A két székelyföldi megyében nőtt országos szinten leginkább a részvétel a romániai népszámlálás nyolcadik hetében. A partiumi megyék is az élbolyban vannak.
Egy lépéssel közelebb kerültünk Románia leghosszabb alagútjának megépítéséhez – írta Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter hétfőn a Facebook közösségi oldalon.
Ákos, a Bagossy Brothers Company és a Beatrice is fellép az idén június 20–26. között zajló, immár 10. Szent László Napok keretében Nagyváradon – jelentették be a szervezők hétfői sajtótájékoztatójukon.
Kiugrott egy temesvári tömbház ötödik emeletéről egy 18 éves lány hétfőn reggel, az orvosok az életéért küzdenek.
Folytatja a munkát, nem hajlandó megválni tisztségétől Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere, aki nem érti a városházáról az elmúlt időszakban távozó közvetlen munkatársait.
Ritkán olvasni olyan hírt, miszerint elhunyt gyerek szerveit felajánlották átültetésre, akár több gyerek, fiatal életét megmentve. A szervátültetésre várók listája hosszú, de a donorok száma nagyon kevés.
Horia Colibăşanu román hegymászónak szombaton sikerült megmásznia a 8586 méter magas Kancsendzöngát, ezzel ő az első romániai alpinista, aki felért a világ harmadik legmagasabb csúcsára – derül ki az Agerpres-nek elküldött közleményből.
Vízbe dobta kisgyerekeit egy otthoni veszekedés után egy férfi Bákó megyében, a kicsik életét egy rendőr erőfeszítései ellenére nem sikerült megmenteni.
Búvárcsapat keres vasárnap délben egy férfit, aki a Nagyekemező (Târnava) településen található tóba ugrott, és nem jött fel a felszínre – jelentette be a Szeben megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) szóvivője.
Markó Bélának, az RMDSZ egykori elnökének ítélték oda idén az Ujhelyi István szocialista európai parlamenti képviselő által alapított Európai Hazafi Díjat.
Hiába lett volna az Európa kulturális fővárosa projekt fő helyszíne, elesett a PNRR-s támogatástól a temesvári Hunyadi-kastély. Az illetékesek egymást okolják a kudarcért, és fellebbezni készülnek.
Megalakulása harmincadik évfordulóját ünnepelte szombaton a marosvásárhelyi Kultúrpalotában a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ).
Nemrég Kolozsvárt is beválasztották azon száz európai város közé, amelyek részt vesznek a települések klímasemlegessé és intelligenssé tételét célzó uniós kísérleti programban.
Több mint 60 hivatásos és önkéntes tűzoltó tíz tűzoltókocsival közel hat órán keresztül dolgozott azon péntek délután, hogy egy zeteváraljai fafeldolgozó telepen kitört tüzet lokalizálják és eloltsák.
Férfi holttestére bukkantak a Kolozsvár melletti Csürülye (Ciurila) közelében lévő erdőben.
Bonyolult lelki folyamatok húzódnak meg az öngyilkosság hátterében – fejtette ki a Krónika megkeresésére Vitus-Bulbuk Emese kolozsvári család-pszichoterapeuta.
Közel négy évtized után újranyílt pénteken a Vár-negyedi zsinagóga Temesváron. Az értékes műemlék épület kulturális események helyszínéül is szolgál.
Balázs Attilát választotta ügyvezető elnöknek az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) a testület pénteken Kolozsvárt rendezett ülésén.