Medgyes, az egykori szász vásárváros központját úgy alakítanák át, hogy nagyrészt visszakapja egykori kinézetét
Fotó: Szucher Ervin
Negyvenhárom millió lejből újul meg Medgyes történelmi belvárosa, amely részben visszakapja eredeti arculatát. A főtéren kívül az oda vezető kis utcákat is felújítja a Szeben megyei város önkormányzata.
2022. november 15., 19:322022. november 15., 19:32
Ismét „megnyílik” az egykori piactér, ezáltal meg jobban érvényesülnek a körülötte sorakozó patinás épületek a Szeben megyei Medgyesen. A város főtere nagyjából visszakapja eredeti, több évszázados arculatát, amelyet a szocializmus alatt „gyúrtak át” az 1960-as évek „szabványai” szerint. Mint sok más európai városban, Medgyesen is az történt, hogy az önkormányzat a központi park felszámolásáról és a valamikori vásár-, illetve közösségi tér visszaállításáról döntött. A zöldövezetet azonban nem irtják ki teljesen, a tér egyik részében kisebb fás ligetet alakítanak ki.
A városvezetés, amely évek óta kitiltotta a gépkocsiforgalmat a főtérről, vissza szeretné adni a térnek a múlt század közepéig megőrzött piacjellegét. Bár soha nem tudta felvenni a versenyt a jóval nagyobb Brassóval és Nagyszebennel, Medgyes mégis a Királyföld egyik legfontosabb vásárvárosának számított. A 19. század derekán az evangélikus templom középkori védőszentjének, Szent Margitnak a napján tartották a vásárt, amely az egyik legjelentősebb volt Erdélyben.
Ősszel, Szent Mihály napján vászon- és kendervásárt tartottak. Az óvárosban található házak többségének földszintjén üzlethelyiség vagy kézműves műhely működött, a tér északkeleti részén felépített vásárcsarnokban a helyi céhtagok értékesítették portékáikat. Míg 1501-ben hat, 1642-ben huszonnyolc, 1698-ban harminchárom céh működött a városban. A piactér legrégebbi épülete a reneszánsz stílusban épült Schuller ház. A 16. századi épületben az idők során több erdélyi fejedelem is megszállt, egyik országgyűlés alkalmával Báthori Zsigmond. Később fogadóként és sörözőként is működött, jelenleg a Romániai Német Demokrata Fórum székháza.
A főtér azonban nem csak fejedelemválasztások és történelmi személyiségek látogatásai színhelye volt, hanem a nyilvános kivégzéseké és boszorkányégetéseké. Utoljára 1750-ben raktak máglyát a ma már Ferdinánd román király nevét viselő téren.
A főtér, illetve az oda vezető Stephan Ludwig Roth, Petőfi Sándor, Ion Gheorghe Duca és Nicolae Iorga utcákat a Regionális Operacionális Program keretében lehívott 43 millió lejes támogatásból újítják fel. Ez nem csak a térkövezést és aszfaltozást, valamint új utcai bútorzat szerelését feltételezi, hanem a teljes föld alatti infrastruktúra kicserélését, valamint a közvilágítás korszerűsítését is. Gheorghe Roman polgármester elmondása szerint az átalakítási terv hangsúlyt fektet az archeológiai leletek bemutatására, illetve a régi, már nem létező épületfalak, kutak megjelölésére.
A szövetség helyi elnöke szerint ha a főtér nem is kapja vissza teljes egészében eredeti arculatát, mégis jó, hogy felszámolják a szocializmus ideje alatt kialakított központi parkot. „Templomaink, iskolánk mind a főtéren kívülre esnek, mégis örülünk, hogy egy sokkal szellősebb, korhűbb és egyben modernebb városközpontunk lesz” – fejtette ki lapunknak Balázs Botond. Mint mondta, a munkálatok jó esetben 2023 tavaszán kezdődnek, és várhatóan két-három évig tartanak.
Heves vihar csapott le hétfőn este Nagyváradra és környékére, a tomboló elemek a nemrég felújított repülőtér új kerítésének egy darabját is kidöntötték.
Alap-, magiszteri és doktori képzésen összesen 28 ezer helyre várják a jelentkezőket a hétfőn kezdődött nyári felvételi időszakban a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) – tájékoztatta az MTI-t az erdélyi felsőoktatási intézmény.
A Romániában valaha mért legmagasabb éjszakai minimumot mérték vasárnap reggel. Bánsági és partiumi településen volt a legforróbb a hajnal vasárnap és hétfőn.
A rendkívüli hőség miatt további hat megyére – Kolozs, Szilágy, Brassó, Szeben, Kovászna és Maros – terjesztette ki hétfőn a kamionstopot a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR).
Ha egyes érettségizők számára az óvások örömre adtak okot, hiszen átmenő vagy az eredetinél nagyobb jegyet kaptak, mások számára katasztrófát jelentettek. Ez a helyzet egy belényesi diák esetében, aki a Samuil Vulcan Főgimnáziumban végzett.
Kolozs megyében, a Torda és Koppánd közti útszakaszon gázolt el egy gépkocsi egy medvét – számolt be róla a cluj24.ro.
A Bihar megyei rendőrök vizsgálatot indítottak, miután hétfőn két férfit holtan találtak a vasúti síneken Mezőbaj közelében „vasúti balesetre jellemző sérülésekkel”.
A kalotaszegiek gondos gazdái a rájuk bízott örökségnek: odaajándékozták a világnak, és ezzel megsokszorozták, anélkül, hogy elveszítettek volna bármit is – hangoztatta a Magyarság Házának igazgatója vasárnap Bánffyhunyadon.
Bűnvádi eljárás indult, miután meghalt szombat este a 36 éves négyfalui férfi, akire egy rendőr rálőtt, mert az baltával támadt egy csendőrre.
Égő cigaretta okozta a szatmárnémeti kartonhulladék-tároló központnál csütörtökön keletkezett tüzet – tájékoztatott szombaton a Szamos katasztrófavédelmi felügyelőség.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)