Fotó: Gligor Róbert László
Az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) kétezer lejes bírságot rótt ki a Maros megyei tanfelügyelőségre a magyar gyermekek hátrányos megkülönböztetése miatt.
2017. november 10., 14:582017. november 10., 14:58
2017. november 10., 15:012017. november 10., 15:01
A szerdán hozott határozat szövegét a testület juttatta el pénteken az MTI-hez. A tanfelügyelőséget szülői és parlamenti képviselői minőségében panaszolta be Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke amiatt, hogy a 2017-2018-as tanévre kiszabott beiskolázási tervben 169-cel kevesebb kilencedik osztályos helyet szabott meg a magyar tannyelvű osztályokban, mint ahány diák a korábbi tanévben magyarul végezte a nyolcadik osztályt.
A román tannyelvű kilencedik osztályokban ugyanakkor 139-cel több helyet, a német nyelvűekben pedig 18-cal többet biztosított, mint ahányan e nyelveken egy évvel korábban tanultak. A tanfelügyelőség többek között azzal védekezett, hogy így sem teltek be a magyar gyerekek számára fenntartott helyek, mert a nyolcadikot végzettek egy része más megyében vagy román tagozaton folytatta, vagy pedig félbe hagyta a tanulmányait. Az érvet azonban a CNCD nem fogadta el.
Az Asztalos Csaba vezette diszkriminációellenes tanács megállapította, hogy az a 2547 diák, aki román nyelven tanult és iratkozott be a ciklus végi képességfelmérő vizsgára, 3181 kilencedikes hely közül választhatott. Számukra tehát a túlkínálat 25 százalékos volt.
A tanács a tanfelügyelőség által közölt adatokból megállapította, hogy a hátrányos megkülönböztetés a korábbi években is fennállt, és ez kihatással van a térség etnikai arányaira is. Azt idézi ugyanis elő, hogy a magyar gyermekek elvándorolnak Maros megyéből, míg a megye más megyékből is vonzza a román gyermekeket. A testület azt tanácsolta a Maros megyei tanfelügyelőségnek, hogy a továbbiakban járjon el méltányosan a beiskolázási keretek megszabásakor.
Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke az MTI-nek elmondta: 2008-ban egyszer már elmarasztalták ugyanezért a Maros megyei tanfelügyelőséget. Az intézmény akkor megtámadta a bíróságon a határozatukat, de mind első, mind másodfokon elvesztette a pert. Azért róttak ki pénzbírságot is a mostani határozatukban, mert a Maros megyei tanfelügyelőség visszaesőnek számít.
Egy hajléktalan férfi elkötötte az aradi önkormányzat alárendeltségében működő helyi rendőrség egyik járművét, miközben az egyenruhások szolgálatot teljesítettek, majd a gépkocsival másik három autót is megrongált, míg sikerült lekapcsolni.
Ismeretlenek ismét lemázolták Medgyes háromnyelvű helységnévtáblájának magyar és német feliratát, csupán a román felirat maradt érintetlen – közölte kedden az RMDSZ Szeben megyei szervezete.
Több száz fiatal gyűlt össze kedd este a temesvári Opera téren, hogy a romániai elnökválasztás vasárnapi első fordulójának eredménye, és az annak nyomán a közösségi oldalakon erőteljesen megjelenő szélsőjobboldali eszmék ellen fejezték ki tiltakozásukat.
Azzal vádolnak két rendőrt, hogy egy aradi étteremben bántalmaztak egy férfit, és összetörték a telefonját. A verekedős rendőrök ellen bűnvádi eljárást indított az ügyészség.
Holtan találtak egy 50 éves nőt a Kolozs megyei Tordatúr településen; a testén külsérelmi nyomok voltak.
Előzetes letartóztatásba került egy 19 éves fiatalember, miután tetten érték drogok eladása közben – közölte kedden a Bihar megyei rendőrség.
Az Arad megyei határrendészek az elmúlt nap során hat szíriai személyt tartóztattak fel a román–magyar határnál, akik kamionokba rejtőzve próbáltak meg átjutni Magyarországra.
Kalapáccsal akarta tönkre tenni a temesvári szobrokat egy férfi hétfőn, mivel szerinte azok nem románok.
Nagyon erős mainstream ellenes szavazás történt az államfőválasztás első fordulójában, az emberek büntetni akarták a román kormánypártokat – állapította meg a Krónikának Kelemen Hunor, az RMDSZ államfőjelöltje.
A kolozsvári Avram Iancu Nemzetközi Repülőtér hétfőn ünnepélyes keretek között köszöntötte idei hárommilliomodik utasát – tájékoztatott a reptér, rámutatva, hogy immár a második egymást követő évben érték el ezt az utasszámot.
szóljon hozzá!