írták a tojást, hogy minden házba kerüljön, pontosabban, hogy minden ház minden gyerekének legyen írott tojása.

Fehér vasárnap kimentek „zudba”, összegyűltek a falubeliek, és a gyerekek tojást cseréltek, és közben „nevet váltottak”.

A nevek olyanok voltak, mint Mátka, Keresztke, Vésár. Lány fiúval, lány lánnyal, fiú fiúval is válthatott nevet. „Én adtam neki az én tojásomat, ő az övét nekem, s mondtuk, hogy mátka ma es, mátka holnap es, mátka mindörökké.

És utána nem még szólítottak engem Paulinának, attól fogva mátka voltam vagy keresztke, az amire váltottuk” – mesélte, kiemelve, hogy vannak a faluban olyan idősek, akik a gyerekkori tojásváltás óta még ma is így szólítják egymást.

Azt is elmondta, hogy náluk az írott tojás nem piros volt, hanem mart, maratott, azaz a tojást megfestették pirosra, ráírták a mintát viasszal, majd betették „borcs keserűbe”, azaz korpaciberébe, ami lemarta róla a festéket.

Így a tojás világos maradt, a minta volt rajta sötét, „vereskés”. Ma már csak néhányan írnak a faluban tojást, két asszony van még, aki nagy értője, de érezhetőn nő a kedv, amióta elindították a hagyományőrző tevékenységet, nem csak gyerekek, asszonyok is járnak újabban.

Húsvéthétfőn náluk nincs locsolás, a fiúk mennek a lányokhoz, illetve kolindások is járnak, de a találkozásról, az összeülésről szól. „Locsolás nincs, nem is volt” – nyomatékosította Benke Paulina.