Román nagygyűlés Maroshévízen:

Román nagygyűlés Maroshévízen: "Székelyföld nem létezik!"

A magyar többségű megyékben élő románok „elnyomására”, „elüldözésére” és „elmagyarosítására” kívánták felhívni a figyelmet szombaton a Maroshévízen tartott román nagygyűlés résztvevői, amelyet a Kovászna, Maros és Hargita Megyei Románok Civil Fóruma válaszként szervezett az egy héttel korábban tartott székely nagygyűlésre. A helyi kultúrházban megtartott rendezvényen több mint hatszázan gyűltek össze – legtöbben más megyékből,...
2010. március 20., szombat

A "fekete március" bűnöseinek megnevezését követelték Marosvásárhelyen

Számottevő rendőri asszisztenciával zajlott pénteken, március 19-én este az EMNT által szervett megmozdulás, Az Igazság Fáklyás Menete, amelyhez a Pro Europa Liga is csatlakozott. A mintegy 500 marosvásárhelyi résztevőn kívül egy kolozsvári, valamint egy székely zászlókkal és rovásírásos feliratú táblával felvonuló csíkszeredai csoport is részt vett.
A
2010. március 19., péntek

Markó: 1990 márciusában polgárháború is kitörhetett volna

Az RMDSZ-szel nem konzultáltak az 1990 márciusi, marosvásárhelyi események 20 évfordulóján tartott rendezvényekről, a szövetség külön rendezvénysorozattal emlékezik a Fekete márciusra – jelentette ki pénteken Markó Béla. Az RMDSZ elnöke szerint a húsz évvel ezelőtti események polgárháborúba torkollhattak volna.
Markó: 1990 márciusában polgárháború is kitörhetett volna
2010. március 19., péntek

Költözés révén kap támogatást a nagyváradi Szent László-gimnázium

Beköltözött a vincés nővérek rendje által visszakapott egykori Szent Vince Intézet épületébe a nagyváradi Szent László Római Katolikus Gimnázium négy elemi osztálya.
Költözés révén kap támogatást a nagyváradi Szent László-gimnázium
2010. március 19., péntek

Megmentenék a kastélyokat

Prioritáslistát készítését kérte a Kolozs megyei művelődésügyi igazgatóságtól a megye omladozó kastélyairól Florin Stamatian prefektus.
Megmentenék a kastélyokat
Megmentenék a kastélyokat
2010. március 19., péntek

Megmentenék a kastélyokat

2010. március 19., péntek

Mégis lesz bánya Gyergyóditrón?

A ditrói közbirtokosság pert veszített, így az olasz bányavállalat határozottan kitart a szienitbánya beindítása mellett, és a lakosságot is szeretné meggyőzni a beruházás hasznosságáról.
Mégis lesz bánya Gyergyóditrón?
Mégis lesz bánya Gyergyóditrón?
2010. március 19., péntek

Mégis lesz bánya Gyergyóditrón?

2010. március 19., péntek

Kevés pénz jut a szatmárnémeti oktatási intézményeknek

Szatmárnémeti önkormányzata úgy osztja el a rendelkezésre álló, a tavalyinál jóval kisebb költségvetést, hogy a város 47 oktatási intézménye megfelelően működhessen – közölte a Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti alpolgármestere.
Kevés pénz jut a szatmárnémeti oktatási intézményeknek
2010. március 19., péntek

Szabó József is támadja Szilágyit

Tőkés László táskahordozójának és tipikus megélhetési politikusnak nevezte Szilágyi Zsoltot, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) alelnökét Szabó József, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető alelnöke.
Szabó József is  támadja Szilágyit
Szabó József is  támadja Szilágyit
2010. március 19., péntek

Szabó József is támadja Szilágyit

2010. március 19., péntek

Kisiklott egy tehervonat Hunyad megyében

Kisiklott egy tehervonat hat kocsija csütörtökön reggel Hunyad megyében, a baleset során személyi sérülés nem történt. A rendőrség szerint a szenet szállító, 24 vagonból álló szerelvény Petrozsényből Piskibe tartott, amikor hat kocsi leszaladt a sínpárról, de nem borult fel.
Kisiklott egy tehervonat Hunyad megyében
Kisiklott egy tehervonat Hunyad megyében
2010. március 19., péntek

Kisiklott egy tehervonat Hunyad megyében

2010. március 19., péntek

Defenzívvé vált magyarság

Interjú Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéddel, a fekete március egyik főszereplőjével.
Defenzívvé vált magyarság
Defenzívvé vált magyarság
2010. március 19., péntek

Defenzívvé vált magyarság

2010. március 19., péntek

Átalakítják Sepsiszentgyörgy belvárosát

Elkészült a sepsiszentgyörgyi belváros átalakításának terve, mely szerint a központ körüli utcák belső udvarait sétálóutcává alakítanák. Az önkormányzat elkészíti a belső térben felépíthető vendéglátó-ipari egységek tervét, ezt kiírják versenytárgyalásra, s a területet csak akkor adják el a nyertesnek, ha a terv alapján már felépítette az ingatlant.
Átalakítják Sepsiszentgyörgy belvárosát

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

2010. március 19., péntek

Felmérés a csatlakozás utáni állapotról

Közös magyar–román kutatási programot indított az uniós csatlakozás határ menti kapcsolatokra, kereskedelemre és agráriumra gyakorolt hatásának vizsgálatára a szegedi Innoratio Egyesület és a temesvári Szórvány Alapítvány uniós támogatással – közölte Kicsiny László, a magyar szervezet elnöke.
Felmérés a csatlakozás utáni állapotról
2010. március 19., péntek

RMDSZ–PDL-egyezség Kolozs megyében

Két hónapos tárgyalás után aláírta az intézményvezetői tisztségek elosztására vonatkozó egyezményt az RMDSZ és a Demokrata-Liberális Párt (PDL) Kolozs megyei szervezete. Az egyezség szerint a szövetség öt megyei intézmény élére nevezhet ki elöljárót, illetve több mint húsz igazgatóságban lesz helyettes vezetője.
RMDSZ–PDL-egyezség Kolozs megyében
RMDSZ–PDL-egyezség Kolozs megyében
2010. március 19., péntek

RMDSZ–PDL-egyezség Kolozs megyében

2010. március 19., péntek

Petőfi utcát akarnak Sepsiszentgyörgyön

Újra megpróbálják Petőfi Sándorról elnevezni a sepsiszentgyörgyi 1918. December 1. sugárút belvárosi szakaszát. A sepsiszentgyörgyi és a Kovászna megyei utcanévadó bizottság a héten több tervezetet is kidolgozott az utcanevek módosítására és az új utcák elnevezésére.
Petőfi utcát akarnak Sepsiszentgyörgyön
2010. március 18., csütörtök

Tőkés: a rendszerváltás folytatása lenne a Fekete Március kivizsgálása

Az 1990. március 16-20-i marosvásárhelyi események kivizsgálása, tetteseinek, felbujtóinak felelősségre vonása is szükséges ahhoz, hogy befejeződjék a rendszerváltozás Romániában – vélte Tőkés László azon a konferencián, amelyet az Európai Parlament brüsszeli épületében szervezett a Fekete Március tárgykörében az európai parlamenti képviselő irodája. A konferencián felszólalók egybehangzóan hangsúlyozták: a húsz évvel ezelőtt,...
Tőkés: a rendszerváltás folytatása lenne a Fekete Március kivizsgálása
2010. március 18., csütörtök

Megbírságolták a március 15-én, Kolozsváron bekísért diáklányokat

Megbírságolta a rendőrség azt a három diáklányt, akit március 15-én, a kolozsvári Főtérről kísértek be az őrsre, miután egy, az 1848-as eseményeket illusztráló, Nagy-Magyarország térképét ábrázoló plakátot próbáltak kifüggeszteni egy szabadtéri program keretében.
 Megbírságolták a március 15-én, Kolozsváron bekísért diáklányokat
2010. március 18., csütörtök

Benedek fejét akarják?

Nem sikerült kideríteni, ki sokszorosította és szórta az RMDSZ Maros megyei és országos vezetőit súlyosan bíráló röpcédulákat. Eközben a fénymásolási botrány miatt napokig bezárt marosvásárhelyi RMDSZ-székhelyet újra megnyitották, új személyzettel.
Benedek fejét akarják?
Benedek fejét akarják?
2010. március 18., csütörtök

Benedek fejét akarják?

2010. március 18., csütörtök

A kormányfő nem tárgyal az alkotmányról

Románia alkotmánya nem alku tárgya, szó sem lehet a nemzetállam fogalmának törléséről az alaptörvényből. Mint ahogy arról sem, hogy változzon az állam hivatalos nyelve, vagy bekövetkezzen az ország területi egységének megbontása, az RMDSZ kormányjelenléte pedig nem jelenti azt, hogy erről tárgyalni fogunk – reagált a közszolgálati televízió kedd esti műsorában Emil Boc miniszterelnök a pénteki Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlésen elfogadott...
A kormányfő nem tárgyal az alkotmányról
A kormányfő nem tárgyal az alkotmányról
2010. március 18., csütörtök

A kormányfő nem tárgyal az alkotmányról