Visszaállítanák a gazdaképzés presztízsét – minisztériumi érdektelenséggel kell megbirkóznia az erdélyi magyar szakképzésnek

A rendszerváltás óta eltelt három évtized oktatási rendszere leginkább a mezőgazdasági szakoktatást sújtotta. A magyar nyelvű szakképzés a kilencvenes években Erdély-szerte leépült. A közhiedelem szerint aki mezőgazdasági iskolába iratkozik, azzal „bajok vannak”, mert képtelen más líceumot elvégezni, vagy „ha már arra nem viszi a feje”, akkor legalább tanulna egy „úribb” szakmát.

Ezekkel a bántó véleményekkel nem elszigetelt jelenségként találkozunk, hanem széles körben vallják szülők és diákok egyaránt.

Görbe Péter Hargita megyei főtanfelügyelő a Krónikának úgy fogalmazott, hogy ezeket az előítéleteket nagyon nehéz lebontani, mert mélyen beleivódtak a magyar közösségekbe is. A szakember szerint a megyei önkormányzat az elmúlt években minden szinten sokat tett azért, hogy növelje a szakiskolai és a szaklíceumi oktatás presztízsét.

Az egy-két évtizeddel korábbi állapotokhoz képest már van némi elmozdulás, de a népszerűsítő munka továbbra sincs arányban az elért eredményekkel. A megye öt mezőgazdasági szakiskolája és négy szaklíceuma agroturisztikát, hegyvidéki farmerképzést, kertészetet és állategészségügyi technikumot kínál. Ezek rendszerint integrált mezőgazdasági képzések, amelyek a növénytermesztést és állattenyésztést egyaránt magukban foglalják, illetve a képzés szerves része a mezőgépészet.

„A szakképzés becsületét az oktatási rendszer átalakulásával lehetne visszaadni. Ma össze van mosva a kötelező tíz osztály az általános képzéssel.

– fogalmaz a székelyföldi tanár, aki a kiutat, a váltás lehetőségét abban látja, hogy az oktatási szintek közötti átlépéseket kössék felvételi vizsgákhoz. A felvételinek ugyanakkor arról kellene szólnia, hogy a tizenéves fiatal később mit akar tanulni. Ha valaki matek–infóra akar menni, ne ugyanabból vizsgázzon, mint aki filológiai osztályba vagy szakiskolába iratkozna – fogalmaz a főtanfelügyelő.

Amíg ez a váltás nem történik meg, mindenki reál- vagy humán líceumi osztályba szeretne bekerülni, függetlenül nyolcadikos tanulmányi eredményeitől. Ma nagy nehézséget okoz bárminemű szakiskolai osztály elindítása, holott az állam havi 200 lejes ösztöndíjat nyújt valamennyi ideiratkozó diáknak, a duális képzésben résztvevők pedig ezen felül – a cégekkel kötött szerződések alapján – további 400 lejre jogosultak.

Szakemberek szerint egyértelmű, hogy az oktatási rendszerben van a hiba, hiszen a cégek listákkal bombázzák a tanfelügyelőségeket, hogy milyen szakmunkásokra volna szükségük.

A Hargita Megyei Tanács vidékfejlesztési egyesülete tanulmányt készített a megye mezőgazdasági szakiskoláinak fejlesztési lehetőségeiről. Az ebben megfogalmazott problémák nemcsak a megye, hanem egész romániai szakoktatás helyzetére érvényesek. A tanulmány szerint a mezőgazdasági szakoktatás egyik nagy gondja, hogy nem léteznek modern, felszerelt tangazdaságok, ezért a diákok kevés gyakorlati tudást kapnak, a hazai mezőgazdasági szakoktatásból hiányzik a duális képzés. A gazdálkodást választó fiatalok alulképzettek, nem rendelkeznek naprakész, korszerű ismeretekkel, azaz versenyképes tudással.

A tanulmány elkészítői arra is fi­gyelmeztetnek, hogy a mezőgazdasági szakiskolákat a fiatalok kedvezőtlenül ítélik meg. Mindez olyan ördögi kört jelent, amelyből nagyon nehéz kitörni, és visszaállítani a szakoktatás presztízsét.

Holott a mezőgazdaságban is nagyon fontos a tájékozott, tanulni akaró és tudó fiatal szakmunkás gazdaréteg kinevelése, amelynek képviselői másként viszonyulnának a modern mezőgazdaság kihívásaihoz.

Nem véletlen, hogy a budapesti mezőgazdasági tárca az elmúlt egy-két évben több program keretében is felkarolta a Kárpát-medencei mezőgazdasági képzést, és jelentős pályázati lehetőségeket kínál erdélyi iskoláknak is a tangazdaságok létrehozására, illetve korszerűsítésére.

A tömbmagyarság településein sem könnyű jó mezőgazdasági szakiskolát fenntartani, nemhogy a szórványban. A válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány keretében 2013 óta működtetett mezőgazdasági szakiskola a kezdeti nehézségek ellenére az utóbbi hat esztendőben talpra állt és megerősödött. A második, hároméves végzős évfolyamuk tavalyi ballagása után idén várják a közoktatási minőségbiztosítási hatóság (ARACIP) végleges akkreditációját, ami pontot tesz egy hosszú, sok buktatóval teli folyamat végére, és elismeri az alapítványnak a magyar nyelvű mezőgazdasági szakoktatást felkaroló nehéz munkáját.

Balla Ferenc, a Kolozs megyei településen működő alapítvány igazgatója a Krónikának elmondta, azért sem volt könnyű az elmúlt hat év, mert saját bőrükön kellett megtapasztalniuk, hogy a romániai tanügyi rendszer mostohagyereke a szakoktatás.

Amikor az első évfolyam végzett, az is kiderült, hogy májusban még senki nem tudta, hogy a harmadik év végén a diákoknak miből kell letenniük a záróvizsgát” – magyarázza a romániai szakoktatás visszás állapotát Balla Ferenc.

Amikor az ARACIP felszólította őket, hogy a képzéshez felszerelt tangazdaság szükséges, kiderült, ennek létrehozásában hazai hatóságra nem számíthatnak. A helyi tanács a megyeire, a megyei a minisztériumra hárította a felelősséget, fogalma sem volt senkinek, hogy kinek kellene támogatnia egy mezőgazdasági szakiskola tangazdaságának létrejöttét. Az alapítvány ügyintézője szerencsés egybeesésnek tartja, hogy a budapesti agrárminisztérium éppen akkor hirdette meg a Kárpát-medencei mezőgazdasági szakoktatást támogató programját, aminek segítségével a Kallós Zoltán Alapítvány mintegy 60 hektár földterületet tudott bérelni tangazdasága részére, ahol ma gyümölcs-, szőlő-, zöldség- és szántóföldi növénytermesztést oktatnak, és mintegy ötven szarvasmarhával alapozták meg az állattenyésztési szakoktatást.

A válaszúti képzés egyértelműen rávilágított arra, hogy az ideiratkozó gyerekek semmivel sem butábbak más szakképzésre járó társaiknál. Többen közülük a hároméves képzés után leérettségiznek, miközben ökogazdálkodásban szerzett szakmunkásdiplomájuk is van, amely a növény- és állattenyésztés mellett mezőgépészeti szaktudást nyújt, sikeres szakvizsga után pedig trak­torvezetői jogosítványt is kapnak. A kezdeti szaktanárhiány után ma már vannak állandó állattenyésztési és kertészeti szakembereik, akik nemcsak a tangazdaságot felügyelik, hanem elméleti és gyakorlati oktatást egyaránt vállalnak.

Balla Ferenc szerint a kezdeti lesújtó véleményekhez képest mára változott a képzés presztízse, megítélése: Kolozs, Beszterce-Naszód, Maros és Fehér megyéből toborozzák a nyolcadikot végzett fiatalokat, és

noha többségük egyféle „muszájból” jön ide, az itteni oktatási rendszer ráébreszti őket arra, hogy jól kiaknázható szakmát tanulnak.

A jelenleg ötven diákból álló csapatnak már tudnak pozitív példákat is mutatni korábban végzett diákjaik sikerei alapján, hiszen néhányan önálló gazdaságot, farmot létesítettek, és abból élnek meg. Balla Ferenc szerint egy-egy ilyen sikertörténet nagy motivációs erővel bír a diákok számára. Hasonlóképpen a magyarországi szakgyakorlatokhoz, amit szintén budapesti kormányzati forrásból származó pályázatoknak köszönhetnek.