Petőfi utcát akarnak Sepsiszentgyörgyön

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Újra megpróbálják Petőfi Sándorról elnevezni a sepsiszentgyörgyi 1918. December 1. sugárút belvárosi szakaszát. A sepsiszentgyörgyi és a Kovászna megyei utcanévadó bizottság a héten több tervezetet is kidolgozott az utcanevek módosítására és az új utcák elnevezésére.

Bíró Blanka

2010. március 19., 08:242010. március 19., 08:24

Külön tervezetbe foglalták, hogy a vasútállomástól a városközpontig haladó 1918. December 1. sugárutat három szakaszra osztják, az állomás felőli rész megtartaná jelenlegi nevét, a középső szakaszt Mihai Eminescuról, a belvárosi részt pedig Petőfi Sándorról neveznék el. Ezt korábban már kétszer megpróbálta elérni az önkormányzat, ám nem járt sikerrel.

A Kovászna megyei prefektúra a kilencvenes évek végén végrehajtóval szereltette le a Petőfi Sándor utcanévtáblákat, és hat éve a szakaszosítást is megtámadta a kormánybiztosi hivatal, a bíróság pedig véglegesen úgy döntött, hogy az 1918. December 1. nevet nem lehet megváltoztatni, hiszen egy 1991-es parlamenti határozat szerint minden megyeszékhelyen kell lennie a román nemzeti ünnep dátumát viselő főútnak. Sepsiszentgyörgyön azzal érvelnek, hogy a határozat nem rendelkezik ennek hosszáról, ezért a közel két kilométer hosszú utat három részre lehet osztani.

Antal Árpád polgármester csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, igyekeznek úgy kidolgozni a tervezetet és betartani a közmeghallgatásról szóló procedúrát, hogy a prefektúra ne tudja megtámadni. A bizottságok még 19 másik utca nevét módosítanák, például a Fáklya, a Haladás, a Hőközpont vagy a temető felé vezető Jövő utcának adnának új nevet, mert ezek már nem tükrözik a jelenlegi viszonyokat.

A harmadik határozatban a buszmegállókat, a városnegyedeket és az újonnan létrejött utcákat nevezik el. Antal Árpád elmondta, azért készítenek három tervezetet, hogy amennyiben az 1918. December 1. út szakaszosítása megbukik, a többit tudják ettől függetlenül módosítani. Az elöljáró ígérete szerint a lakóknak nem kerül pénzbe az új utcanevek bevezetése igazolványukba, és azt is megszervezik, hogy ne kelljen sorba állniuk.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 22., vasárnap

Megoldásokat azonosítottak a Kis-Küküllő vizének sókoncentrációja által okozott probléma megoldására

A Maros Megyei Katasztrófavédelmi Bizottság műszaki megoldásokat azonosított a Kis-Küküllő vizének sókoncentrációja által okozott probléma közép-, illetve rövidtávú rendezésére – jelentette be vasárnap Barabási Antal-Szabolcs, Maros megye prefektusa.

Megoldásokat azonosítottak a Kis-Küküllő vizének sókoncentrációja által okozott probléma megoldására
2025. június 22., vasárnap

Kitüntette az ortodox egyház Nagybánya korrupció miatt elítélt, külföldön elfogott expolgármesterét

Kitüntetést kapott Cătălin Cherecheș, Nagybánya korrupció miatt elítélt, külföldre szökött, ott elfogott, így jelenleg börtönbüntetését töltő volt polgármestere a román ortodox egyháztól.

Kitüntette az ortodox egyház Nagybánya korrupció miatt elítélt, külföldön elfogott expolgármesterét
2025. június 21., szombat

Tűz ütött ki az egyik kolozsvári kórházban

Tűz ütött ki szombaton a kolozsvári megyei kórház pszichiátriai osztályának egyik kórtermében.

Tűz ütött ki az egyik kolozsvári kórházban
2025. június 21., szombat

Az ország egyik legnagyobb droglaborjára bukkantak a rendőrök az egyik erdélyi megyében

Románia egyik legnagyobb, szintetikus kábítószerek illegális előállítására szolgáló laboratóriumát fedezte fel a rendőrség és az ügyészség egy Brassó megyei raktárban.

Az ország egyik legnagyobb droglaborjára bukkantak a rendőrök az egyik erdélyi megyében
2025. június 21., szombat

Vízügy: a Kis-Küküllő és a Maros sótartalma láthatóan csökken

Csökken a Kis-Küküllőbe és a Marosba a parajdi bánya elárasztása nyomán jutott só mennyisége – közölte szombaton a román vízügyi hatóság (ANAR).

Vízügy: a Kis-Küküllő és a Maros sótartalma láthatóan csökken
2025. június 21., szombat

Felcsillant a remény: még az idén újra létrehozhatják a marosvásárhelyi katolikus iskolát

Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget – nyilatkozta az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Tamási Zsolt volt igazgató.

Felcsillant a remény: még az idén újra létrehozhatják a marosvásárhelyi katolikus iskolát
2025. június 20., péntek

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben

Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben
2025. június 20., péntek

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása

A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása
2025. június 20., péntek

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon

Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon
2025. június 20., péntek

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján

Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján