2010. július 29., 09:262010. július 29., 09:26
A többségében Erdélyből és Magyarországról, de Portugáliából, Angliából, Németországból és Ausztriából is érkező természetjárókat a gyergyószentmiklósi Hétvirág Panzióban lévő szobákban és az udvaron felállított sátrakban helyezték el.
A közel egyhetes táborozás során a résztvevők különféle túrákon ismerhetik meg Gyergyószék földrajzi és történelmi szépségeit, az esti órákban pedig szakmai előadásokon gyarapíthatják ismereteiket.
„Üdvözlök mindenkit Gyergyószentmiklós határában, kívánva, hogy e táj és az itt lakó emberek olyan élményekkel gazdagítsák önöket, melyeknek köszönhetően majd visszatérnek ide családjukkal, barátaikkal együtt” – köszöntötte a 19. EKE Vándortábor résztvevőit Dezső László, az Erdélyi Kárpát Egyesület elnöke, beszámolva arról, hogy sikeres esztendőt tudhat maga mögött az egyesület a 18. Várasfenesen szervezett vándortábor óta. Az elnök a sikerek sorában kiemelte, hogy Csíkszéken új EKE-fiók jött létre, a tordai részleg pedig immár önálló jogi státussal tevékenykedik tovább. Ugyanakkor pozitívan értékelte, hogy egyre népesebb részvételnek örvendenek a honismereti fotóstúrák, és hogy 214 gyerek nevezett be a Találkozásom a természettel című pályázatra. A számos megvalósítás közül azonban a leglényegesebbnek a Mária-út kiépítésében való részvételt tekinti Dezső László, kifejtve: „bár még van elvégzendő feladat, mindenképp siker, hogy a csíksomlyói búcsúra érkező zarándokokat mi kalauzolhattuk végig Erdélyen.”
A táborozás első napjának eseményeiről Vadász-Szatmári István táborparancsnok számolt be, elmondva, hogy a tegnap több mint nyolcszázan mentek ki túrázni a környék közelebbi-távolabbi nevezetességeihez. A legnagyobb érdeklődés a Csofronkára, a Mária-kőre és az ezeréves határra szervezett autóbuszos kirándulások iránt volt, mindegyik túrára száz-száz személy jelentkezett. Emellett természetesen közelebbi célpontok felé is indítottak autóbuszokat, illetve többen gyalogosan vágtak neki a környék alaposabb felderítésének. Az idegenből érkezett kirándulók biztonságáról 72 túravezető gondoskodik, az EKE helyi fiókja tagjainak munkáját segítik a gyergyószentmiklósi hegyimentők, illetve a Gyilkostó Adventure Egyesület tagjai. Vadász-Szatmári azt is elmondta, hogy 13 olyan túraútvonalat jelöltek ki, amelyeket mindennap be lehet járni, emellett kisebb érdeklődő csoportnak szerveznek lovastúrát és éjszakai „kincskereső” túrát is.
Csökken a Korond-patak sótartalma – közölte Luci Ervin román vízügyi igazgató. Ez annak köszönhető, hogy kiszivattyúzzák a vizet a parajdi sóbánya omladozó régi részlege fölött, és csak a veszélyeztetett terület alatt engedik vissza a mederbe.
A 2025-ös romániai magyar nyelv és irodalom érettségi vizsga tételsora jól strukturált, követelmény-alapú volt, ugyanakkor méltó kihívás elé állította azokat a diákokat, akik valóban elmélyültek az irodalomban.
Kerékpártúrával egybekötött ünnepség keretében emlékeztek meg a pécskai és battonyai önkormányzatok, illetve a román és magyar határvédelmi szervek arról, hogy harminc éve nyitották meg a Tornya–Battonya határátkelőhelyet.
Megyeszerte szondáztattak a rendőrök Bihar megyében: akadt olyan sofőr, akit súlyosan részeg állapotban kellett a kocsiból kiszállítani, mások reggeli pálinkázás után ültek volánhoz.
Megemelkedett a Maros sótartalma a folyó Arad megyei szakaszán, ezért a helyi vízügyi igazgatóság figyelmeztette a mezőgazdaságban dolgozókat, hogy sem itatásra, sem öntözésre nem javallott a vize.
Továbbra is meleg lesz az idő az ország legnagyobb részén a következő időszakban, csapadékra inkább június 18-a körül és 25-e után lehet számítani – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) hétfőn kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Gyergyóditró és Grințieș közötti (2A jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására adta hírül az Agerpres hírügynökség.
Az elmúlt 24 órában 17 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 18 személynek nyújtottak segítséget – számolt be hétfőn a Facebook-oldalán a Salvamont.
A csendőröknek kellett elkergetniük vasárnap este egy medvebocsot, amely egy ház udvarán álló fára mászott fel a Fehér megyei Felsővidrához tartozó Mărtești faluban.
Bár újraindult a dicsőszentmártoni vízmű, az általa szolgáltatott víz nem iható. Az országos vészhelyzeti bizottsághoz (CNSU) fordult segítségért a Maros megyei vészhelyzeti bizottság a Kis-Küküllő menti települések ívóvízellátásának biztosításához.