Jöhet a folytatás: versenytárgyalást hirdettek a Maroskece–Aranyosgyéres-sztrádaszakasz munkálatainak befejezésére

Gyakorlatilag leállt a munka tavaly a sztrádaszakaszon, így a román állami hatóságok a szerződésbontás mellett döntöttek / Archív felvétel •  Fotó: Facebook/Asociația Pro Infrastructură

Gyakorlatilag leállt a munka tavaly a sztrádaszakaszon, így a román állami hatóságok a szerződésbontás mellett döntöttek / Archív felvétel

Fotó: Facebook/Asociația Pro Infrastructură

Kihirdették a versenytárgyalást az észak-erdélyi autópálya Maroskece és Aranyosgyéres közötti szakasza munkálatainak befejezésére – jelentette be kedd reggel Facebook-oldalán Cătălin Drulă közlekedésügyi miniszter.

Hírösszefoglaló

2021. július 20., 12:122021. július 20., 12:12

2021. július 20., 12:142021. július 20., 12:14

A tárcavezető emlékeztetett, hogy a „problémás” sztrádaszakasz megépítéséről szóló licitet 2015-ben hirdették meg, és még abban az évben kötöttek szerződést a nyertesként kikerült kivitelezővel, a munkálatok pedig egy évre rá kezdődtek el.  A 15 kilométeres pályaszakasznak 12 hónap alatt kellett volna megépülnie, de

2021-ig csak a 40 százaléka készült el, majd a kivitelező cég fizetésképtelenné vált.

Cătălin Drulă felidézte: mivel idén öt hónap alatt csak 1 százaléknyit haladtak a munkálatok, a közúti infrastruktúráért felelős országos társaságnak (CNAIR) nem volt más választása, mint felmondani a szerződést.

Tavasszal a bíróság felfüggesztette a szerződés felmondását, ám júliusban elfogadta a hitelezőknek azt a kérését, hogy induljon csődeljárás a vállalkozás ellen – emlékeztet az Agerpres.

Ezzel a szerződés felmondása jogerőssé vált, és ki lehetett hirdetni egy új versenytárgyalást a sztrádaszakasz munkálatainak befejezésére.

Az észak-erdélyi autópálya Maroskece és Aranyosgyéres közötti szakaszának megépítésére kiírt versenytárgyalást a Straco Grup Kft., a Total Road Kft. és a Specialist Consulting Kft. alkotta konzorcium nyerte meg 2015-ben.

2 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 12., szombat

Háromszéken garázdálkodó brassói férfit vettek őrizetbe: telefonos csalókra hívja fel a figyelmet a rendőrség

Harmincnapos előzetes letartóztatásba került egy 30 éves Brassó megyei férfi, aki ellen a sepsiszentgyörgyi rendőrség indított nyomozást csalás vádjával. A gyanúsított 9 ezer lejt csalt ki cégektől.

Háromszéken garázdálkodó brassói férfit vettek őrizetbe: telefonos csalókra hívja fel a figyelmet a rendőrség
2025. július 12., szombat

Ne vágjátok le a szárnyainkat! – a MAKOSZ az ösztöndíjak csökkentéséről

A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) közölte, feladatának érzi, hogy hangot adjon a diákoknak és pedagógusoknak.

Ne vágjátok le a szárnyainkat! – a MAKOSZ az ösztöndíjak csökkentéséről
2025. július 11., péntek

Bolyai Farkas születésének 250. évfordulójáról is megemlékeznek a Vásárhelyi Forgatagon

Augusztus 27–31. között rendezik meg a 12. Vásárhelyi Forgatagot Marosvásárhelyen. A rendezvénysorozattal idén a „vásárhelyiséget” ünneplik, valamint Bolyai Farkas születésének 250. évfordulója alkalmából a világhírű matematikus előtt is tisztelegnek.

Bolyai Farkas születésének 250. évfordulójáról is megemlékeznek a Vásárhelyi Forgatagon
2025. július 11., péntek

Székely Nemzeti Tanács: a nemzeti régiók védelme európai ügy

A Székely Nemzeti Tanács szerint az európai parlamenti képviselők számos elégedetlenségének és az Európai Bizottsággal (EB) szemben megfogalmazott kritikáinak nincsen más elvi kerete, mint éppen a nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezés.

Székely Nemzeti Tanács: a nemzeti régiók védelme európai ügy
2025. július 11., péntek

Újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai, nőtt a vízszint az elöntött sóbányában

Kétnapos kényszerszünet után pénteken újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai – számolt be a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján a Salrom vállalat beruházási igazgatója.

Újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai, nőtt a vízszint az elöntött sóbányában
2025. július 11., péntek

Nem kerül túl sokba az sem, ha valaki egy hétig hagyja az autóját a kolozsvári reptér melletti parkolóban

Új parkolási díjakat vezettek be a kolozsvári repülőtér melletti Park & Ride parkoló hatékonyabb kihasználtságáért – közölte Oláh Emese, a kincses város RMDSZ-es alpolgármestere.

Nem kerül túl sokba az sem, ha valaki egy hétig hagyja az autóját a kolozsvári reptér melletti parkolóban
2025. július 11., péntek

Csak vadászattal lehet elérni, hogy a medve féljen az embertől – Évekbe telhet a medvetámadások számának csökkenése

Egymást érik a medvetámadásokról szóló hírek. Nyolc évbe telt, amíg több tucat ember halála révén sikerült irányt szabni a romániai vadgazdálkodásnak, de a Krónikának nyilatkozó szakember szerint egyik napról a másikra nem lesz látványos változás.

Csak vadászattal lehet elérni, hogy a medve féljen az embertől – Évekbe telhet a medvetámadások számának csökkenése
2025. július 10., csütörtök

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől
2025. július 10., csütörtök

„A levegőben lóg” a kolozsvári metró építése, lekezelően válaszol a polgármester a tamáskodóknak

A levegőben lóg a kolozsvári metró építése, mivel az önkormányzat sem a finanszírozást nem biztosította, sem a műszaki terveket nem véglegesítette, így építési engedélye sincs – vonta meg a nem túl kecsegtető mérleget a Pro Infrastruktúra Egyesület.

„A levegőben lóg” a kolozsvári metró építése, lekezelően válaszol a polgármester a tamáskodóknak
2025. július 10., csütörtök

Kolozsvári magyar diákokat, sőt a Piramis zenekart is árgus szemekkel figyelte a Securitate – Zilahi Csaba emlékezik a korszakra

A magyarországi Piramis zenekar által „ihletett” kolozsvári magyar „csövesek” viselkedését, öltözékét, szokásait, lázadását is figyelemmel követte a kommunizmus idején a romániai titkosszolgálat, a Securitate.

Kolozsvári magyar diákokat, sőt a Piramis zenekart is árgus szemekkel figyelte a Securitate – Zilahi Csaba emlékezik a korszakra