Szász válságkezelő megoldásokat javasol Markónak

Az RMDSZ politikáját bírálja a Markó Béla elnökhöz intézett levelében Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke. Szász szerint az RMDSZ bukaresti kormányzati szerepvállalásaival 14 éven át az ország eladósításához vezető kormánypolitikának volt részese, amelyért felelősséget kell vállalnia – áll a levélben, melynek tartalmát tegnapi, székelyudvarhelyi sajtótájékoztatóján ismertette az MPP-elnök.

Dénes Emese

2010. június 10., 09:532010. június 10., 09:53

Mint mondta, nem nézhetik tétlenül, hogy az erdélyi magyar társadalom nagy részét ilyen mély megélhetési válságba sodorják. Ezért javaslatokat tesznek a gondok kezelésére. A tervben elsőként a helyi és megyei önkormányzatok költségvetési átcsoportosítása szerepel, amelyekkel az MPP szerint meg lehetne oldani, vagy részben pótolni lehetne a közalkalmazottak, illetve nyugdíjasok részére a megszorítások okozta veszteségeket.

Másik javaslatuk szerint testület létrehozására lenne szükség – amelynek irányításával Böjte Csaba atyát bíznák meg –, hogy a romániai magyarok által befizetett adóból öszszegyűlt ötmillió euró pénzügyi alapot a 2010–2011-es években kizárólag szociális, ifjúságvédelmi célokra és az idősek támogatására fordíthassák. A harmadik pontban az MPP által kidolgozott asszimetrikus regionalizmus megvalósítása szerepel, amellyel véleményük szerint a jelenlegihez képest egyharmadára csökkenhetnének az ország költségei.

A javaslatok megvalósításához az MPP együttműködését ajánlotta fel az RMDSZ-nek. „Amennyiben a jelenlegi súlyos helyzetben az RMDSZ-nek nincs készsége vagy képessége a fenti intézkedések megtételére, akkor kétséget kizáróan megállapítható, hogy Önök Bukarestben nem osztogatnak, hanem fosztogatnak, és hogy bukaresti kormányzati jelenlétük nem használ, hanem árt az erdélyi magyarságnak” – fogalmazott levelében Szász, amelyre huszonnégy órán belül választ vár.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 18., szerda

Máramarosnak törvényben rögzített napja lett augusztus 15-e

Máramarosnak törvényben rögzített hivatalos napja van szerdától.

Máramarosnak törvényben rögzített napja lett augusztus 15-e
2025. június 18., szerda

A parajdi sóbánya tárnáit elárasztó víz hamarosan telítődik sóval, nem áll fenn omlásveszély

A parajdi sóbánya tárnáit elárasztó víz hamarosan telítődik sóval – jelentette ki szerdai parajdi sajtótájékoztatóján Nicolae Sebastian Șoltuz, a Salrom beruházási igazgatója.

A parajdi sóbánya tárnáit elárasztó víz hamarosan telítődik sóval, nem áll fenn omlásveszély
2025. június 18., szerda

Kiskorú bűnözőket fogtak el Brassóban: autót törtek fel, kábítószer volt náluk

Két kiskorút fogott el a brassói csendőrség: a fiatalok feltörtek egy elhagyott autót, a hatóságok kábítószert is találtak náluk.

Kiskorú bűnözőket fogtak el Brassóban: autót törtek fel, kábítószer volt náluk
2025. június 18., szerda

Szakértők szerint nagy valószínűséggel kipusztult a halfauna a Kis-Küküllőben

A Kis-Küküllő teljes hosszában majdnem teljes mértékben kipusztult a halfauna a Korond-patakba, majd onnan a folyóba került magas sótartalom miatt – állapította meg a sajtónak szerdán szétküldött tanulmányában egy független szakemberekből álló csoport.

Szakértők szerint nagy valószínűséggel kipusztult a halfauna a Kis-Küküllőben
2025. június 18., szerda

Nőtt a tordai sóbánya látogatottsága a parajdi katasztrófa óta

A parajdi bányaszerencsétlenség óta nőtt a tordai sóbánya látogatottsága a helyi turizmusban dolgozók szerint. Nemes Árpád, a tordai sóbánya volt idegenvezetője a Krónikának elmondta, a parajdi katasztrófa új lehetőségeket nyit a tordai létesítmény előtt.

Nőtt a tordai sóbánya látogatottsága a parajdi katasztrófa óta
2025. június 18., szerda

Tanulni érdemes, a tudás érték – közösségként jutalmazta a tantárgyversenyek aradi magyar díjazottjait a tanfelügyelőség

Másodízben szervezte meg az Arad Megyei Tanfelügyelőség a tantárgyversenyeken helyezéseket elérő magyar diákok közös díjkiosztó ünnepségét.

Tanulni érdemes, a tudás érték – közösségként jutalmazta a tantárgyversenyek aradi magyar díjazottjait a tanfelügyelőség
2025. június 18., szerda

Hogyan kezelhető a családon belüli erőszak? – Rendőrségi tájékoztató a segítségnyújtásról

A családon belüli erőszak esetén igénybe vehető hatósági intézkedésekről nyújtott részletes tájékoztatót a rendőrség. A hatóság szerint az áldozaton múlik, hogy erőszak esetén időben igénybe veszi-e a segítséget.

Hogyan kezelhető a családon belüli erőszak? – Rendőrségi tájékoztató a segítségnyújtásról
2025. június 18., szerda

Kárpátaljai magyarok nyújtottak segítséget a székelyföldi árvízkárosultaknak

Nehézségeik ellenére kárpátaljai magyarok nyújtottak segítséget a székelyföldi árvízkárosultaknak, a 6600 eurós adományt Nagy Ferenc, a Nagydobronyi kistérség polgármestere vitte el szerdán Háromszékre.

Kárpátaljai magyarok nyújtottak segítséget a székelyföldi árvízkárosultaknak
2025. június 18., szerda

A parajdi turizmus fellendülését remélik a hamarosan újranyíló sósfürdőtől

Legkésőbb július elsején újra megnyit a parajdi sósfürdő, melytől a helyi turizmus fellendülését remélik.

A parajdi turizmus fellendülését remélik a hamarosan újranyíló sósfürdőtől
2025. június 18., szerda

A Bánságban és a Partiumban is kánikula várható

Újabb elsőfokú, vagyis sárga figyelmeztetést adott ki a nagy hőség miatt szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia területének nagy részére.

A Bánságban és a Partiumban is kánikula várható