Vissza kell szolgáltatni a Szovátán elkobozott Wass Albert-szobrot

Vissza kell szolgáltatni a Szovátán elkobozott Wass Albert-szobrot

FRISSÍTVE – JJogerős bírósági ítélet alapján vissza kell szolgáltatniuk a román hatóságoknak azt a Wass Albert-szobrot, amelyet 2014-ben koboztak el szovátai tulajdonosától. Tóth Ferencnek a tetemes pénzbírságot sem kell kifizetnie.

Rostás Szabolcs

2016. április 06., 10:242016. április 06., 10:24

2016. április 07., 10:082016. április 07., 10:08

Felmentette a marosvásárhelyi táblabíróság a vádak alól azt a szovátai lakost, aki 2014-ben Wass Albert-szobrot állított fel lakóháza udvarán a Maros megyei városban, emiatt pedig a büsztöt elkobozták tőle, és pénzbüntetést is kapott. Kedden kihirdetett ítéletében a táblabíróság elrendelte a Maros megyei rendőr-főkapitányság által elkobozott alkotás, az író nevét tartalmazó plakett és három magyar nemzeti színű szalag visszaszolgáltatását. Az ítélőtábla eltörölte a Tóth Ferencre kiszabott tízezer lejes bírságot is, a 950 lejre rúgó perköltség megtérítését pedig az államra hárította.

Mint ismeretes, Tóth Ferenc 2014 pünkösdvasárnap állított fel egy Wass Albertet ábrázoló mellszobrot – Miholcsa József szobrászművész alkotását – szovátai telkén. A leleplezést követően a Maros megyei rendőrség házkutatást folytatott nála, gyanúsítottként többször kihallgatták, majd a hatóságok 2014 júniusában elkobozták a szobrot.

A segesvári ügyészség által indított büntetőperben alapfokon hozott ítéletében a városi bíróság tavaly novemberben a fasiszta, rasszista és xenofób ideológia terjesztését, a béke és emberiesség elleni bűncselekményeket elkövető személyek kultuszát tiltó, 2002/31-es számú sürgősségi kormányrendelet alapján tízezer lejes bírsággal sújtotta Tóth Ferencet. Helybenhagyta továbbá a Wass-büszt, a plakett és a nemzeti színű szalagok elkobozását, és a perköltség megtérítésére kötelezte a férfit. Ezt az alapfokú ítéletet törölte most el a marosvásárhelyi táblabíróság, amelynek verdiktje ellen csak rendkívüli jogorvoslati lehetőséggel lehet élni a legfelsőbb bíróságon.

Kérik az író rehabilitálását

Menyhárt Gabriella Éva különben a Wass család megkeresésére az író rehabilitálását célzó eljárás elindításán is dolgozik. Az 1998-ban Floridában elhunyt Wass Albertet 1946-ban háborús bűnök elkövetése miatt távollétében – egy vitatott ítéletben – halálra ítélte egy kolozsvári népbíróság. A román hatóságok azzal vádolták, hogy 1940-ben, a magyar hadsereg Észak-Erdélybe történő bevonulásakor parancsot adott több ember kivégzésére. A háborús bűnösök kultuszát tiltó, 2002-ben elfogadott jogszabály értelmében korábban három erdélyi településen is eltávolították talapzatáról az író köztéri szobrait. A nagyváradi ügyvéd a Krónikát úgy tájékoztatta, hogy a rehabilitálási eljárás újabb bizonyítékok feltárását igényli, az évekkel ezelőtt elindított perújrafelvételi kérvényt ugyanis a kolozsvári ítélőtábla elutasította, az ügy pedig nem került a strasbourgi európai bíróság elé.

Menyhárt Gabriella Éva nagyváradi ügyvéd a Krónikának elmondta, a tárgyalás során mindvégig kiálltak amellett, hogy az ügyészség, valamint az alapfokú bíróság megsértette a büntetőjog egyik alapelvét, vagyis a törvényesség elvét, avagy a büntetés kiszabásának tilalmát törvényi rendelkezés nélkül, amelyet az Európai Emberi Jogi Egyezmény is előír 7. cikkében.

Azzal érvelt a fellebviteli szakaszban, hogy miközben Wass Albertet háborús bűnösként ítélte el 1946-ban a romániai népbíróság, a szovátai szobor elkobozásáról szóló rendőrségi intézkedés, valamint az alapfokú bírósági ítélet arra a sürgősségi kormányrendeletre hivatkozott, amely expressis verbis csakis azon cselekedetre vonatkozik, amely a béke és emberiesség elleni bűncselekményért elítélt személyek kultuszának a terjesztésére vonatkozik.

„Márpedig Wass Albertet nem béke és emberiesség elleni bűncselekményekért ítélték el. Tehát a védencem esetében ez a rendelet nem alkalmazható, hiszen az ezt szentesítő jogszabályba tavaly beemelték ugyan a háborús bűncselekményeket is, ez a kategória azonban a szoborállítás, vagyis a cselekmény elkövetésének időpontjában még nem volt hatályban. Ezt az érvelést fogadta el jogerős ítéletében a táblabíróság\" – nyilatkozta lapunknak Tóth Ferenc jogi képviselője.

Menyhárt Gabriellától megtudtuk, a szovátai lakos ellen idén januárban újabb hatósági eljárást indítottak, amely szintén házkutatással kezdődött, és amelynek során lefoglaltak egy, a Tóth házának udvarán kiállított Wass Albert-fényképet. Az ügyvéd hatósági túlkapásnak tartja a védence elleni újabb büntetőjogi eljárást, amely szerinte a magán- és családi élet megsértésének minősül. Egyébként a szovátai férfi szerkesztőségünkhöz eljuttatott levelében az ítéletet úgy kommentálta: ez a győzelem szerinte jelzés is azok számára, „akiket meg tudott félemlíteni a román, Erdélyországot gyarmataként, a magyarságot rabszolgaként kezelő hatalom, és eldugták a szobraikat\".

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. május 06., hétfő

Avasújvárosban indul az idei Bakator TOUR borpiknik

A 2020. óta Szilágy, Maros és főként Szatmár megyében megszervezett eddigi hét, Picnic in the Vineyard nevet viselő borpiknik idei első kiadására Avasújvárosban kerül sor május 11-én 11 órától.

Avasújvárosban indul az idei Bakator TOUR borpiknik
2024. május 06., hétfő

A határ a csillagos ég a kolozsvári lakásáraknál, egyes negyedekben már meghaladta a 3000 eurót négyzetméterenként

Lassan eléri a 2600 eurós átlagárat a kolozsvári lakások négyzetmétere, a Compariimobiliare.ro statisztikája szerint idén áprilisban 2594 euróba került egy négyzetméter, ami 28 euróval volt már több, mint februárban.

A határ a csillagos ég a kolozsvári lakásáraknál, egyes negyedekben már meghaladta a 3000 eurót négyzetméterenként
2024. május 06., hétfő

Egy medvét kilőttek, egy bocsot pedig végleg elaltattak Hargita megyében

Többször támadt lövétei jószágokra az a medve, amelyet hétfőn hajnalban már nem is tudtak elkergetni a hatóságok, így kénytelenek voltak kiadni a kilövéshez szükséges parancsot. Felsősófalván egy súlyosan sérült bocsot kellett elaltatni.

Egy medvét kilőttek, egy bocsot pedig végleg elaltattak Hargita megyében
2024. május 06., hétfő

Szikláról mentették le a határon átszökött ukrán férfiakat a máramarosi hegyimentők

Az ukrán–román határon a Máramarosi-havasokban átszökött két ukrán állampolgárt keresnek hétfőn a hegyimentők és a határrendészek.

Szikláról mentették le a határon átszökött ukrán férfiakat a máramarosi hegyimentők
2024. május 06., hétfő

„Újuljatok meg!” mottóval szervezik meg az idei csíksomlyói pünkösdi búcsút, amelynek a programját is bejelentették

„Újuljatok meg!” – ezzel a mottóval szervezik meg idén a csíksomlyói pünkösdi búcsút, amelynek programját a hétvégén közölték a szervezők.

„Újuljatok meg!” mottóval szervezik meg az idei csíksomlyói pünkösdi búcsút, amelynek a programját is bejelentették
2024. május 06., hétfő

Már csak a bányamúzeum idézi fel az aranybányászatot Verespatakon

Naponta több tíz turistát vonz a verespataki Bányászati Múzeum. A múzeum működtetője, Valentin Rus bányamérnök a Krónikának elmondta: nagy hibának tartja a romániai bányászat felszámolását.

Már csak a bányamúzeum idézi fel az aranybányászatot Verespatakon
2024. május 05., vasárnap

FRISSÍTVE – Garázsok gyulladtak ki egy csíkszéki településen, a lángokat sikerült megfékezni

Kigyulladt több garázs Csíkszentmártonban vasárnap, a tűzoltók a lángok elterjedésének megakadályozásán dolgoznak – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

FRISSÍTVE – Garázsok gyulladtak ki egy csíkszéki településen, a lángokat sikerült megfékezni
2024. május 05., vasárnap

Egy égve hagyott gyertya miatt éghetett le egy Fehér megyei fatemplom

Leégett egy fatemplom a Fehér megyei Havasgáld községhez tartozó Ghioncani faluban vasárnapra virradóan. A tűz oka feltehetően egy égve hagyott gyertya volt.

Egy égve hagyott gyertya miatt éghetett le egy Fehér megyei fatemplom
2024. május 05., vasárnap

Meghalt egy autós, miután nem vette figyelembe a tilos jelzést a vasúti átjárónál

Meghalt egy furgon sofőrje vasárnap reggel, miután elütötte egy vonat a 14-es főúton, a vasúti átjárónál, mert figyelmen kívül hagyta a jelzőlámpa tilos jelzését – közölte a Szeben megyei rendőr-főkapitányság.

Meghalt egy autós, miután nem vette figyelembe a tilos jelzést a vasúti átjárónál
2024. május 05., vasárnap

Miután öt helyen is elutasították, Kolozsvárról Suceavára kellett szállítani egy stroke-os beteget

Egy 47 éves, akut iszkémiás stroke-ot elszenvedett beteget szombaton SMURD-helikopterrel szállítottak a kolozsvári megyei sürgősségi kórházból Suceavába, hogy eltávolítsák a vérrögöt az érintett agyi érből.

Miután öt helyen is elutasították, Kolozsvárról Suceavára kellett szállítani egy stroke-os beteget