Zavartalan határátkelés

Nem jelent biztonsági kockázatot a könnyített ellenőrzés. Elégedettek a január elsején bevezetett, egymegállásos-személyikártyás határátlépéssel a román és magyar határőrség országos parancsnokai. Nelu Pop főkvesztor és Bendek József vezérőrnagy csütörtökön Nagyváradon találkozott, majd ellenőrizték a borsi átkelőhelyen, hogyan zajlik az útiokmányok vizsgálata. Pop és Bendek egyúttal aláírta azt a megállapodást, amely szentesíti a négy napja gyakorlatilag érvényben levő egymegállásos határátkelést.

2007. január 05., 00:002007. január 05., 00:00

Nelu Pop elmondta: a határátkelést illetően három vonatkozásban történt előrelépés. Egyrészt 70 százalékkal csökkent a várakozási idő, az állampolgároknak csak egyszer kell megállniuk, valamint a személyi kártya használata is növeli a szabadság érzetét. „Az új típusú ellenőrzéssel a két ország biztonsága nem csökkent, a határrendészet az állambiztonsági szervekkel és a rendőrséggel ezentúl is tartja a kapcsolatot – hangsúlyozta a román határőrség országos parancsnoka. – Rendszeresen frissítjük az adatbázisainkat, így január elseje óta csak a borsi határátkelőnél 13 körözött személyt fogtunk el és további 31 esetben akadályoztuk meg, hogy határátkelési tilalommal sújtott személyek lépjék át a határt.”
A román határőrség ezzel egyidőben erősíti az Európai Unió külső határának számító szakaszain az ellenőrzést, ezért Temesváron Szerbiával, Galacon pedig Moldova Köztársasággal működtetnek közösen határrendészeti központot, ez utóbbi helyre az ukrán kollégákat is várják. Bendek József, aki az Európai Unió külső határaiért felelős Frontex nevű szervezetnek is vezetője, hozzátette: az uniós határrendészet Temesváron egy külső egység létrehozását is tervezi, hogy a kelet-nyugati migrációs vonalak mentén erősítse az ellenőrzést. A rövid nyilatkozatok után a két parancsnok aláírta a megállapodást, amelyben az egymegállásos, könnyített, közös ellenőrzés részleteit rögzítették, majd terepszemlét tartottak előbb az ártándi, majd a borsi határátkelőnél.
A vámosok által korábban használt piros fülkék üresen állnak, de a számítógépek átszállítása, a felszerelések átköltöztetése a belső vámudvarokba január 17-én zárul le. A vámosok irodáit a határrendészet vette át, a határőrök által használt tornyos épület, az állategészségügyi rendelő szobáit pedig ideiglenesen bezárják. „Az állategészségügyi rendelőt nem lehet teljesen felszámolni, mert bármikor szükség lehet rá, például ragályos betegség terjedése esetén az uniós jogszabályok is megkövetelik a szigorított határellenőrzést és vámolást” – magyarázta Mircea Chiorean, a nagyváradi határrendészet szóvivője.
A vám megszüntetése a román-magyar határ mentén egyúttal azt is jelentette, hogy 470 vámosnak megszűnt a munkahelye. Novemberben a vámosok sztrájkot is szerveztek, ezzel annyit sikerült elérniük, hogy egy részüknek megmaradt ugyan a munkahelye, ám többségüknek menniük kellett. Aki tehette, nyugdíjba vonult, vagy más munkahelyet keresett magának. Miután a jövedéki adó adminisztrálása januártól átkerült a vámhivatalok hatáskörébe, a Kolozsvári Regionális Vámhivatalban 83 újonnan létrehozott állásra hirdettek versenyvizsgát. „A 83 helyre 167 ember versenyvizsgázott, akinek sikerült a vizsgája, az már el is foglalta munkahelyét, akinek nem, az tartalékállományban várja, hogy közalkalmazottként valahol munkát kapjon” – nyilatkozta Pãstorel Þarãlungã, a Kolozsvári Regionális Vámhivatal szóvivője.
A nagyváradi vámra alig lehet ráismerni. Az ablakocskák előtt, ahol korábban a vámolásra váró szállítmányok irathalmazait kezükben tartó emberek álltak sorba, ma síri csend honol. „Ötven alkalmazott dolgozik itt, de a munka nagyon megcsappant – mondta Dan Bege, a nagyváradi vám váltásfelelőse. – Jelenleg egyetlen teherautó sem áll az udvaron, mert már csak az Európai Unión kívülről érkező árukat kell elvámoltatni.” A repülőtereken megmaradtak a vámhivatalok, a nagyváradin 20 vámos teljesít szolgálatot. Tavaly a vámolt áru mennyiségének 7 százaléka érkezett az Európai Unión kívül eső területekről.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 20., péntek

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben

Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben
2025. június 20., péntek

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása

A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása
2025. június 20., péntek

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon

Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon
2025. június 20., péntek

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján

Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján
2025. június 20., péntek

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán

Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán
2025. június 20., péntek

Érettségi Erdélyben: Kolozs megyében a legmagasabb, Hargita megyében a legalacsonyabb az átmenési arány

A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.

Érettségi Erdélyben: Kolozs megyében a legmagasabb, Hargita megyében a legalacsonyabb az átmenési arány
2025. június 20., péntek

Hamarosan igényelhetik a parajdi idegenforgalmi cégek a de minimis támogatást

A parajdi bányakatasztrófa miatt ellehetetlenült helyi idegenforgalmi vállalkozások június végétől igényelhetik a fennmaradásukat segítő de minimis – azaz csekély összegű – támogatást – jelentette be pénteken a gazdasági minisztérium.

Hamarosan igényelhetik a parajdi idegenforgalmi cégek a de minimis támogatást
2025. június 20., péntek

Medve támadt egy emberre a Székelyföldön, az áldozat megsebesült

A belügyminisztérium alárendeltségében működő légi főfelügyelőség Facebook-oldalán csütörtök este közzétett tájékoztatás szerint a medvetámadás Papolc térségében történt, a sérültet a rohammentő-szolgálat (SMURD) helikopterével szállítottak kórházba.

Medve támadt egy emberre a Székelyföldön, az áldozat megsebesült
2025. június 19., csütörtök

Csángó származású író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat

Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Csángó származású író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat
2025. június 19., csütörtök

Új falképeket találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során

Két új falképet találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során, az ábrázolások az egykor fontos tárgyalások helyszínéül szolgáló Országház-teremben bukkantak elő a vakolat alól.

Új falképeket találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során