A rászorulók iránti odafigyelésen, az adakozás nemes gesztusán túl közösségkovácsoló ereje is van a Magyarok kenyere programnak, azon belül a búzaösszeöntés ünnepének – vallják az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének képviselői.
Kitárja kapuit augusztus 21-én az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány kolozsvári székháza, ahol az érdeklődők vezetett sétán tekinthetik meg a Melodyként emlegetett, gyönyörűen felújított egykori Központi Szállót.
Már öt hónapja felfüggesztették a Szatmárnémeti–Óvári közötti aszfaltcsík versenytárgyalását, így egyhamar nem remélhetünk előrelépést az első olyan gyorsforgalmi úton, amely átlépi a magyar–román határt.
Hosszú hétvégéjük lesz Romániában a közalkalmazottaknak Nagyboldogasszony ünnepe alkalmából, mivel a kormány pihenőnappal kötötte össze az augusztus 15-i munkaszüneti napot a hétvégével.
Őrizetbe vette a rendőrség azt a 23 éves felsőszelistyei fiatalembert, aki egy családi veszekedést követően a helyszínre kiérkező rendőrökre is rátámadt, a rend őrei végül egy pisztolylövéssel tudták ártalmatlanítani.
Erdély legnagyobb méhészeti fórumára, a Csíkszeredában megrendezendő Nektária Székelyföldi Mézversenyre várják augusztus 30-ig az erdélyi méhészek benevezését.
Újabb sárga és narancssárga jelzésű hőségriasztásokat adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). Ezek erdélyi, olténiai, munténiai és partiumi területekre érvényesek a következő három nap.
Őshonos pisztrángokat telepít vissza hegyi folyókba a Romsilva állami erdészet, a napokban Beszterce-Naszód megyében engedtek szabadon mintegy 1000 kis halat két folyóban.
Akár börtönbüntetést is kaphat az a Hargita megyei gépkocsivezető, aki terepjárójával figyelmetlenségből megsebesített egy legelésző tehenet Gyimesfelsőlokon.
Gombászó férfira támadt egy medve az erdélyi Hargita megyében, Csatószeg település közelében, az áldozat több sérüléssel került kórházba, állapota stabil – számolt be szerdán az Agerpres hírügynökség.
A szilágysági Vérvölgy kézműves táborába toppantunk be a napokban, ahol a környékbeli magyar településeken elterjedt nyári bibliahét eseményein túl a gyerekek érdekes kézműves foglalkozásokba kóstolhatnak bele Süle Erika pedagógus vezetésével.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) másodfokú, vagyis narancssárga, illetve elsőfokú, azaz sárga hőségriasztást adott ki a szerdai napra – a Bánság, a Partium és több erdélyi megye is érintett.
A tűzoltóknak csak kedden sikerült eloltaniuk a Szeben megyei Szebenjuharos (Păltiniş) üdülőtelep környékén hétfőn kitört tüzet, amit egy szakadékba zuhant kvad idézett elő.
Restaurálják a borosjenői várkastély eddigi felújítása során talált értékes leletegyüttest, ennek érdekében ősszel újabb munka kezdődik a partiumi erődített kastélyban – közölte kedden Călin Abrudan, az Arad megyei város polgármestere.
Zárjegy nélküli elektromos cigarettacsomagokat akart átcsempészni a magyar-román határon két román férfi, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) eljárást indított ellenük.
Az Arad megyei határrendészek kedden a nagylaki határátkelőknél 40 szíriai, iráni, iraki és törökországi bevándorlót füleltek le, akik két kamionba rejtőzve próbáltak meg átszökni Magyarországra, hogy onnan továbbmenjenek Nyugat-Európába.
Nemi erőszak gyanúja merült fel korábban azzal a csendőrrel kapcsolatban, aki a szolgálati fegyverével követett el öngyilkosságot hétfőn Temesváron.
A Kolozsvári Magyar Napok a mi szemléletünkben nem egy sajátos ifjúsági vagy zenei fesztivál, hanem ennél kicsit másabb, kicsit talán több – jelentette ki Gergely Balázs főszervező.