Tizedik éve szervezik meg az Erdélyi-szigethegységben az Orvosi Kalandiskola a Vakációban (MASH – Medical Adventure School in Holiday) elnevezésű tábort augusztus elején. A szervezők főképp egyetemi hallgatókat várnak, akiknek van már némi tapasztalatuk hegymászásban, és érdekli őket az életmentés – mondta el Hadrian Borcea, a Bihar Megyei Rohammentő-szolgálat (SMURD) vezetője, a tábor szervezője (képünkön).
Közel nyolcmillió lejt költhet a Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU Crişana) a géppark fejlesztésére – jelentette be csütörtökön Ioan Baş főfelügyelő és Radu Ţîrle, a Bihar Megyei Tanács elnöke. A pénzt a Regionális Operatív Programon keresztül nyerték el az Észak-Erdélyi Fejlesztési Régió öt további megyéjével együtt, amelyek külön-külön nagyjából ugyanekkora összegből vásárolhatnak a katasztrófaelhárításhoz szükséges...
Hatvannégy betöltetlen állást épít le a Bihar megyei önkormányzat pénteki ülésén – jelentette be csütörtökön Radu Ţîrle elnök. Ez azonban távolról sem elég ahhoz, hogy a kormány által megszabott létszámplafonon jelenleg jócskán túlnövő önkormányzati apparátus normális méreteket öltsön: a Bihar Megyei Tanácsban és a hozzá tartozó intézményekben ugyanis még így is csaknem háromszáz főt kell elbocsátani.
Rajtaütésszerűen végzett ellenőrzést és több rendellenességre derített fényt a sepsiszentgyörgyi önkormányzat a városi szociális tömbházban. Antal Árpád polgármester elmondta, szerdán hajnalban a rendőrséggel, a csendőrséggel és a közösségi rendőrséggel a helybeliek által Sing-Singnek nevezett nyolcemeletes tömbház minden lakrészét meglátogatták.
A felszámolt iskolák épületeinek célszerű „benépesítéséről” döntött csütörtöki ülésén a szatmárnémeti tanács. A testület annak ellenére hozta meg az erre vonatkozó határozatot, hogy a prefektusi hivatal egy órával az ülés kezdete előtt a téma halasztására szólította fel a városvezetőséget.
Altatás helyett humánusabb módszerekkel rendezné a szatmárnémeti kóborló ebek helyzetét csütörtökön kezdődött kampányával a Free Life Állatvédelmi Egyesület. Az akció ivartalanítással próbál könnyíteni a kutyatartók gondján. Ennek keretében az elkövetkező hónapokban a kutyatulajdonosok a kijelölt orvosi rendelőkben méltányos áron, vagy akár ingyen is sterilizálhatják az ebeket – nyilatkozta lapunknak Carmen Frăţilă, az egyesület munkatársa.
Negyvenötmillió lejt utalt ki a kormány szerdai ülésén árvízvédelmi munkálatokra. Borbély László környezetvédelmi miniszter nyilatkozata szerint Hargita, Kovászna, Iaşi és Tulcea megye összesen 30 millió lejt kap gátmegerősítési munkálatokra, míg további 15 millió lejt a Dâmboviţa megyei földcsuszamlá-sok okozta károk enyhítésére fordítanak.
Több mint öt millió lejes támogatást kap a megyei kórház járóbeteg rendelőjének felújítására és korszerűsítésére a Hargita megyei tanács a Regionális Fejlesztési Ügynökségtől (ADR). A két intézmény képviselői csütörtökön írták alá az 5,3 millió lejes vissza nem térítendő támogatásról szóló szerződést.
Meg kellene szüntetni a prefektúrákat, ugyanis ezek feleslegesek – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester. Az RMDSZ sepsiszentgyörgyi elnöke arra az újságírói kérdésre válaszolt, hogyan vélekedik a helyi szociáldemokrata pártelnök nyilatkozatáról, miszerint két év múlva a helyi román közösség igényt tart az alpolgármesteri, a tanácselnök-helyettesi és a prefektusi tisztségekre.
Nagy András szászrégeni polgármester ötlete nyomán a város főterén levő parkban, valamint a strandon 12 fitnesszgépet állított fel az önkormányzat egy helyi céggel együttműködve.
A Székelyföld egységének kinyilvánítását szorgalmazza a Magyar Polgári Párt (MPP). Fazakas Tibor, a szervezet országos alelnöke tegnapi sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján elmondta, levelet küldött Hargita, Kovászna és Maros megye tanácselnökének, amelyben a polgári párt arra kéri őket, hívjanak össze közös tanácsülést, ahol határozatban rögzítsék, hogy a Székelyföld egységes és oszthatatlan, és a három székely megye egy gazdasági régióba...
Kártérítést kénytelen fizetni a Bihar megyei önkormányzat a megyei könyvtár tavaly leváltott igazgatójának, Traian Ştefnek. Ştefet tavaly menesztette állásából a megyei tanács elnöke, mivel szerinte fölöslegesen költött tízezer eurónyi közpénzt arra, hogy a könyvtár néhány alkalmazottja, köztük ő is, tapasztalatcserére Franciaországba utazzon.
Az utóbbi időben megnövekedett teher- és személyforgalom indokolttá tette, hogy Szatmárnémetiben a Szamos folyó fölé, a meglévő kettő mellé egy újabb átkelőt építsenek. A pályázatra kiírt tervezést a bukaresti Iptana Kft. nyerte meg, így a város képviselő-testülete mai tanácsülésén dönt a hídépítéshez szükséges városrendezési terv (PUZ) jóváhagyásáról.
Akkreditálták a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) korábban reklámgrafikaként ismert képzőművészeti tanszékét. A hallgatók kortárs művészetet, modern képalkotási módszereket, weboldalkészítést, filmezést, fényképezést, de grafikát, művészettörténetet és művészeti pedagógiát is magyar nyelven tanulhatnak ezen a tanszéken 2002 óta.
Új elektronikus ellenőrző rendszer alkalmazásával szigorítja meg a belvárosi parkolóhelyek ellenőrzését a kolozsvári önkormányzat, és így várhatóan kétszer több bírságot rónak majd ki a tilosban parkolókra, mint eddig – jelentette be tegnap Sorin Apostu polgármester.
Több mint ezer résztvevővel vette kezdetét kedden este az Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE) 19. alkalommal megrendezett vándortábora, melynek szervezését idén a több mint százéves egyesület gyergyói fiókszervezete vállalta fel.
Természetellenes és nevetséges, hogy a betegszabadságokra vonatkozó új jogszabályt a gyermeknevelési szabadságukat töltő, vagy szülés előtt álló kismamákra is alkalmazzák – jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Édler András. A politikus arra a törvénymódosításra utalt, mely szerint május 15-étől a rendőrség kíséretében a munkáltató és az egészségügyi pénztár képviselői ellenőrizhetik, hogy a betegszabadságon levő alkalmazott a...
Tiszta a lelkiismeretem. Nem értem, miért vonják kétségbe egyesek az ártatlanságomat, amikor a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) megállapította: nem működtem együtt a kommunista titkosszolgálattal – nyilatkozta a Krónikának Bartha Csaba volt temesvári újságíró. A budapesti Román Kulturális Intézet helyettes igazgatójáról nemrég állapította meg az átvilágítóbizottság, hogy beszervezte ugyan a Szekuritáté, de nem esik az...