2010. március 19., 08:532010. március 19., 08:53
Szabó elmondta, a Nagyváradi Magyar Diákszövetség (NMD) elnöke volt 2000-ben, amikor Szilágyi újabb parlamenti képviselői mandátumért szállt harcba. Az NMD kampányolt is akkor a fiatal, de már tapasztalt politikusnak, illetve egy megegyezést is kötött vele, amelyben pontról pontra leírják, hogyan segítik majd egymást a négyéves periódus alatt.
Szabó szerint azonban ez öszszesen fél évig működött, Szilágyi ugyanis elhallgatott dolgokat. „Becsapott minket akkor is, és most is becsap” – fogalmazott az RMDSZ-es politikus. Mint mondta, emiatt jutottak oda, hogy 2001-ben a megyei szervezet tisztújításán a nagyváradi diákszövetség már nem Szilágyi Zsoltot, hanem Lakatos Pétert támogatta az elnöki székért folytatott versenyben, aki végül el is nyerte a tisztséget.
„Csodálkozom, hogy épp Szabó József áll az erdő felől” – reagált a vádakra a Krónika megkeresésére Szilágyi Zsolt.
Mint mondta, az említett szerződés megkötésétől fogva ő rendszeresen pénzzel támogatta az NMD-t, ám többszöri kérésére sem kapott erről semmilyen elismervényt. Ezután vette észre, hogy a diákszövetség az ellenlábasának kampányol az elnökválasztáson. Kijelentette: a lusztrációnak folytatódnia kell, és nem azoknak kellene közszerepet vállalniuk, akiknél korrupció gyanúja merülhet fel.
Szabó egyébként azt is kifogásolta, hogy Szilágyi szerinte alig mérhető tevékenységet fejtett ki 14 évi parlamenti munkája során. Az EMNT-alelnök szerint minden autonómia-törvénytervezeten rajta volt az aláírása, míg a mostani RMDSZ-es képviselők ezt nem mondhatják el magukról. A polémiát a megyei RMDSZ választmányi ülésén elhangzottak indították, ahol Lakatos Péter elnök támadta Szilágyit, amire utóbbi nyílt levélben reagált.
A Maros Megyei Katasztrófavédelmi Bizottság műszaki megoldásokat azonosított a Kis-Küküllő vizének sókoncentrációja által okozott probléma közép-, illetve rövidtávú rendezésére – jelentette be vasárnap Barabási Antal-Szabolcs, Maros megye prefektusa.
Kitüntetést kapott Cătălin Cherecheș, Nagybánya korrupció miatt elítélt, külföldre szökött, ott elfogott, így jelenleg börtönbüntetését töltő volt polgármestere a román ortodox egyháztól.
Tűz ütött ki szombaton a kolozsvári megyei kórház pszichiátriai osztályának egyik kórtermében.
Románia egyik legnagyobb, szintetikus kábítószerek illegális előállítására szolgáló laboratóriumát fedezte fel a rendőrség és az ügyészség egy Brassó megyei raktárban.
Csökken a Kis-Küküllőbe és a Marosba a parajdi bánya elárasztása nyomán jutott só mennyisége – közölte szombaton a román vízügyi hatóság (ANAR).
Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget – nyilatkozta az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Tamási Zsolt volt igazgató.
Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.
A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.
Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.
Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.