Miközben a szenátuson a szükséges minősített többség hiányában ment át a 15 ezer tanügyi alkalmazott elbocsátását célzó sürgősségi kormányrendelet, az oktatási tárca, illetve a szakszervezetek képviselői bejelentették, már legalább 45 ezer pedagógus beperelte az oktatási minisztériumot az elmaradt pótlékokért.
Várhatóan hamarosan új kongresszust rendez a Magyar Polgári Párt (MPP), miután a bukaresti törvényszék alapfokon elutasította az Országos Tanács egy évvel ezelőtti ülésén született határozatok bejegyzését. Tegnap nyilvánosságra hozott, nem jogerős ítéletében a törvényszék jóváhagyta az MPP Bihar megyei szervezete által beterjesztett óvást, amelyben az alakulat belső ellenzéke kérte a Gyergyószentmiklóson módosított alapszabály elutasítását. A nem...
Háromnyelvű helységnévtáblákat helyeztetett el az önkormányzat kedden Aranyosgyéresen. A a Kolozs megyei város két bejáratánál álló táblán románul, magyarul és németül olvasható a település neve: Câmpia Turzii, Aranyosgyéres, Jerischmarkt. A városban 8 százalékos a magyar lakosság aránya.
Az RMDSZ Hargita, Kovászna és Maros megyei parlamenti képviselői és szenátorai bocsánatkérést várnak Victor Ponta szociáldemokrata pártelnöktől, aki a hétvégén azt mondta a maroshévízi román nagygyűlésen, hogy a Székelyföld nem létezik.
Petőfi Emléklap a Helytállásért díjjal tüntették ki Budapesten, a Terror Háza Múzeumban azt a néhány marosszentgyörgyi romát, aki 1990 márciusában a magyarság segítségére sietett, és akiket emiatt a román igazságszolgáltatás két évre börtönbe vetett és megalázott. Hatuk közül ma már csak hárman élnek. A mindenki által Kókának ismert Lőrincz József büszke az elismerésre.
„Húsvétig megpróbáljuk betömni az összes kátyút a Szatmár megyei utakon” – ígéri Csehi Árpád Szabolcs megyei önkormányzati elnök. A napokban aláírt szerződés értelmében a jövőben három útjavításra szakosodott cég végzi a szatmári karbantartásokat.
Minden bizonynyal egy előre megtervezett betörés történt szombaton hajnalban a csíkszentsimoni polgármesteri hivatalban, ahol a modern riasztóberendezések sem tudták meggátolni, hogy ismeretlen tettesek kiürítsék a község kasszáját.
Több mint 86 millió eurós európai uniós projekttel korszerűsítenék négy Kovászna megyei város víz- és csatornahálózatát, ám ez mindössze egy töredéke a szükséges fejlesztésnek – jelentette ki tegnap Mátyás Ferenc, a Közművek regionális vízszolgáltató főmérnöke a víz világnapján szervezett rendezvényen.
Tegnap is megnyilatkozásra sarkallta a hazai politikai és közéleti szereplőket a román pártok és civil szervezetek által szombaton Maroshévízen rendezett összejövetel, amelynek résztvevői a székelyföldi románok állítólagos diszkriminációjára és elnyomására hívták fel a figyelmet.
A magyar pedagógusok, oktatásügyi szakértők körében megoszlanak a vélemények arról, hogy elfogadását követően az új tanügyi törvénytervezet jobb helyzetet teremt-e a magyar anyanyelvű oktatás számára, mint korábban. A sokak szerint jót és rosszat egyaránt tartalmazó jogszabályjavaslatot a tanügyi tárca csütörtökön bocsátotta nyilvános vitára, a módosító javaslatokat két hétig fogadják, majd április közepén összesítik. A módosító javaslatok...
Vád alá helyeztek egy Brassói férfit, mivel az több személynek is Magyarországon kiállított jogosítvány megszerzését ígérte – jelentette hétfőn az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság. A tájékoztatás szerint Crăciun Gábor János összesen nyolc személytől összesen 16 ezer eurót kapott annak fejében, hogy – jogtalanul – közbenjár a magyarországi jogosítvány megszerzése érdekében.
Romániába tévedt egy magyarországi juhpásztor Szatmár megyében – jelentette hétfői közleményében a román határőrség. A dokumentum hangsúlyozza: a férfi nem vette észre, hogy már Románia területén jár, tehát nincs szó szándékos határsértésről.
A megyei rendőr-főkapitányság felújított épületét, illetve a megyei kórház néhány korszerűsített részlegét avatták fel a szakminiszterek Nagyváradon. Vasile Blaga belügy-, illetve Cseke Attila egészségügyi miniszter közösen vett részt az átadásokon.
Kolozsváron tartotta a hétvégén a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) a Civilsuli zárókonferenciáját. A 12. előadássorozat péntek délutántól szombat estig tartott a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány székhelyének előadótermében, a rendezvényen túlnyomórészt gimnazisták vettek részt.
Szatmár megyébe látogatott a hétvégén Németország temesvári főkonzulja, Klaus Brennecke. A német politikus, aki először járt a partiumi megyében, elégedett volt a szatmári vállalkozásokkal. „Az optimista hozzáállás kiemelkedően fontos a mai gazdasági helyzetben. A cégek, amelyeket meglátogattam, fejlettség tekintetében megfelelnek az elvárásaimnak” – fogalmazott sajtótájékoztatóján Brennecke, aki német tulajdonosú vállalkozásokat tekintett meg, és...
A Romániai Felsőoktatás Minőségét Biztosító Ügynökség (ARACIS) döntése révén újabb két szakot akkreditáltak a Sapientián. Az oktatási intézmény közleménye szerint az ARACIS elismerte az élelmiszer-mérnöki és környezetmérnöki szakot, így a különböző városokban a Sapientia–EMTE keretében működő szakok több mint fele immár akkreditált, mint ahogy a Csíkszeredában működő szakok nagy része is megszerezte a hivatalos elismerést.
„Folytatnunk kell a rendszerváltást úgy, ahogy annak idején összefogva, Temesváron elkezdtük” – hangzott el Tőkés László felhívása a Közös múlt, közös jövő – otthon, Európában címmel lezajlott nemzetközi konferencián. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Pro Európa Liga által szervezett, A szeretet márciusa rendezvénysorozat keretében zajló szombati tanácskozás meglehetősen egyoldalúra sikeredett.