Feljelentést tesz az Új Jobboldal (Noua Dreaptă) nevű, szélsőséges román ifjúsági szervezet Sepsiszentgyörgyön „randalírozó” tagjai ellen az Erdélyi Magyar Néppárt.
Egyelőre nagy a csend a Maros megyei Gyulakutára tervezett gyorsindítású gázturbinás hőerőmű körül, melynek építésében ez év június 17-én egyezett meg a bukaresti ELCEN Rt. és a japán Marubeni cég.
Egységes fellépésre szólították fel Románia lakosságát és a jogállam biztosítását követelték hétfőn a pungeşti-i tüntetőkkel szolidaritást vállaló és a palagáz-kitermelés ellen tiltakozó nagyváradiak.
Felszállás közben zuhant le egy Cessna sportrepülőgép kedden 11 óra előtt néhány perccel Marosvásárhely határában. A pilóta apró sebekkel megúszta, a gép viszont mintegy 70 százalékban kiégett.
Csakis a románokkal összefogva, az etnikai vonatkozások helyett a gazdasági szempontokat hangsúlyozva érhető el a helyi autonómia – ez volt a konklúziója a Szatmári Híd Egyesület által Szatmárnémetiben szervezett autonómiakonferencia első napjának.
A kolozsvári repülőtér és a szamosfalvi vasútállomás összekötését tervezi a kolozsvári légikikötő vezetése egy európai uniós forrásokból is finanszírozott infrastruktúrafejlesztő program keretében.
A kormány támogatást nyújthat a távhőszolgáltatással kapcsolatos gondokkal küszködő önkormányzatoknak – jelentette be hétfőn Liviu Dragnea közigazgatásért felelős miniszterelnök-helyettes.
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) továbbra is azt szorgalmazza, hogy az erdélyi magyar pártok koalíciója állítson jelöltlistát a 2014 májusában tartandó európai parlamenti választásokon.
Több erdélyi üdülőtelepen beindult hétvégétől a síszezon, a téli sportok kedvelőit számos újdonsággal várják az elmúlt hónapok beruházásai nyomán.
Hivatalos jelentésre csak januárban lehet számítani, de úgy tűnik, hogy pozitív tapasztalattal távozott Nagyváradról a Partiumi Keresztény Egyetemet felmérő négytagú európai uniós oktatási bizottság.
Száztíz kilométer utat aszfaltoznak újra Háromszéken, a munkálatok költségeinek egy részét bankhitelből fedezik. A megyei önkormányzat ugyanis rábólintott a kölcsönhöz szükséges előszerződés megkötésére.
Nem lehetett megtiltani az Új Jobboldal tagjainak, hogy Sepsiszentgyörgyön ünnepeljenek, azonban a „csendőgyalázó magyar szélsőségeseknek” nem volt mit keresniük a téren – jelentette ki hétfőn Dumitru Marinescu Kovászna megyei prefektus.
Törvénytelenül vette őrizetbe az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) Borboly Csabát, a Hargita Megyei Tanács elnökét – állítja az RMDSZ-es elöljáró védőügyvédje, Sergiu Bogdan.
Több marosvásárhelyi tanintézet homlokzatára is felkerültek az oktatási intézmények nevét tartalmazó kétnyelvű táblák.
A Marosvásárhelyi Táblabíróságon emelt vádat Majeczki Izabella gyergyószentmiklósi főügyész, ennek élettársa, Szabó Tamás Károly, illetve Sándor Pongrác vállalkozó ellen az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA).
Az első és második világháborúban elesett 182 helybéli hősnek állítottak emléket Székelykeresztúron, a Györfi Sándor karcagi szobrászművész által faragott Székely sirató emlékművet szombat délben avatták fel.
Telt ház előtt mutatták be péntek este Csíkszeredában az Egy falatnyi Erdély című, könyvbemutatóval és festménykiállítással egybekötött fotótárlatot, amelyen Bálint Zsigmond és fia, Bálint László alkotásait ismerhették meg a résztvevők.
Konszenzust kell teremteni nemzetpolitikai kérdésekben, és már vannak is arra utaló jelek, hogy el lehet mozdulni ebbe az irányba – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke Szilágycsehben, a Miért hétvégi nemzetpolitikai konferenciáján.