Palota szociális segélyből

Palota szociális segélyből

Külföldön dolgoznak, palotával és Mercedes gépkocsival rendelkeznek, illetve súlyos látássérültként két autót vezetnek – többek között ezekre derült fény a munkaügyi minisztérium által az elmúlt időszakban, a szociális segélyben és rokkantnyugdíjban részesülők körében végzett ellenőrzés során. A bizottságok a szociális segélyben részesülők felét vizsgálták meg, és kiderült, hogy 24 százalékuk jogtalanul jutott hozzá a garantált minimális...
2010. augusztus 02., hétfő

Károly herceg Kovászna megyei birtokait is megrongálták az áradások

Károly herceg, brit trónörökös birtokát is megrongálták a vasárnap esti heves esőzések következtében fellépett áradások.
Károly herceg Kovászna megyei birtokait is megrongálták az áradások
2010. augusztus 02., hétfő

Nagyváradi rendőrök teljesítenek szolgálatot Hajdúszoboszlón

Hajdúszoboszlón teljesít szolgálatot két nagyváradi rendőr törzsőrmester a romániai Bihar Megyei Rendőr-főfelügyelőség kötelékéből; a magyarul és románul is beszélő rendőrök hétfőtől augusztus végéig nyújtanak segítséget a fürdővárosba érkező román turistáknak.
Nagyváradi rendőrök teljesítenek szolgálatot Hajdúszoboszlón
2010. augusztus 02., hétfő

Festik az turistajelzéseket Gyegyóban

Felfestették az első turistajelzéseket a Mária-út erdélyi szakaszán, Gyergyóalfalu központjában, az István pap téren az Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE) vándortábora alkalmával. A gyergyószentmiklósi Hétvirág Panzióban 19. alkalommal megszervezett rendezvényen a civil szervezet új vezetőségét is megválasztották.
Festik az turistajelzéseket Gyegyóban
Festik az turistajelzéseket Gyegyóban
2010. augusztus 02., hétfő

Festik az turistajelzéseket Gyegyóban

2010. augusztus 02., hétfő

Szatmárnémeti: leletek gátolhatják a munkát

Több száz csont és cserépmaradvány került elő Szatmárnémetiben az egyik belvárosi utca felújítási munkálatai során. Ha a megtalált leletek fényében régészeti feltárásra kerülne sor, az tovább nehezítené a megyeközpont már így is nehézkessé vált, folyamatos dugókkal tarkított forgalmát.
Szatmárnémeti: leletek gátolhatják a munkát
2010. augusztus 02., hétfő

Románia medvét exportálna

A túlszaporodott állomány létszámának csökkentése és a háztáji gazdaságokban okozott károk visszaszorítása érdekében nagy számban exportálnának medvét külföldre a román hatóságok. Borbély László környezetvédelmi miniszter sepsiszentgyörgyi látogatása során elismerte, hogy az ország medvékben gazdag régióiban komoly problémát jelentenek a négylábúak a hatóságok és a lakosság számára.
Románia medvét exportálna
Románia medvét exportálna
2010. augusztus 02., hétfő

Románia medvét exportálna

2010. augusztus 02., hétfő

Veszélyben a patikák: papíron sincs fedezet

Újra veszélybe került az ingyenes és ártámogatott gyógyszerkiadás – hívta fel a figyelmet Nagy András, a Kovászna megyei gyógyszerészkamara elnöke. Mint mondta, a háromszéki patikák által benyújtott júniusi számlák mindössze 12 százalékára volt papíron fedezet.
 Veszélyben a patikák: papíron sincs fedezet
2010. augusztus 02., hétfő

Támad a szovátai „baltás zászlóőrző”

A Maros megyei ügyészségen tett bűnügyi feljelentést Tóth Ferenc szovátai lakos mindazok ellen, akik véleménye szerint a tavasszal lejárató kampányt indítottak a személye ellen.
Támad a szovátai „baltás zászlóőrző”
2010. augusztus 02., hétfő

Pénz partrendezésre

Az elmúlt húsz évben idén fordítják a legtöbb pénzt árvízvédelemre, összesen 900 millió lejt költenek a gátak megerősítésére, a folyó- és patakmedrek rendezésére – közölte pénteken Sepsiszentgyörgyön Borbély László környezetvédelmi miniszter. Kifejtette, az összegből első körben 10 millió lejt utaltak ki a Kovászna megyei és 5 millió lejt a Hargita megyei munkálatokra.
Pénz partrendezésre
Pénz partrendezésre
2010. augusztus 02., hétfő

Pénz partrendezésre

2010. augusztus 02., hétfő

Egy magyar lesz rendőr

Mindössze egy romániai magyar diák nyert felvételt a bukaresti Alexandru Ioan Cuza Rendőrakadémiára – írta pénteki számában a Hargita Népe. Mint ismeretes, a magyarul érettségizett diákok összesen 34 helyet pályázhattak meg rendőr, határőr, csendőr, tűzoltó és irattáros szakon. Hatvanan pályáztak a magyar nemzetiségű fiataloknak fenntartott helyekre.
Egy magyar lesz rendőr
Egy magyar lesz rendőr
2010. augusztus 02., hétfő

Egy magyar lesz rendőr

2010. augusztus 02., hétfő

Székelyudvarhely: erkölcsi bizonylat helyben

Helyben is igényelhetik az erkölcsi bizonylatot a székelyudvarhelyiek a rendőrség pénteken megnyitott új irodájában. A helyi önkormányzat támogatásával jött létre az a számítógépes rendszer, amelynek köszönhetően az udvarhelyszékieknek nem kell Csíkszeredába utazniuk az okmányért.
Székelyudvarhely: erkölcsi bizonylat helyben

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

2010. augusztus 02., hétfő

Taroltak a székelyek a MOL tehetségkutató versenyén

Kiválóan szerepeltek a székelyföldi fiatalok a Segíthetek? – MOL – Tehetségtámogató Programon. A székely megyékből érkezett a nyertes pályázatok mintegy 15 százaléka. A nyertesek listáját a hét végén hozták nyilvánosságra a programot szervező Közösségért Alapítvány és az azt finanszírozó MOL Románia honlapján.
Taroltak a székelyek a MOL tehetségkutató versenyén
2010. augusztus 02., hétfő

Tőkés: párttá válhat az EMNT

Ki kell alakítani a Kárpát-medencei magyar nemzeti együttműködés, s ennek egy ágaként a romániai magyar nemzeti együttműködés rendszerét. Ha ehhez szükség van egy új pártra, vagy új választási közszereplőre Romániában, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) kész elmenni addig – mondta pénteki nagyváradi sajtótájékoztatóját követően az MTI-nek Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke.
Tőkés: párttá válhat az EMNT
Tőkés: párttá válhat az EMNT
2010. augusztus 02., hétfő

Tőkés: párttá válhat az EMNT

2010. augusztus 02., hétfő

A szeszélyes időjárás miatt elkerülik a Székelyföldet a turisták

Jelentősen visszaesett a Székelyföldre látogató turisták száma idén – a csökkenő tendenciát többek között az utóbbi hetek szeszélyes időjárásával, a térséget sújtó árvizekkel magyarázzák a vendéglátósok. Borbély László környezetvédelmi miniszter a hétvégén Kovászna megyében látogatta meg az árvíz sújtotta településeket, a térség 10 millió, míg Hargita megye 5 millió lejt kapott megelőzési munkálatokra. A tárcavezető szerint az elmúlt...
A szeszélyes időjárás miatt elkerülik a Székelyföldet a turisták
2010. augusztus 01., vasárnap

Arad: páncélszekrényt loptak el egy valutaváltóból

Megközelítőleg 39.000 lej volt abban a páncélszekrényben, amelyet egy valutaváltóból loptak el szombatról vasárnapra virradó éjszaka Arad központjában.
Arad: páncélszekrényt loptak el egy valutaváltóból
2010. július 30., péntek

Tőkés volt szekus-kollaboránsok és eltérített pénzek esetét ajánlotta Orbán figyelmébe

Tőkés László EP-alelnök bejelentette: átnyújtott egy dokumentációt Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek a Budapest által az erdélyi kisebbségi szervezeteknek nyújtott támogatások eltérítéséről, és a Magyarország nemzetbiztonságát veszélyeztető „Szekuritáté-kollaboránsokról”.
Tőkés volt szekus-kollaboránsok és eltérített pénzek esetét ajánlotta Orbán figyelmébe
2010. július 30., péntek

Tőkés László: ki kell alakítani a romániai magyar nemzeti együttműködés rendszerét

Tőkés László szerint ki kell alakítani a Kárpát-medencei magyar nemzeti együttműködés, s ennek egy ágaként a romániai magyar nemzeti együttműködés rendszerét. Ha ehhez szükség van egy új pártra, vagy új választási közszereplőre Romániában, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) kész elmenni addig - mondta pénteken Nagyváradon az EMNT elnöke, az Európai Parlament (EP) alelnöke.
Tőkés László: ki kell alakítani a romániai magyar nemzeti együttműködés rendszerét
2010. július 30., péntek

Elszigetelt felsővisói családok

Az utóbbi napok esőzései következtében 170 családi ház maradt elszigetelődve a Máramaros megyei Felsővisón és közel 150 az ukrán határ menti Havasmezőn. A csupán félóráig tartó felhőszakadást követő áradás fákat döntött ki és kerítéseket mosott el. Két völgyben váltak az utak járhatatlanokká. Eddig kisautók, taxik az utolsó házig is kimehettek, mostantól azonban az itt élő több mint 600 ember csak gyalog tud közlekedni.
Elszigetelt felsővisói családok
Elszigetelt felsővisói családok
2010. július 30., péntek

Elszigetelt felsővisói családok