A hosszú hétvégén nagy torlódások várhatók a magyar–román határon is
Fotó: Borbély Fanni
Hosszú hétvégéjük lesz Romániában a közalkalmazottaknak Nagyboldogasszony ünnepe alkalmából, mivel a kormány pihenőnappal kötötte össze az augusztus 15-i csütörtöki munkaszüneti napot a hétvégével.
A nagyobb bevásárlóközpontok vasárnapi nyitvatartás szerint működnek, a szaküzletek és a kisebb boltok általában nem nyitnak ki a négynapos hétvégén.
Ebben az időszakban tömegesen utaznak Romániába, vagy térnek vissza a külföldön élő, de nyári szabadságuk idején hazalátogató román állampolgárok. Már az elmúlt hétvégén is több mint félmillió utas lépte át Románia határait naponta. A hatóságok szerint elsősorban a magyar és a bolgár határszakaszon várható nagy torlódás a következő napokban. Azt tanácsolják az utasoknak, hogy indulás előtt ellenőrizzék irataik érvényességét, és az e célból működtetett internetes oldalon tájékozódva válasszanak olyan határátkelőt, ahol kisebb a várakozási idő.
Az idei hosszú hétvégékről tavaly decemberben hozott határozatot a román kormány. Az augusztus 14-i pihenőnapot augusztus 31-ig túlórázással kell ledolgozni a közszférában. A kormányhatározat nem érvényes a megszakítás nélküli tevékenységeket ellátó közalkalmazottak munkarendjére, valamint azokra a bírákra és ügyészekre, akiknek augusztus 16-ára kitűzött tárgyalásuk van. A Mária mennybevételeként ismert vallási ünnep 2008 óta hivatalos munkaszüneti nap Romániában, ahol – húsvét és pünkösd vasárnapját is beleértve – 15 hivatalos munkaszüneti nap szerepel a munka törvénykönyvében.
A kolozsvári Kétágú-templom tornyában működő Hóstáti Múzeumba látogattunk el a Gazdaszemmel sorozat e heti videós riportjában.
Van-e logika Donald Trumpnak, az Amerikai Egyesült Államok elnökének a vonalvezetésében? A Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa udvarán tartott kedd délutáni pódiumbeszélgetés résztvevői szerint nem könnyű ezt felfedezni, de minden bizonnyal van.
Nagyon sok összetevője van annak, hogy a külhoni magyarok többsége a Fidesz-KDNP-t támogatja, ugyanakkor igazságtalan és alaptalan elmarasztalni őket amiatt, hogy részt vesznek a magyarországi választáson – hangzott el a Kolozsvári Magyar Napokon.
Munkagépekből mintegy 2000 liter gázolajat lopott el az az öt Bihar megyei fiatal, akik ellen minősített lopás vádjával nyomoz a rendőrség. Valamennyiüket őrizetbe vették.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) Fehér, Kolozs és Szeben megyei folyókra.
A fiatalok közösségei rendkívül fontosak, mert ők jelentik a jövőt, a cserkészet, a cserkészmozgalom pedig nagyon sok pozitív élményt és gyakorlati tapasztalatot ad a fiatalok számára – hangsúlyozta a közmédiának nyilatkozva Sulyok Tamás államfő.
Szíriai születésű kolozsvári városi közgyűlési tag vette védelmébe a feszületet, miután szerinte a nemrég lezajlott Untold fesztiválon egy fellépő meggyalázta a feszületet.
Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfő este a Kolozsvári Magyar Napok nyitógáláján mondott beszédet a Kolozsvári Magyar Operában. Az ünnepséget követően a Krónika munkatársának nyilatkozott arról, hogy milyen élményekkel tér vissza az anyaországba.
A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.
Kigyulladt egy üzlethelyiség tetőszerkezet keddre virradóra Parajdon. A lángok két közeli vegyesboltban és egy tömbház két lakásában is károkat okoztak – számolt be a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
szóljon hozzá!