Sepsiszentgyörgyé lesz a Bodok Szálló

Sepsiszentgyörgyé lesz a Bodok Szálló

Mostmár biztosra vehető, hogy a sepsiszentgyörgyi önkormányzat tulajdonába kerül a megyeszékhely központjában található Bodok Szálló – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Antal Árpád polgármester.

2014. június 05., csütörtök

„Egyetemesedik” a Szent László Napok

Napról napra bővül az idei Szent László Napok programja, amelynek egy része már most elérhető a nagyváradi eseménysorozat honlapján – vezette fel a csütörtöki sajtótájékoztatót Mihálka Melinda, a június 26–29. között esedékes rendezvény programfelelőse.

„Egyetemesedik” a Szent László Napok
„Egyetemesedik” a Szent László Napok
2014. június 05., csütörtök

„Egyetemesedik” a Szent László Napok

2014. június 05., csütörtök

Megreformálnák a gyermekegészségügyet

Románia még mindig hiányosságokkal bír a kiskorúak egészséghez való jogának biztosításában, és bár a törvényi keret megfelel a nemzetközi elvárásoknak, a gyakorlatba ültetéssel problémák vannak – mondta csütörtöki váradi sajtótájékoztatóján Biró Rozália.

Megreformálnák a gyermekegészségügyet
Megreformálnák a gyermekegészségügyet
2014. június 05., csütörtök

Megreformálnák a gyermekegészségügyet

2014. június 05., csütörtök

Áder János is ellátogat a csíksomlyói búcsúra

Áder János is részt vesz a szombati csíksomlyói pünkösdi búcsú ünnepi szentmiséjén. Magyarország köztársasági elnöke pénteken repülővel érkezik Marosvásárhelyre, ahonnan a csíkszeredai főkonzullal utazik Csíkszeredába.

Áder János is ellátogat a csíksomlyói búcsúra
2014. június 05., csütörtök

Magyarországi diákokat szállító autóbuszok ütköztek Gyulafehérvár határában

Kiengedték a gyulafehérvári kórházból a gyulai Implom József Általános Iskola balesetben sérült 12 általános iskolás tanulóját és egy velük utazó felnőttet. Mindenki az útiterv szerinti nagyenyedi szálláshelyen tartózkodik.

Magyarországi diákokat szállító autóbuszok ütköztek Gyulafehérvár határában
2014. június 04., szerda

Megkerülték a magyar egyházakat

Érthetetlen az erdélyi magyar történelmi egyházak képviselői számára, hogy a korábbi tárgyalások ellenére az oktatási tárca miért csak az ortodox egyházzal kötött megállapodást az iskolai vallásoktatásról. A magyar illetékesek közös fellépést sürgetnek. 

Megkerülték a magyar egyházakat
Megkerülték a magyar egyházakat
2014. június 04., szerda

Megkerülték a magyar egyházakat

2014. június 04., szerda

Késik a szentgyörgyi vízhálózat felújítása

Az eredeti tervekhez képest mintegy féléves csúszással számol a Sepsiszentgyörgy vízhálózatának és csatornarendszerének bővítésével, illetve korszerűsítésével megbízott konzorcium, amely immár majdnem két éve nekilátott a projekt kivitelezésének.

Késik a szentgyörgyi vízhálózat felújítása
2014. június 04., szerda

Kétnyelvű a szentgyörgyi állomás

Néhány hónapos késéssel kihelyezték a kétnyelvű feliratokat a sepsiszentgyörgyi vasútállomáson.

Kétnyelvű a szentgyörgyi állomás
Kétnyelvű a szentgyörgyi állomás
2014. június 04., szerda

Kétnyelvű a szentgyörgyi állomás

2014. június 04., szerda

Zárolták Érmihályfalva számláit félmillió eurós adósság miatt

Zárolták az érmihályfalvi önkormányzat kereskedelmi és kincstári számláját, miután végrehajtó követeli a hivatal többéves, a büntetőkamatokkal immár 460 ezer euróra duzzadt tartozását az egykori Vegyépszer Zrt. és a Carpat-Bau által végzett munkálatokért.

Zárolták Érmihályfalva számláit félmillió eurós adósság miatt
2014. június 04., szerda

Feltérképezik a Székelyföld lehetőségeit

Cselekvési alternatívák Székelyföldön címmel szervez térségfejlesztési konferenciát és műhelygyakorlatot Sepsiszentgyörgyön a Domokos Géza Egyesület. 

Feltérképezik a Székelyföld lehetőségeit
2014. június 04., szerda

Nyílt vita a gyergyói RMDSZ-ben

Nyílt vita zajlik a gyergyószéki RMDSZ berkeiben annak kapcsán, hogy a szervezet kit jelöljön a Hargita Megyei Tanács alelnöki posztjára, miután Petres Sándor alprefektusi kinevezése után a tisztség megüresedett. 

Nyílt vita a gyergyói RMDSZ-ben
Nyílt vita a gyergyói RMDSZ-ben
2014. június 04., szerda

Nyílt vita a gyergyói RMDSZ-ben

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

2014. június 04., szerda

Zsúfolt nyarat ígér a Magyar Ifjúsági Tanács

Rendkívül gazdag programokkal készülnek a nyárra az erdélyi magyar ifjúsági szervezetek – jelentette be szerdai kolozsvári sajtótájékoztatóján Fancsali Barna, a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) elnöke. 

Zsúfolt nyarat ígér a Magyar Ifjúsági Tanács
2014. június 04., szerda

Összefogást sürgettek a nemzeti összetartozás napján

Erdély és a Partium több településén megemlékeztek szerda délután a trianoni békeszerződés 94 évvel ezelőtti aláírásához kötődően a nemzeti összetartozás napjáról.

Összefogást sürgettek a nemzeti összetartozás napján
2014. június 04., szerda

Kelemen Hunor a magyarok jogairól: csalódni fog, aki nagy áttörésre számít Erdélyben

A magyarok jogaiért folytatott küzdelem során nehéz partnereket találni Romániában, a nagy áttörés, amiről sokan álmodoznak, nem következik be. Apró munka van, téglát téglára téve lehet építkezni – mondta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen Hunor a magyarok jogairól: csalódni fog, aki nagy áttörésre számít Erdélyben
2014. június 03., kedd

Erdély-szerte az összetartozást ünneplik

Erdély-szerte megemlékeznek szerdán a trianoni békeszerződés aláírásához kötődően a nemzeti összetartozás napjáról.

Erdély-szerte az összetartozást ünneplik
2014. június 03., kedd

Átvenné a szentgyörgyi kutyamenhelyet a köztisztasági vállalat

A köztisztasági vállalat vállalkozna Sepsiszentgyörgyön a helyi kutyamenhely működtetésére. A telepet a 2009-es alapítása óta a város megbízásából gondozó Nez Perce alapítvány vezetője külföldre költözött, ezért nem tudták jól ellátni a fealadatot.

Átvenné a szentgyörgyi kutyamenhelyet a köztisztasági vállalat
2014. június 03., kedd

Szigorították a fakivágásokra vonatkozó jogszabályt

A képviselőház megszavazta a környezetvédelmi törvény módosítását, amely a jelenlegi jogszabályt szigorítja azzal, hogy a városi polgármesteri hivatalok számára kötelezővé tenné a megyei környezetvédelmi hatóságok bevonását fakivágás-tervezés esetén.

Szigorították a fakivágásokra vonatkozó jogszabályt
2014. június 03., kedd

Vetró-ügy: „beismerő vallomást” tett a csendőrség

Nem kell kifizetnie Vetró-Bodoni András kézdivásárhelyi szobrászművésznek a marosvásárhelyi székely szabadság napján való állítólagos részvételéért kilátásba helyezett hatalmas pénzbírságot, a csendőrség ugyanis visszavonta a büntető jegyzőkönyvet.

Vetró-ügy: „beismerő vallomást” tett a csendőrség