Fotó: Thomas Campean
A holokauszt kutatásával foglalkozó romániai Elie Wiesel Intézet az Agerpres hírügynökség által közzétett közleményben szólította fel a román hatóságokat, hogy járjanak el a háborús bűnösök kultuszának felélesztési kísérleteivel szemben.
2018. február 20., 13:052018. február 20., 13:05
Az intézet arra hivatkozva kérte ezt, hogy a hét végén Nagyváradon filmvetítéssel emlékeztek Wass Albertre, az író születésének 110. és halálának 20. évfordulója alkalmából – írja az MTI.
Az Elie Wiesel Intézet arra emlékeztetett, hogy egy 2002-ben elfogadott sürgősségi kormányrendelet betiltotta a fasiszta, legionárius, rasszista vagy idegengyűlölő szervezeteket, szimbólumokat és megnyilvánulásokat, bűncselekménynek nyilvánította a tömeggyilkosságokért vagy háborús bűnökért elítélt személyek kultuszát. Megállapította, hogy e tilalom ellenére léteznek még Romániában olyan utcák, jogi személyek és közterületen elhelyezett emlékművek, amelyek emberiesség ellen elkövetett vagy háborús bűnökért elítélt személyek nevét viselik, vagy nekik állítanak emléket.
Még ha Romániában nem is tartanak megemlékezéseket, a szélsőjobboldal meghatározó alakjainak, amiként ez Bulgáriában történt az elmúlt hét végén, és nem is próbálják magas rangú állami tisztségviselők relativizálni a zsidók második világháborúbeli tragédiáját, amiként ez nemrég Lengyelországban történt,
– áll az intézet közleményében.
Nagyváradon szombaton az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közös szervezésében vetítették le szombaton az Adjátok vissza a hegyeimet című dokumentumfilmet. Amint Csomortányi István, az EMNP Bihar megyei szervezetének elnöke az MTI-nek elmondta,
Az erdélyi arisztokrata családból származó Wass Albertet azzal vádolták meg a korabeli román hatóságok, hogy több ember kivégzésére bujtotta fel az 1940-ben Észak-Erdélybe bevonuló magyar hadsereget. Az írót és apját 1946-ban háborús bűnök elkövetése miatt egy kolozsvári népbíróság távollétében halálra ítélte. Wass Albert a háború után nem tért vissza Erdélybe, 1951-től az Amerikai Egyesült Államokban telepedett le. A kommunista román hatóságok kiadatási kérelmét az amerikai igazságügyi minisztérium több rendben is megvizsgálta, és megalapozatlannak találván elutasította.
A gyergyószentmiklósi ügyészség 2013-ban gyergyószentmiklósi és gyergyócsomafalvi magyar értelmiségieket vizsgált ki Wass Alberthez kapcsolódó rendezvények szervezése miatt, de nem indított bűnvádi eljárást az érintettek ellen.
Amint arról beszámoltunk, a napokban arra figyelmeztette a Kovászna megyei rendőrség a háromszéki magyar napilapokat, hogy bűncselekménynek minősülhet a múlt szombaton Sepsiszentgyörgyön lezajlott Wass Albert-megemlékezés népszerűsítése.
Arra figyelmeztette a Kovászna megyei rendőrség a háromszéki magyar napilapokat, hogy bűncselekménynek minősülhet a múlt szombaton Sepsiszentgyörgyön lezajlott Wass Albert-megemlékezés népszerűsítése.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
A levegőben lóg a kolozsvári metró építése, mivel az önkormányzat sem a finanszírozást nem biztosította, sem a műszaki terveket nem véglegesítette, így építési engedélye sincs – vonta meg a nem túl kecsegtető mérleget a Pro Infrastruktúra Egyesület.
A magyarországi Piramis zenekar által „ihletett” kolozsvári magyar „csövesek” viselkedését, öltözékét, szokásait, lázadását is figyelemmel követte a kommunizmus idején a romániai titkosszolgálat, a Securitate.
Az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU) kampánya keretében 10 ezer füst- és szénmonoxid-érzékelőt osztanak szét ingyen az ország majdnem kéttucat megyéjében, alacsony jövedelmű családok keretében.
Bepanaszolta a prefektusnál és a fogyasztóvédelmi felügyelőségnél az áramszolgáltatót Antal Péter pécskai polgármester, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy a hétfő esti vihar okozta meghibásodások egy részét csak szerda reggelre javították meg.
Nincs többé hosszas várakozás, araszolgatás a Bukarest vagy Székelyföld és Kolozsvár között közlekedő sofőrök körében egyik legutáltabbá vált erdélyi városban, Tordán: csütörtökön délután megnyílt a DEx4-es számú gyorsforgalmi út.
Rablás vádjával vettek őrizetbe egy 15 éves nagyváradi fiút, aki egy nagyváradi belvárosi üzlet polcairól csokoládét lopott: menekülés közben dulakodott a biztonsági őrrel, aki sérüléseket szenvedett.
A legnagyobb határon túli magyar írószervezet, az Erdélyi Magyar Írók Ligája új kolozsvári székházból folytatja az erdélyi és magyar irodalom terjesztését és népszerűsítését.
Az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságok szigorítását ígérte szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter, miután részt vett a Transzfogarasi út környékén élő medvék kezeléséről szóló tanácskozáson.
Átadta szerdán a Kovászna megyei Kökösbácsteleken az újabb, adománygyűjtő akcióból származó 16 millió forintos (mintegy 200 ezer lej) támogatását a háromszéki árvízkárosultaknak a Katolikus Karitász.
szóljon hozzá!