RMDSZ–PDL-egyezség Kolozs megyében

Két hónapos tárgyalás után aláírta az intézményvezetői tisztségek elosztására vonatkozó egyezményt az RMDSZ és a Demokrata-Liberális Párt (PDL) Kolozs megyei szervezete. Az egyezség szerint a szövetség öt megyei intézmény élére nevezhet ki elöljárót, illetve több mint húsz igazgatóságban lesz helyettes vezetője.

Krónika

2010. március 19., 08:292010. március 19., 08:29

„Elégedett vagyok az eredménnyel. Ezzel betartják a magyar lakosság 16 százalékos számarányát. Öt intézményben lesz igazgatónk, 23 helyettesünk és kilenc osztályvezetőnk” – értékelte az eredményt László Attila Kolozs megyei RMDSZ-elnök.

Mint mondta, a megyei kataszteri hivatal, a mezőgazdasági kifizetési ügynökség, az állami birtokok ügynöksége, a környezetvédelmi felügyelőség és egy másik környezetvédelmi szervezet élén állnak majd a szövetség képviselői. Daniel Buda, a PDL megyei elnöke szerint az egyezség során „a vezetői állások kiegyensúlyozott elosztását sikerült elérni”.

Mint hangsúlyozta, nem a vezetők politikai színezete,  a szakmai felkészültsége számít. Hozzátette, az egyezményt a függetleneket képviselő Vasile Soporannak is alá kell írnia. Ez négy intézmény, köztük a pénzügyi és a statisztikai igazgatóság vezető tisztségét kérte.

Mint arról beszámoltunk, a két párt megyei szervezete korábban Markó Béla RMDSZ- és Emil Boc PDL-elnök „döntőbíráskodására” szorult, mivel nem tudtak megállapodni az intézményvezetői tisztségekről. A gondot az okozta, hogy Soporan a saját emberének követelte a mezőgazdasági kifizetési és vidékfejlesztési ügynökség igazgatói székét.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 22., vasárnap

Megoldásokat azonosítottak a Kis-Küküllő vizének sókoncentrációja által okozott probléma megoldására

A Maros Megyei Katasztrófavédelmi Bizottság műszaki megoldásokat azonosított a Kis-Küküllő vizének sókoncentrációja által okozott probléma közép-, illetve rövidtávú rendezésére – jelentette be vasárnap Barabási Antal-Szabolcs, Maros megye prefektusa.

Megoldásokat azonosítottak a Kis-Küküllő vizének sókoncentrációja által okozott probléma megoldására
2025. június 22., vasárnap

Kitüntette az ortodox egyház Nagybánya korrupció miatt elítélt, külföldön elfogott expolgármesterét

Kitüntetést kapott Cătălin Cherecheș, Nagybánya korrupció miatt elítélt, külföldre szökött, ott elfogott, így jelenleg börtönbüntetését töltő volt polgármestere a román ortodox egyháztól.

Kitüntette az ortodox egyház Nagybánya korrupció miatt elítélt, külföldön elfogott expolgármesterét
2025. június 21., szombat

Tűz ütött ki az egyik kolozsvári kórházban

Tűz ütött ki szombaton a kolozsvári megyei kórház pszichiátriai osztályának egyik kórtermében.

Tűz ütött ki az egyik kolozsvári kórházban
2025. június 21., szombat

Az ország egyik legnagyobb droglaborjára bukkantak a rendőrök az egyik erdélyi megyében

Románia egyik legnagyobb, szintetikus kábítószerek illegális előállítására szolgáló laboratóriumát fedezte fel a rendőrség és az ügyészség egy Brassó megyei raktárban.

Az ország egyik legnagyobb droglaborjára bukkantak a rendőrök az egyik erdélyi megyében
2025. június 21., szombat

Vízügy: a Kis-Küküllő és a Maros sótartalma láthatóan csökken

Csökken a Kis-Küküllőbe és a Marosba a parajdi bánya elárasztása nyomán jutott só mennyisége – közölte szombaton a román vízügyi hatóság (ANAR).

Vízügy: a Kis-Küküllő és a Maros sótartalma láthatóan csökken
2025. június 21., szombat

Felcsillant a remény: még az idén újra létrehozhatják a marosvásárhelyi katolikus iskolát

Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget – nyilatkozta az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Tamási Zsolt volt igazgató.

Felcsillant a remény: még az idén újra létrehozhatják a marosvásárhelyi katolikus iskolát
2025. június 20., péntek

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben

Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben
2025. június 20., péntek

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása

A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása
2025. június 20., péntek

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon

Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon
2025. június 20., péntek

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján

Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján