2010. március 18., 10:112010. március 18., 10:11
„Ezek olyan alkotmányos előírások, amelyeket nem lehet módosítani. Ezeket tiszteletben kell tartani” – szögezte le a kormányfő, aki egyébként civilben alkotmányjogász.
Hozzátette: az RMDSZ-szel egyébként korrekt a viszonyuk, partnerségen, illetve a kormányprogramban megfogalmazott közös célkitűzéseken alapul. Amint arról lapunkban beszámoltunk, a hétvégi sepsiszentgyörgyi SZÖN-t az RMDSZ és az EMNT nélkül tartották meg, többnyire MPP-s önkormányzati képviselők részvételével. A jelenlevők által elfogadott határozatok egyike azt kéri, hogy a magyar lehessen második hivatalos nyelv a Székelyföldön.
Tegnapi sajtóközleményében különben az MPP Kovászna megyei szervezete azzal vádolta meg az RMDSZ-t, hogy végérvényesen lemondott a székelyek legfontosabb célkitűzéséről, a régió területi autonómiájáról. Szerintük csakis ezzel magyarázható, hogy a szövetség képviselői távolmaradtak a nagygyűléstől.
Miközben a Nagy-Románia Párt (PRM) törvényen kívül helyezné az RMDSZ-t, a Konzervatív Párt (PC) megelégedne azzal, ha kizárnák a kormányból. Bogdan Diaconu, a PC alelnöke kijelentését Cseke Attila egészségügyi miniszter, valamint Markó Béla miniszterelnök-helyettes március 15-i „alkotmányellenes attitűdjével” támasztotta alá. Szerinte megengedhetetlen, hogy Cseke mellett Kolozsváron „Székelyföld nem Románia!” feliratú táblával demonstráltak, míg Markó a múlt héten magyar nyelvű levelet küldött ki a marosvásárhelyi iskolaigazgatóknak. Eközben tegnap Marius Obreja, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke úgy vélekedett, a mindennapi valóság és a magyarok politikai vezetői által tett nyilatkozatok között „hatalmas szakadék tátong”. Obreja Tőkés László március 15-i autonómiával kapcsolatos kijelentéseire utalt, leszögezve, a helyi emberek mindennapjai nem erről szólnak, hanem valamennyiüket inkább a holnap bizonytalansága, a munkahelyek elvesztése vagy a bankhiteleik aggasztják. |
A Maros Megyei Katasztrófavédelmi Bizottság műszaki megoldásokat azonosított a Kis-Küküllő vizének sókoncentrációja által okozott probléma közép-, illetve rövidtávú rendezésére – jelentette be vasárnap Barabási Antal-Szabolcs, Maros megye prefektusa.
Kitüntetést kapott Cătălin Cherecheș, Nagybánya korrupció miatt elítélt, külföldre szökött, ott elfogott, így jelenleg börtönbüntetését töltő volt polgármestere a román ortodox egyháztól.
Tűz ütött ki szombaton a kolozsvári megyei kórház pszichiátriai osztályának egyik kórtermében.
Románia egyik legnagyobb, szintetikus kábítószerek illegális előállítására szolgáló laboratóriumát fedezte fel a rendőrség és az ügyészség egy Brassó megyei raktárban.
Csökken a Kis-Küküllőbe és a Marosba a parajdi bánya elárasztása nyomán jutott só mennyisége – közölte szombaton a román vízügyi hatóság (ANAR).
Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget – nyilatkozta az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Tamási Zsolt volt igazgató.
Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.
A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.
Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.
Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.