Autósorok kígyóznak szombat délután több határátkelőhelyen, a Romániából Magyarországra autóval közlekedő sofőröknek akár másfél órát is várniuk kell az átkelésre.
Szombat estig légköri instabilitásra kell számítani az ország húsz megyéjében – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Ezer – Erdélyből, Magyarországról és Kárpátaljáról érkező – református fiatal részvételével tartották a Hargita megyei Zeteváralján az Ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE) által hatodik alkalommal szervezett, Válts irányt! elnevezésű fesztivált.
Újabb Bihar megyei körgyűrűt adtak át a forgalomnak: a szombaton reggel 9 órakor megnyitott nagyürögdi elkerülő út a Nagyvárad és Arad között autózókat segíti a gyorsabb haladásban.
Elkezdődött a Magyar Egyházzenei Biennálé pénteken Kolozsváron. Az augusztus 21-ig tartó eseménysorozat a kortárs magyar egyházi zene és a vallási közösségek, nagyközönség közötti kapcsolatot hivatott ösztönözni.
Megtöltené élettel a község létesítményeit, személyes és szakmai fejlődés lehetőségét nyújtaná a fiataloknak az a csapat, amely megpályázta Kalotaszentkirály számára az Európai Ifjúsági Falu címet.
Változatlanul sok a gond a romániai élelmiszer-feldolgozó cégek háza táján. Az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság 2,1 millió lejre bírságolt egy országos razzia során.
A kolozsvári közlekedési vállalat (CTP) arra figyelmeztet, hogy nemrég a nevüket felhasználva hamis utazási kártya jelent meg Facebookon, fél évig korlátlan használatot kínálva mindössze 12 lejért.
Az Erdélyi Református Egyházkerület püspökének, Kató Bélának a felszólítására lemondott Vincze Minya István kalotaszegi esperes, miután a párizsi olimpiamegnyitó kapcsán súlyosan bántó kijelentéseket tett az LMBTQ-közösség tagjaira.
Pénteken még a korábbi napokban tapasztalt rekkenő hőségnél is magasabb hőmérsékleti értékekre kell készülni az ország számos vidékén, sárga, narancssárga és vörös riasztás is érvényben van.
A húsmarhatartás mellett döntött három évvel ezelőtt az a fiatal torockói házaspár, akik a gazdálkodást nem nyűgnek, hanem életformának tekintik. Riportunkban Bátori Erika és Both Lénárd állattelepére látogatunk el.
Bár eredetileg augusztus elsején szerették volna megnyitni a turisták előtt a felújított szászkézdi parasztvárat, a munkálatok bürokratikus átvételének késése miatt ezt leghamarabb csak szeptember elsején tehetik meg.
Az új tanévben folytatódik az elmúlt iskolai évben először megszervezett, a pedagógusokat és leendő tanárokat a versenyvizsgára felkészítő program.
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el csütörtökön az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) Olténia és Erdély több folyóvizére.
Felszentelték és megáldották csütörtökön, Nagyboldogasszony ünnepén a Kolozsvár belvárosába, a piarista templom elé visszaállított Mária-oszlopot, Erdély második legrégebbi köztéri emlékművét.
Öt napon át ünnepli Bihar megye magyarsága az államalapítás ünnepét.
A Házsongárd Alapítvány szeretettel várja az érdeklődőket az Atlas Házsongárd című kiállítás megnyitójára augusztus 16-án, csütörtökön 15 órakor Kolozsváron, a Szabók tornya kiállítóterében.
Első-, másod- és harmadfokú hőségriasztást adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat az ország nagy részére.