A szeszélyes időjárás miatt elkerülik a Székelyföldet a turisták

Jelentősen visszaesett a Székelyföldre látogató turisták száma idén – a csökkenő tendenciát többek között az utóbbi hetek szeszélyes időjárásával, a térséget sújtó árvizekkel magyarázzák a vendéglátósok. Borbély László környezetvédelmi miniszter a hétvégén Kovászna megyében látogatta meg az árvíz sújtotta településeket, a térség 10 millió, míg Hargita megye 5 millió lejt kapott megelőzési munkálatokra. A tárcavezető szerint az elmúlt húsz évben még nem utaltak ekkora összeget a célra.

Bíró Blanka

Jánossy Alíz

Dénes Emese

2010. augusztus 02., 09:212010. augusztus 02., 09:21

Jelentősen visszaesett a Székelyföldre látogató turisták száma idén nyáron – a csökkenő tendenciát többek között az utóbbi hetek szeszélyes időjárásával, a térséget sújtó árvizekkel magyarázzák az illetékesek. A Gyilkos-tónál például 30–40 százalékkal csökkent a turistaforgalom, miután mintegy hónappal ezelőtt az árvíz elmosta a Békás-szoroson átvezető utat. A helyi vendéglátók szerint bár a visszaesésben a gazdasági válság is szerepet játszik, részben az árvízkárokról terjengő híreknek tulajdonítják a jelenséget.

„Sajnos a különféle intézmények hivatalos honlapjain megtévesztő hírek keringenek a Gyilkos-tó–Békási-szoros-útszakaszról” – közölte a Krónika kérdésére Portik Csaba, a Gyilkostó Szálloda tulajdonosa. Mint mondta, az egy hónappal ezelőtt a Békás-patak által megrongált útszakaszt az útügyi hatóság a lezárt útszakaszok közé sorolta azzal a megjegyzéssel, hogy „nehézkes a közlekedés”. Portik Csaba szerint az említett szakaszon valóban vannak olyan részek, ahol félsávos útlezárások vannak, viszont – mint fogalmazott – „a járható sávon a kamionok is tudnak közlekedni”. A szállodatulajdonos szerint a besorolás megtévesztő, és sokakat elriaszt attól, hogy ezen az útvonalon próbálják megközelíteni a Székelyföld egyik legnépszerűbb turisztikai látványosságát.

„A japán vagy nyugat-európai turista már egy évvel ezelőtt kifizette az üdülési csekket a bukaresti utazási irodáknak, és most, az interneten szerzett információk miatt, a szervezők egyszerűen más útvonalat jelölnek ki a számukra” – magyarázta Portik, aki szállodájában inkább nyugat-európai, távol-keleti és bukaresti turistákat szokott vendégül látni. Úgy vélte, ezek tekintélyes hányada éppen a megtévesztő információk miatt maradt távol az idén. Mint mondta, kevés olyan utazási iroda van, ahol telefonon is ellenőrzik egy-egy információ hitelességét, a legtöbben inkább más útvonalat jelölnek ki vendégeiknek.

Lemondják a szállásfoglalást

Az idei nyár folyamatos esőzései az udvarhelyszéki turizmusra is rányomták bélyegüket. Bár a falusi turizmussal foglalkozók többsége szerint a gazdasági válság a legnagyobb visszahúzó erő, az árvíz sújtotta települések vendéglátósai nem tagadják, hogy az elmosott utak, megrongált épületek, hidak látványa és egy újabb árvíz veszélye elriasztja a turistákat.

Pap Jenő a Nyikó mentén, a Székelykeresztúr közelében található Székelyszentmihályon működtet vendégházat. Mint mondta, tavaly pünkösd óta nagyon gyenge a forgalom és az árvizek csak tovább tetézik a bajt. „Volt olyan csoport, amely árvíz sújtotta térségbe került, és emiatt visszamondta a szállásfoglalását. Az utóbbi időben azt tapasztalom, hogy akinek nincs valamilyen érdekeltsége a Székelyföldön, az nem látogat el hozzánk” – fejtette ki. A vendéglátós korábban a Székelyudvarhely melletti Fenyéden is működtetett egy panziót, de a rossz gazdasági helyzet miatt idén kénytelen volt bezárni az egységet, mivel olyan kevés volt a turista, hogy a bevétel a személyzet bérét sem fedezte.

Egy hónapja söpört végig az ár az ugyancsak udvarhelyszéki Kápolnásfalun is, utakat, épületeket rongálva meg. A helyi Mária-vendégház tulajdonosa elmondta, hogy bár nem az árvizet hozzák fel kifogásként, az utóbbi időben némileg itt is csappant a forgalom, a bejelentkezett turisták a rossz időjárásra és családi okokra hivatkozva mondják vissza szállásfoglalásaikat. A vendégek többsége ide Magyarországról érkezik, ezért a vendéglátósok azt sem zárják ki, hogy az anyaországi áradások is befolyásolják az utazási kedvet.

Csökkentették az árakat

Bár a háromszéki panziókban az árvizek, a szeszélyes időjárás és a gazdasági válság ellenére hétvégenként telt ház van, hét közben itt is kevesebb a turista. Daragus Attila, az ANTREC faluturisztikai egyesület Kovászna megyei elnöke a Krónikának elmondta, a körülményekhez képest várakozáson felüli a turistaforgalom. Mint mondta: hétvégeken százszázalékos a kihasználtság, hét közben viszont megcsappant az átutazók száma. Tavaly hétköznapokon több volt a vendég, a tengerpartra menők vagy hazautazók megszálltak egy éjszakára a háromszéki vendégfogadókban, de idén kevesebben költenek erre.

A kedvezőtlen időjárás rontja a turizmus esélyeit, esőben, árvízkor nehezebben indulnak útnak a turisták, ilyen körülmények között a vendéglátók egyetlen esélye, ha a lehető legkedvezőbb árért kínálják szolgáltatásaikat – vélte Daragus. Elmondta, a háromszéki panziótulajdonosok a tavalyhoz képest átlag öt százalékkal csökkentették az árakat.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 16., hétfő

Forró napokkal indul a hét, de hamarosan picit enyhül a hőség

Továbbra is meleg lesz az idő az ország legnagyobb részén a következő időszakban, csapadékra inkább június 18-a körül és 25-e után lehet számítani – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Forró napokkal indul a hét, de hamarosan picit enyhül a hőség
2025. június 16., hétfő

Nagy műszaki kihívások elé állítja a kivitelezőt a Gyergyószékről induló autópálya-szakasz

A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) hétfőn kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Gyergyóditró és Grințieș közötti (2A jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására adta hírül az Agerpres hírügynökség.

Nagy műszaki kihívások elé állítja a kivitelezőt a Gyergyószékről induló autópálya-szakasz
2025. június 16., hétfő

A hétvégén is bőven akadt dolguk a hegyimentőknek

Az elmúlt 24 órában 17 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 18 személynek nyújtottak segítséget – számolt be hétfőn a Facebook-oldalán a Salvamont.

A hétvégén is bőven akadt dolguk a hegyimentőknek
2025. június 16., hétfő

A csendőröknek kellett elkergetniük a ház udvarán fára felmászott medvét az egyik erdélyi településen

A csendőröknek kellett elkergetniük vasárnap este egy medvebocsot, amely egy ház udvarán álló fára mászott fel a Fehér megyei Felsővidrához tartozó Mărtești faluban.

A csendőröknek kellett elkergetniük a ház udvarán fára felmászott medvét az egyik erdélyi településen
2025. június 16., hétfő

Újraindult a vízszolgáltatás Dicsőszentmártonban, sótalanító berendezést vásárolnak

Bár újraindult a dicsőszentmártoni vízmű, az általa szolgáltatott víz nem iható – derült ki vasárnap este.

Újraindult a vízszolgáltatás Dicsőszentmártonban, sótalanító berendezést vásárolnak
2025. június 15., vasárnap

Tovább nőtt a Kis-Küküllő vizének sótartalma Balázsfalvánál

A vasárnapi mérések szerint tovább nőtt a Kis-Küküllő vizének sótartalma Balázsfalvánál, de a Nagy-Küküllő mihálcfalvi és a Maros gyulafehérvári szakaszán is a megengedettnél magasabb értékeket mértek.

Tovább nőtt a Kis-Küküllő vizének sótartalma Balázsfalvánál
2025. június 15., vasárnap

Szokatlan módszerrel tartanák távol a medvéket egy erdélyi településen

Egyedülálló módszert próbál ki a Brassó megyei Barcarozsnyó önkormányzata, hogy távolt tartsa a medvéket a településtől. Brassó megyében ugyanis nagyon gyakori a nagyvad felbukkanása a lakott településeken és a települések közelében.

Szokatlan módszerrel tartanák távol a medvéket egy erdélyi településen
2025. június 14., szombat

Fechet Parajdon: Magyarországra is átjut a Marossal a továbbra is nagyon magas sókoncentráció

Továbbra is aggasztóan magas a sókoncentráció mind a Korond-patak és a Kis-Küküllő, mind a Nagy-Küküllő és a Maros vizében – nyilatkozta szombaton Parajdon Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter.

Fechet Parajdon: Magyarországra is átjut a Marossal a továbbra is nagyon magas sókoncentráció
2025. június 14., szombat

Mága Zoltán 24 tonna segélyt vitt az árvízkárosultaknak a háromszéki Nagyborosnyóra

Mága Zoltán magyarországi hegedűművész 24 tonna segélyt adományozott szombaton a háromszéki Nagyborosnyón élő árvízkárosult családoknak.

Mága Zoltán 24 tonna segélyt vitt az árvízkárosultaknak a háromszéki Nagyborosnyóra
2025. június 14., szombat

Nem pánikkeltés, hanem realitás: „ez a szennyezés olyan, mint a ciáné”, elpusztul az élővilág a só miatt

Nagyon rossz jövőképre kell felkészülni a Kis-Küküllő mentén szakértők szerint, mivel nem lehet eltüntetni a vizekbe, altalajba bejutott brutális sómennyiséget a természetből.

Nem pánikkeltés, hanem realitás: „ez a szennyezés olyan, mint a ciáné”, elpusztul az élővilág a só miatt